A böjt teológiája és mai gyakorlata

LXI. évfolyam 1. szám / Egervölgyi Egyházmegye

A böjt egy olyan vallástörténeti jelenség, amely szinte minden vallási közösség életében megfigyelhető. Böjtölés alkalmával az ember vagy bizonyos ételeket von meg magától, vagy mindenfajta ételtől tartózkodik. Böjtölhet az egyes ember, amikor bűnbánatot tart, gyászol, vagy ünnepre, esetleg háborúra készül, böjtölhet az egész nép is hasonló okból.

Az Ószövetség emberének böjtje az Istennel való kapcsolat kifejezése volt. Jelentette Isten tiszteletét, a szövetségi hűségben való elkötelezettséget, kifejezhette az igaz bűnbánatot, utalhatott az Isten parancsait megtartani akaró engedelmességre. A mózesi törvény egyetlen kötelező érvényű böjti előírást tartalmazott. Amikor a főpap önmagáért, háza népéért, illetve az egész népért engesztelést végzett Isten előtt, akkor a böjtöt a munka beszüntetése jelentette, mivel az áldozat bemutatása állt a középpontban (3Mózes 16:29). Izrael népe böjtölt a babiloni fogság után, emlékezve a nemzet nyomorúságára, de böjtölt háborúkra készülve is. Böjtöltek az ószövetségiek a gyász idején, a beteg gyógyulásáért, böjtöltek emlékezve és előretekintve.


A prófétai megnyilatkozásokban a hamis és képmutató böjt elítélése jelenik meg. A próféták hangsúlyozzák: a böjt csak teljes lelki odaadással töltheti be a szerepét.


Jézus korában a farizeusok hangsúlyozzák a törvény iránti engedelmességet, melyhez kapcsolódik a böjt gyakorlatának szélesedése. Jézus korának kegyességi irányzatai a farizeusok mellett a szadduceusok, valamint a qumráni közösség tagjai egyaránt fontosnak ítélték a böjtöt, és szigorú előírások szabályozták a böjt formáit, idejét és tartalmát.


Urunk az evangéliumok szerint 40 napig böjtölt a pusztában. Tanítványai számára nem a külsődleges böjt, hanem a prófétai útmutatás szerinti testvéri szolidaritásban megmutatkozó áldozatvállalást jelölte meg célul. Böjtölni azt jelenti, hogy Krisztus követője kész lemondani megannyi, a testét, kényelmét, javait érintő dologról a szent ügy érdekében. Ez nem jelenthet mást, mint azt, hogy Isten dicsőségét a felebarátot vállaló szolgálatban lehet és kell felmutatni. Nem böjtölnek a násznép tagjai, amikor velük a vőlegény. Jézus tanítványai a korabeli kegyesek számára megütközést keltően nem vették át a zsidó vallási előírások szerinti böjti gyakorlatot.


A keresztyénség korai időszakától kezdve azonban, el egészen napjainkig, kihagyhatatlan része a keresztyéni életformának, a kegyesség gyakorlásának a lemondást és áldozatvállalást, bűnbánatot és lelki önvizsgálatot magában foglaló böjt.


Kitekintve a böjt katolikus és neoprotestáns gyakorlatára megállapítható, hogy a katolikusok szigorú böjtöt évente kétszer tartanak: nagyböjt első hétfőjén és nagypénteken. Részletesen szabályozza a pápai rendelet az egyházi böjt formáját, az ételekkel kapcsolatos előírásokat és az étkezés időpontját. A katolikusok beszélnek lelki böjtről - mindennemű bűntől és tiltott élvezetektől való tartózkodást jelent ez -, természetes böjtről, erkölcsi és bölcseleti böjtről - ez a mértékletesség és józanság fontosságára hívja fel a figyelmet - és egyházi böjtről. Az egyházi böjt során a hívő római és görög katolikusnak böjtölnie kell a húsvétot megelőző 40 napos időszakban, advent idején, az apostol fejedelmek ünnepén és az úgynevezett nagyboldogasszonyi böjt (augusztus első két hete) időszakában.


A neoprotestáns megközelítés szerint a böjt nem arra szolgál, hogy Istentől kierőszakoljuk kéréseink meghallgatását, ráerőszakoljuk saját akaratunkat. A böjt abban segítség, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Félretéve a test dolgait, nagyobb teret kapjon a lélek. A böjt kiemel saját világunkból, és közelebb visz Isten dimenziójához. Napjainkban böjti felajánlásaink által táplálhatjuk az éhezőket, fedelet adhatunk a hontalanoknak, ruhát biztosíthatunk a mezíteleneknek. A böjt így a testvéri szolidaritás kifejezése is.


Az igazi böjt áldást jelent. Isten azt ígéri, ha helyesen böjtölünk: „akkor felhasad, mint a hajnal a te világosságod és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik és igazságod előtted jár".


„Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod és homályosságod olyan lesz mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelenül, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, ... olyan leszel, mint a megöntözött kert és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy". (Ézsaiás 58:8-11)


A böjt aktualitásáról az információtechnika mai világában beszélhetünk úgy is, hogy böjtölök a szememmel: kevesebb televíziót, videót nézek, kevesebbet szörfölök az interneten. Böjtölök a fülemmel: kevesebb zenét hallgatok, hogy csend vegyen körül, hogy a belső hangokra figyeljek. Böjtölök a számmal: kevesebbet eszem és iszom. Böjtölök a kezemmel: hogy legyen időm kezeimet összekulcsolni. Böjtölök a lábammal: hogy állandó rohanásaink közepette több időt tudjak szentelni a testvéri látogatásnak és vendégszeretetnek. Böjtölök a testemmel: kevesebb hangsúlyt fektetek a külső dolgokra, az új divatra, hogy felfedezzem a természetesség és egyszerűség értékét és szépségét.


Egervölgyi lelkészek munkaközössége


Mészáros Ildikó,


Papp Zsolt, Prókai Árpád

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

…és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Lk 2,47

3Móz 7,22–38

Hatféle áldozati szertartást sorol fel az ige (37). Hat, tartalmilag ma már nem egészen pontosan elkülöníthető módja, hogy az ember rendezze Istennel rendezetlen dolgait. 

tovább

(49) „Nem tudjátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lukács 2,41–52)

Minden felnőtt zsidónak, évente háromszor, a három fő ünnepen, a páska, az aratás és a lombsátrak ünnepén, meg kellett jelennie a templomban (41–42). 

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,35-40 - Tettre készen

A következő reggelen a város vezetői elhatározzák, hogy szabadon engedik Pált és Szilászt. Pál azonban nem akarja Filippit egyszerűen elhagyni és titokban eltakarodni. 

tovább

2017. június 20. kedd

Az élet viharai 

„Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományban és a hajóban okozhat nagy kárt, hanem életünket is veszélyezteti.” (ApCsel 27,10)

tovább

Szabó Katalin: Hogyan?

....Bocsásd meg, hogy a szívem ilyen zavaros..
Mit tegyek? Kérlek, mondd!
Csak Te tudod a választ, 
az érzést, mi eláraszt..
Ami bennem van.. 
Te ismersz a legjobban..
Talán önző vagyok... 
Talán nem kellene várnom...
Talán ezt akarod...
megtanítani velem...
az igazi szeretetet...
Istenem, miért nem értelek?
Pedig a lelkembe helyezted..
S itt vagy Te is.. érzem...
Istenem, miért ilyen nehéz ez?

Sok a kérdés, lelkem elmélyül
a gondolatokban..
Keresem a válaszokat,
melyek talán bennem vannak,
de csak nézek befelé magamba...
Üresnek érzem agyamat...
Nem látom az utat, 
melyre lépnem kellene;
Uram, kérlek, mutasd meg nekem!

Hogyan kell szeretni..?
igazán.. szívből.. 
mint ahogyan egy csoda jön...
Hogyan tüntessem el az ént?
szeretnék örömöt látni mások szemén...
Lelkén.. enyhíteni fájdalmat..
mert sok van a világban...

tovább