Tiszakeszi „öreg” ifisek találkozója
LIX. évfolyam 4. szám / Borsod-Gömöri EgyházmegyeVéletlenszerűnek tűnő, ritka és futó találkozások során merült fel bennünk az a vágy, hogy újra kezet foghassunk azokkal, akikkel életünk egy szakasza szorosan összefonódott, és Isten kegyelméből gazdag áldásokban részesült. Ifjúságunk meghatározó évei voltak ezek, amikor szombatonként, vagy a nyári táborok alkalmával számunkra valami új kezdődött. A Jézus Krisztussal járható élet útját megismerve mintha egy frissen sült kenyérbe haraptunk volna, amely valahogy jobban esett mint a régi.
Azóta eltelt 10-20 év. Elcsattantak a puszik, kitárultak az ölelő karok, és várakozással teli szívvel ültük körbe a termet. Elsőként a mi kedves Vera nénink (Szilágyi Zoltánné) és gitárjának ismerős hangja csendült fel. Így hát zengett is az ének. Ezt követően kedves párja, Zoli bácsi (Szilágyi Zoltán református lelkipásztor) köszöntött bennünket, és emlékeztetett a bibliai Józsefre, aki kényelmes gyermekkora után küzdelmes évek árán vált igazán felnőtté. Közben néha maga is „látta" az Istent. Máskor csak Bízott Benne, de az Úr végig ott volt. Szemmel kísérte járását, miként az édesanya figyeli kicsinye botladozó lépteit. Majd gyönyörködött benne, mert bátor és értékes felnőtt emberré vált.
És mi? Mi a helyzet velünk? Egymás után hangzottak el a beszámolók. Kivel mi történt, és maradt-e abból a friss lelki kenyérből néhány morzsa, amelyet annak idején áldásul kaptunk. Hála a Mindenhatónak találtunk morzsákat. Hol az asztalra téve, hol a szív egy-egy sarkába besöpörve. Milyen jó, hogy ez a falat nem romlandó. Isten beszéde most is élő és ható. Ezért ne bánkódj kicsiny sereg, hanem egyél!
A finom ebéd közben és még utána is kötetlen beszélgetésekre nyílt lehetőség. Mintha csak ott folytattuk volna, ahol abba hagytuk. Mély beszélgetések és vidám történetek követték egymást.
Végül mindenki felolvasta az Igét, amit egy kártyán kapott és magával vihetett. Prókai Árpád református lelkipásztor testvérünk pedig - aki köztünk nőtt fel - egy rövid áhítattal zárta az alkalmat.
„Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!" (1Kor 16,13)
Álljunk hát vigyázva, s a jövő nyáron újra találkozunk majd Tiszakesziben, ahol reménység szerint egy hétvégét töltünk együtt, esténként tábortűz mellett melegedve.
Ezúton is köszönetet mondunk a miskolci Lévay József Református Kollégiumnak és dolgozóinak, hogy helyet biztosítottak számunkra a találkozó létrejöttéhez.
Királyné Salap Anita
tanítónő
Kapcsolat
Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com
Híreink RSS
- A mennybemenetel ünnepe
- Álláshírdetés könyvelői munkakörbe
- Van remény? - Személyes beszámoló az Ifjúsági Zsinati Fórumról
- Egyházkerületi lelkész-presbiteri konferencia - mozgóképes összefoglaló
- Nemzedékek találkozóhelye: Új köntösben a miskolci Kakastemplom
- 103 éve született Nagy Barna, sárospataki tanár, Kálvin-kutató
- „Tőle, általa és érte van minden!” - Beiktatták Tokaj új lelkipásztorát
Pályázatok RSS
- Álláshírdetés könyvelői munkakörbe
- Pedagógus álláshirdetések a Mezőcsáti Református Gimnáziumban
- Pedagógus álláshirdetés
- Tervezz újra - kreatívesszé- és kisfilmpályázat
- Keresik a 2013-as Csillagpont Református Ifjúsági találkozó koordinátorát!
- A MRE Kórházmisszió 20 éve – 1992-2012 között.
- Pályázati felhívás pedagógusi munkakörök betöltésére
Napi lelki táplálék
Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Róm 13,12
5Móz 31,1–13
„Légy erős és bátor…!” (7) Így biztatja az Úr Józsuét a honfoglalás nagy és nehéz feladata előtt. Nem úgy folytatja azonban, hogy menj előre, majd csak lesz valahogy. Isten arra tesz ígéretet, hogy Józsué előtt megy.
(11) „…valóban tegyétek is…” (Róma 13,11-14)
A szeretet bibliai mércéje az 1Korinthus 13 szeretethimnuszában áll előttünk. Ez Isten megváltó szeretetének leírása, de mivel csak ennek az önátadó szeretetnek van értelme, ezért Isten erre a szeretetre szült újjá bennünket.
Lukács evangéliuma 11,5-10 - Fáradhatatlan könyörgés
A leírt helyzet az akkori időben bármelyik közel-keleti faluban előfordulhatott. A jó barát kérésének elutasítása elképzelhetetlen volt a vendégszerető emberek számára. Nem lehetett egyszerűen elszaladni a boltba megvenni a hiányzó élelmiszert, mert a falvak túl kicsik voltak.
2012. május 18. péntek
A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. (2Tim 3:16)
Bódás János: A mennybe ment Jézushoz
Uram, ha most onnan lenézel,
lásd: a lét most sincs tele mézzel,
hogy rengeteg bűn, kapzsiság van
e szüléstől nyögő világban.
