Érettségi találkozó 2003. június 28-án a Sárospataki Református Kollégiumban

LVI. évfolyam 2. szám / Intézményeink


Június utolsó vasárnapja évről évre az „öregdiákok” találkozójának a napja Sárospatakon. A református templomi istentisztelet után az Imateremben gyűlnek össze, hogy emlékezzenek volt tanáraikra, a diákévekre, és köszöntsék az Alma Matert. Az ötven éve érettségizettek közül Csávás Imre beszédéből idézünk:


„…sokadmagammal tulajdonképpen “jogcím nélküli” résztvevői vagyunk a pataki érettségi találkozóknak, neveink nem szerepelnek a végzősök névsorában, képeink nincsenek a tablókon. A mi osztályaink voltak ugyanis az elsők, melyeket az államosítás után megtizedeltek: hét Patakon kitöltött év után nem jöhettünk ide vissza érettségizni. 1952 nyarán kaptuk az értesítést, hogy a Megyei Tanács „átirányított” bennünket lakóhelyeink szerint illetékes iskolákba. Azok a szerencsések, akik maradhattak, nem tudhatják, mekkora csapás volt ez nekünk: addigra sokunk számára már csak Patak maradt meg otthonnak, családjaink minden elveszíthetőt elveszítettek.


A két végzős osztályból több, mint harmincan váltak akkor száműzötté, a teljes létszámnak csaknem egyharmada. Amint az hamar kiderült, pataki háttérrel nem volt nehéz boldogulnunk új iskoláinkban, de a máshol elért sikerek, az új barátok nem pótolhatták igazi Alma Materünket. Kötődésünket Patakhoz semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy itt vagyunk minden találkozónk, mert ide tartozunk, minket nem a Sárospataki Református Kollégium, hanem az államosított gimnázium új urai tagadtak meg és kergettek szét az országban.”


Farkas Elemér, aki 1952-ben szintén nem jöhetett vissza Patakra érettségizni, s aki egészségi állapota miatt nem lehetett jelen, így üzent iskolájának:


 


…túl a homályba süppedő őszi tájon,


Túl az emlékek szabta szűk határon,


Túl minden gáton, időhegyen át,


Varázslatos-csillogó meseképként


Ragyog, lebeg, vonz, nyűgöz és vakít


Az ősi iskola. Nagy szóval, mint a zsoltár,


Kiáltja szívünk, hogy mindig Te voltál,


PATAK, a forrás, az erő és a hit.


És szívünk ma is a régi ének foglya:


„Te benned bíztunk eleitől fogva.”


/Hazafelé – részlet/


Csávás Imre

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

"Én Tarzuszból való zsidó vagyok, Cilícia eme nevezetes városának polgára. Arra kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez." ApCsel 21,39/b

ApCsel 21,27–40

Miközben Pál a jeruzsálemi presbiterek tanácsára a templomba megy, hogy betöltve küldetését, a zsidóknak olyanná legyen, mint aki zsidó (1Kor 9,20), aközben régi kis-ázsiai ellenfelei – akik az igének ellenálltak – hamis vád alapján lázadást szítanak. 

tovább

(15) „…hol van ebben a reménység…” (Jób 17,11–16)

A REMÉNYSÉGRŐL. – 1. Jób a halálra készül, és nincs többé reménysége. A holtak hazája Jób korában az élet végét jelentette, napjai elmúlnak, kínjai gyalázatban és megalázó helyzetben tartották.

tovább

LUKÁCS 7,1-10 - Példaértékű hit: Jézus elámul

Példás hit néha ott jelentkezik, ahol a legkevésbé várnánk. Ezt tapasztalta Jézus is, amikor Kapernaum felé igyekezett, és segítséget kértek tőle a római helyőrség századosa számára.

tovább

2017. június 25. vasárnap

„De Isten meghallotta a fiú hangját… És Isten megnyitotta az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást. Odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút.” (1Mózes 21,17.19)

 

tovább

Sik Sándor: A néma Miatyánk

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd...!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

tovább