Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

LVII. évfolyam 3. szám / Intézményeink

Sárospataki fiatalok Németországban


Amikor a közel huszonnégy órás vonatozás után a 15 sárospataki fiatal egy július végi délután megérkezett a Keleti-tenger partjára, a németországi házigazdák és az angliai vendégek nagyobb részét régi ismerősként köszöntötték.

Tavaly nyáron ugyanis a németországi Bansin evangélikus gyülekezetének és az angliai Burwell anglikán gyülekezetének ifjúsági csoportja volt a vendégünk Sárospatakon.

Idén először egy hetet Barthban töltöttünk, összesen 40 fiatal a három országból, ahol a helyi konferenciaközpont kertjében kempingeztünk, majd pedig néhány napot Bansinban, részben családoknál, részben a parókián. Mindkét kisváros a tengerparton fekszik, és ez nekünk igen nagy élményt jelentett. A kirándulások, a közös fürdőzések mellett persze sokat beszélgettünk a tábor témájáról.


Európa sokféle arca, sokszínű múltja, közös jövője - ez volt a főtéma. A sokszor nem egyszerű múltat elevenítette fel a ravensbrücki koncentrációs táborban tett látogatás, ahol sok elhurcolt magyar zsidóra is emlékeztetett az egykori börtönépületben berendezett kiállítás. Ugyanígy nagy élmény volt a berlini kirándulás, ahol a Reichstag, a Falmúzeum a német történelem és hidegháború ma már sokszor nehezen elképzelhető eseményeit elevenítette fel számunkra.


Az esti beszélgetéseken ilyen kérdésekre kerestük a választ: Hogyan látjuk egymást? Jól látjuk-e egymást? Tényleg olyan-e egy-egy ország, ahogy például a filmeken, az újságokon keresztül láttatják velünk? Mit tehetünk keresztyén fiatalokként azért, hogy jobban megértsük egymást, hogy ne kövessük el azokat a hibákat, amit szüleink vagy nagyszüleink elkövettek?


A közös munka, a kirándulások közelebb hoztak bennünket egymáshoz, a közös éneklések, áhítatok, játékok során még inkább észrevettük, hogy nem is olyan nehéz egymást megérteni, annak ellenére, hogy sokszor bábeli nyelvzavar uralkodott.


A tíz nap nagyon gyorsan elrepült, pedig még olyan sok mindent meg lehetett volna beszélni. A kialakult barátságok e-mailen és sms útján folytatódnak. Reménység szerint jövőre Angliában találkozunk!


Az ifjúsági csereprogramot az Európai Unió támogatta. Dr. Győri István


dékán


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,27

Lk 24,36–49

„Ti vagytok ere a tanúk” (48). Jézus feltámadás utáni földi életének legfőbb jele az a valóságos jelenlét, ahogyan beszélget a tanítványokkal, és együtt is eszik velük. 

tovább

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

tovább

LUKÁCS 23,44–49 - Az utolsó szavak

Az eddigi történések során mindenki hangos volt, Jézust kivéve. Utolsó szavait mégis mindenki hallhatja. Végül Atyja kezébe teszi le életét. 

tovább

2018. április 14.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Minden évben

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

 

 

tovább