Felavatták sarudon az egervölgyiek pihenőházát

LIX. évfolyam 3. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Az Egervölgyi Egyházmegye lelkipásztorainak, ifjúságának, presbitereinek és gyülekezeti tagjainak összejövetelét, pihenését szolgálja az a ház, melyet június 18-án avattak fel a Tisza-tó egyik üdülőfalujában, Sarudon.

A közelmúltban fogalmazódott meg az az igény, mely szerint az egyházmegye számára sokféle missziós lehetőséget biztosítana egy olyan épület, mely valamelyik üdülőkörzetben található. Így esett a választás Sarudra, egy kellemes üdülőfalura, ahol mindeddig semmiféle református istentisztelet nem volt. Az Egervölgyi Egyházmegye missziói tartalékaiból, valamint az egyházkerület által biztosított összegekből egy felújításra váró, nagy kiterjedésű kerttel rendelkező ingatlant vásároltak, melyet rövid idő alatt felújítottak, komfortossá tettek. Jelenleg három bútorozott szoba, három fürdőszoba és egy felszerelt konyha szolgálja a pihenni vágyókat, a különböző alkalmakon résztvevőket. Egy különálló gazdasági épületet átalakítottak, mely kitűnően szolgálja a nyári időszakban a közös alkalmakat. Előadások, áhítatok, emellett az étkezések vagy vetítések egyaránt megoldhatók e felújított épületrészben.

A nyári szünet első napján sokan jöttek el az egyházmegye gyülekezeteiből az épület felavatására. Öröm volt együtt látni az egyházmegye több gyülekezetéből érkező kicsinyeket, ifjakat, presbitereket, asszonyokat. A vendégek sorában ott volt dr. Szűcs Ferenc a Károli Gáspár Református Egyetem rektora és dr. Fekete Károly, a Debreceni Hittudományi Egyetem professzora. Ők mindketten a Doktorok Kollégiuma főtitkárával, dr. Kádár Zsolt esperessel együtt már több napja tanácskoztak Egerben, e program keretén belül látogattak el Sarudra is, köszöntve az egybegyűlteket. Az egyházmegyei pihenőház avatásán Hajdú Ferenc egyházmegyei főjegyző igeolvasását és imádságát követően dr. Kádár Zsolt esperes hirdette az Igét. Kedves és szép szolgálatot végeztek a sályi gyermekek és a cserépfalui ifjak, a bükkzsérci furulyások és az egri cserkészek. Az esperes az igeszolgálatot követően beszámolt a pihenőház vásárlásának és felújításának körülményeiről. Megköszönte az egri FORINVEST Kft. minőségi és határidőre elkészült munkáját, s ugyancsak megköszönte a cserépfalui, az egri, a poroszlói, a tiszanánai, az átányi gyülekezet tagjainak áldozatos segítségét, melynek nyomán elkészülhetett a ház. A nemzeti színű szalagot átvágva az esperes és Peterdi Béla egyházmegyei gondnok vezetésével boldog örömmel és érthető kíváncsisággal járták be a jelenlévők a pihenőház szobáit, folyosóit, konyháját, közösségi termét és kertjét. Az egyházmegye majd' mindegyik gyülekezetéből ott voltak a lelkipásztorok, presbiterek és nagy létszámban gyülekezeti tagok.


Sarudon a falu történetében először 2006. június 18-án hangzott fel közel kétszáz református szívből a zsoltár és az imádság. Valamit elkezdhettek az egervölgyiek egy olyan területen, amely számukra nem csak a pihenést szolgálja, hanem a misszió egyik új állomása, lehetősége is. Hiszen a sarudi egyházmegyei pihenőház a helyben lakó néhány reformátusnak, de az itt üdülőházaikban pihenő, sokféle helyről ideérkező nyaralóknak, turistáknak is befogadó otthon.


Sarudon a tiszanánai lelkipásztor rendszeres gyülekezeti alkalmakat tart az épület felavatása óta. Remélhetjük azt, hogy különösen a nyári idényben, a falu közepén lévő egervölgyi református pihenőház sokak lelki felüdülését is szolgálja majd. Természetesen ez a ház szívesen ad helyet majd egyházkerületünk más egyházmegyéiben élőknek is. A kapukat megnyitva Istennek adtak hálát a kerület legkisebb egyházmegyéjéhez tartozók a szerény, de sokat jelentő hajlékáért. A pihenőházat az egri Esperesi Hivatalon keresztül vehetik igénybe gyülekezeti csoportok, családok, lelkipásztorok.


k.zs.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Préd 3,7/b

Préd 3

„...megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (1). Isten által rendelt módon éled-e meg ifjúságod, jegyességed, házasságod, családalapításod, munkád, nyugdíjas korod és az Úr elé készülésed idejét? 

 

 

tovább

(40) „Ti is legyetek készen…” (Lukács 12,35–40)

A készülést segíti, ha arra tekintünk, amit az Úr ígért nekünk! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1Korinthus 2,9) 

tovább

MÁTÉ 4,18–20 - Tanítvánnyá menetközben válunk

Képzeljük magunk elé ezt a helyzetet egy pillanatra: Simon és András azt teszik, amit minden nap tesznek – kivetik hálóikat. Nem meglepő, hiszen ez a feladatuk. 

tovább

2017. augusztus 15. kedd

Kicsoda Jézus Krisztus? – Követ

Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura. (Mal 3,1)

 

tovább

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

tovább