Hírcsokor a Sárospataki Református Gimnáziumból

LXI. évfolyam 2. szám / Intézményeink

XII. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó


Verseny a református középiskolák számára 2008. április 4-6.


 


„Azok az emberek, akik nem tudományos munkát végeznek, abban a félreértésben élnek, hogy a tudósnak széles körű ismeretei következtében vallástalannak kell lennie; ellenkezőleg, a mi munkánk Istenhez közelebb visz bennünket" (Ernest Rutherford)


 

A Sárospataki Református Gimnáziumból 4 diáktársammal képviselhettük iskolánkat a Hódmezővásárhelyen megrendezett országos fizikaversenyen. Nagy megtiszteltetés volt mindannyiunk számára, hogy egy ilyen neves versenyen vehettünk részt. A versenynek a Bethlen Gábor Református Gimnázium adott otthont.


Április 4-én, pénteken délelőtt 11 órakor indultunk, délután 16.30-ra értünk oda. Hosszú volt az út, de Bodnár Laci bácsi mellett (aki most kisbuszunk sofőre volt), élmény volt utazni. Természetesen velünk jött még Nagy Ágnes tanárnő, aki mindannyiunkat segített a felkészülésben.


Megérkezésünk után, 17 órakor dr. Gyulai József professzor úr izgalmas előadásán vehettünk részt, amely a nanotechnológiáról szólt. A fizika legújabb, talán legérdekesebb része ez. Rengeteg hasznos ismeretet szerezhettünk, információkat a megújuló energiaforrásokról - kiváltképpen a napenergiáról - és arról, hogy a tudomány és a természet egyre közelít egymáshoz. Eme tudományágban a matematika, fizika, kémia és biológia ismereteit együttesen kell alkalmazni ahhoz, hogy eredményre juthassunk. A nanotechnológia napjainkban kialakulóban van. Talán sokan azt gondoljuk, ma már mindent felfedeztek, de az előadáson láthattuk, hogy rengeteg kutatási lehetőség, felfedeznivaló áll még előttünk.


Az előadás után áhítattal nyitottuk meg a versenyt, majd egy kísérleti bemutató következett, a Bethlen Gimnázium fizikaszertárának évszázados elektrosztatikai eszközeit ismerhettük meg az iskola egyik fizikatanára, Nagy Tibor tanár úr előadásában. Az előadás egészen este 9 óráig elhúzódott, ezért szálláshelyünk elfoglalása után álomba merültünk.


Másnap, szombaton megírtuk a versenydolgozatokat a gimnáziumban 8.30-tól 11.30-ig. Mind a négy évfolyamnak 4-4 feladatot kellett megoldania. Volt idő bőven, alaposan átgondolhattuk a megoldást. A versenyen használhattunk bármilyen jegyzetet, könyvet, füzetet, táblázatot, valamint számológépet is.


A dolgozatok beadása után mindannyian futottunk Nagy Ágnes tanárnőhöz, hiszen nála már volt megoldókulcs, s megnézhettük, kinek hány feladata lett jó. Míg délután a fizikatanárok a feladatlapok javításán fáradoztak, megnéztük a város egyik nevezetességét, az Emlékpont Múzeumot. A múzeum a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére készült, helyi emberek beszélnek a szörnyűséges időkről, amiket át kellett élniük.


Este ismét egy kísérleti bemutatót nézhettünk meg. Dr. Molnár Miklós folyékony nitrogénnal végzett kísérletei mindnyájunkat lenyűgöztek.


A tanárok is elkészültek a javítással, próbáltuk is kiszedni tanárnőből az eredményt, persze sikertelenül. Így hát várnunk kellett a vasárnapi eredményhirdetésig, ahol nagy volt az öröm. A 12. évfolyamosok között Tamás Apor, 12. H osztályos tanuló IV., a 11.-esek kategóriájában Vígh Miklós 12. E osztályos tanuló szintén IV. helyezést ért el. A 10. évfolyamon Albert Áron 11. E osztályos tanuló II., Ráski Gábor a 10. A-ból XIV. helyezést ért el. Én a 9.-esek kategóriájában lettem II. Mindannyian nagyon boldogok voltunk, oklevelet, Áronnal ketten pedig könyvjutalmat is kaptunk.


A versenyt áhítattal zártuk, és hálát adtunk Istennek, hogy segített minket mindvégig, egész hétvégén.


Elért eredményünkért nagyon hálásak vagyunk felkészítő tanárainknak, Nagy Ágnes és Könnyű Jánosné tanárnőknek, valamint Szabó Attila tanár úrnak.


Iskolánk igazgatónője, Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgatói dicséretben részesített minket. A verseny óta rengeteg elismerést kapunk, nagyon jó érzés annak a tudatában lenni, hogy az iskola vezetősége, tanáraink és diáktársaink is büszkék ránk és velünk együtt örülnek elért eredményünknek.


Balla Gábor


10. E osztályos tanuló


 


Csengőbúcsú 2008.


 


A 2007/2008. tanévben 109 végzős diák vett búcsút az Alma Matertől a hagyományos csengőbúcsún. A kis harang szavára az idén négy osztály tanulói léptek ki a gimnázium épületéből, hogy aztán a templomban hallgassák meg az ApCsel 1,9-11 alapján Kovács József igei útravalóját.


Az ünnepségen az itt maradó diákok nevében Vígh Miklós (12. E), a végzős évfolyam nevében Kovács Tibor 12. A osztályos tanuló búcsúzott, Mizsák Noémi(12. E) és Kópé Ildikó (13. E) szavalatát hallhattuk, majd köszöntő beszédek és díjátadások következtek.


Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgatónő beszédében a pataki diákok elszánt igyekezetét emelte ki, amellyel a feladataiknak megfelelnek.


Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző köszöntőjében a pataki szót értelmezve a Patakért való jelentést emelte ki, és így adta át A Sárospataki Református Kollégiumért elismerést John William Shirley ny. nagykövet úrnak a pataki diákokat támogató sokéves áldozatos munkájáért, valamint A Tiszáninnen Református Diákja kitüntetést Kovács Tibor 12. A osztályos diáknak.


A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány Alma Mater Díja humán tagozatának kitüntetettje ebben a tanévben Kópé Ildikó (13. E), a reál tagozatban Tamás Apor (12. H).


 


Verspatak 2008.


 


„A költészet tehát ilyen is, meg olyan is,


csermelypatak, de hömpölygő folyam is."


(Parti Nagy Lajos)


 


A költészet napján iskolánkban ebben az évben 24 órás versolvasást szervezett a magyartanári és vallástanári munkaközösség. A keretet a szokványos heti iskolai rend adta, ehhez igazodtak a színhelyek, a témák és a közreműködők.


A Mudrányban versétlap és versitallap várta a vendégeket. Az ebédelőknek pincérkabátos tanárok szolgálták fel a különleges fogásokat. Sok fogyott a Pataki borból (Áprily Lajos verse), a Birkapörköltből (Berda József), sokan kérték az Albatrosz bevásárlószatyorral (Csukás István) nevű fogást. A látványt magyar filmek étkezéssel kapcsolatos képeivel pótoltuk.


A program a vízikapunál folytatódott, a kimenőidőhöz és a tavaszhoz illő módon szerelmes versek hangzottak el. A hétzáró áhítatot Kovács József diákpresbiterek közreműködésével tartotta a Mt 6,7-8 alapján. Az illusztráció Lázár Ervin Dömdödöm című meséje volt.


A délutánt az internisták csoportjai töltötték meg, előadásukban istenes verseket és a 100 éve született Wass Albert műveit hallgattuk.


Este Palágyi László (12. A) verseiből olvastak fel barátai, majd összeállítás hangzott el József Attila verseiből a 10. A-sok összeállításában. Késő este még töprenghettünk Fodor Ákos haikuin és ámulhattunk Nyisalovits Zsófia és Mózes Edina fotóin  a Gondolkodtál már ma? című összeállítás keretében. Az éjszakai versolvasás élményével felnőtt korú diákjaink, a 13. E-sek és a Diákpresbitérium tagjai gazdagodhattak.


Péntek délelőtt a magyarórák kereteit tágítottuk ki, több osztály volt együtt az imateremben, és tematikus versösszeállítások hangzottak el: költők egymásról (12. E), magyarság (9. A) Varró Dániel és költőmintái (9. E), állatokról (8. H), kedves verseiket olvasták a 7. H-sok és a 11. E-sek. Megérkeztek a Kisrefi negyedikesei is, akik legutóbbi szavalóversenyük műsorát hozták el a gimiseknek.


A Verspatak a vasútállomáson ért véget, az utazó diákokat és felnőtteket búcsúversek gondolatai kísérték, s - bízunk benne, hogy - vonzották is vissza, ugyanúgy, mint minden érdeklődőt a már most megfogalmazott szándék: 2009-ben is VERSPATAK!


Összeállította:


Sinkóné Tóth Zsuzsanna tanár


 


 


Diákpresbitérium a pataki Refiben


 


Eddigi tapasztalataimra alapozva úgy gondolom, hogy sokak számára lehet új az a fogalom, hogy diákpresbitérium. Három éve Kovács József és Török Béla tanár urak vezetésével indult útjára ez a kezdeményezés, amelyben a diákok lelkes csoportja vesz részt. Magát a szót, úgy tudnám behatárolni, hogy mi a gyülekezet helyett az iskola életének a szervezésében játszunk szerepet, de igen sokrétű, az iskolaiakon túl még más feladatokat is ellátunk. A mi iskolánkban a Diákönkormányzat mellett, azzal szorosan együttműködve létezik a Diákpresbitérium. Sokszor mi képviseljük a Refit a testvériskolákban, és igyekszünk különféle programokkal színesíteni az iskola életét. Egyik ilyen programunk a már rendszeressé vált teaház, amelyet minden hónap utolsó csütörtökén rendezünk meg a sárospataki református gyülekezet Ifjúsági Házában a diákönkormányzattal közösen. Igen közkedvelt a diákok körében, hiszen a tea mellett mindig szolgálunk újdonságokkal. Általában saját kezűleg készíthetnek valamit az ide látogatók az éppen aktuális ünneppel kapcsolatosan, de volt már verses teaházunk is, ahol az eddig ismeretlen költő-palánták olvashatták fel saját szerzeményeiket.


Minden évben kiszállásra megyünk, ami egyrészt csapatépítő szempontból nagyon jó, de ezzel betekintést nyerhetünk a gyülekezetek életébe is. Múlt éven Munkácsra és a Mezőtúri Református Gimnáziumba látogattunk el, ebben az évben pedig Tiszaladányban töltöttünk egy hétvégét.


Fontosnak tartjuk a szeretetszolgálatot is, ezért segítjük szervezni a karácsonykor már hagyományos látogatást az erdőbényei öregotthonban és a zempléni egyházmegye családok átmeneti otthonában. Ebben a tanévben új helyre: Nagydobronyba is eljutottunk.


A gimnázium csendes hétvégéire általában különféle programokkal készülünk. Eddigi legnagyobb akciónk az Imakert volt, amikor az iskola udvarán egy kis külön szigetet alakítottunk ki, ahol sajátos módon, plakátokon dolgoztuk fel az Úri imádság szövegét, különféle vizuális eszközök segítségével.


Állandó programjaink közé tartoznak még a csütörtök esti bibliaórák, amelyeken Isten Igéjével foglalkozva vagyunk együtt, és ez az alkalom ad számunkra lehetőséget, hogy megbeszéljük a ránk váró feladatokat.


Számomra a legkedvesebbek programok a Refriss-adások, amelyek a sárospataki Karzat Rádió hallgatóinak nyújtanak egyórás betekintést a gimnázium életébe. Kezdetben igencsak idegen volt számunkra ez a feladat, de úgy érzem, hogy mára már sikerült ezzel is megbirkóznunk. Igyekszünk az aktuális híreket közzé tenni, és előszeretettel készítünk riportokat diáktársainkkal, akik a kezdeti félelmek után már teljesen megbarátkoztak ezzel a feladattal.


Rendkívül élvezzük, hogy ennyiféle feladatot láthatunk el, és mindezekért roppant hálásak vagyunk. Úgy érzem, így egy oldalban nem igazán lehet teljes körű tájékoztatást adni munkánkról, de egy kis ízelítőnek éppen megfelelő. Remélem, sikerült mindenki érdeklődését felkeltenem! Akik több információt szeretnének megtudni eddigi programjainkról, vagy a jövőbeli terveink iránt érdeklődnek, látogassanak el honlapunkra a www.patakirefi.tirek.hu vagy hallgassák a Karzat rádiót (Fm 95.1)!


A gyülekezetek képviselőit pedig arra kérjük és biztatjuk, hogy vegyék fel a kapcsolatot velünk, hiszen bármikor szívesen visszük el hozzájuk is az Isten szeretetéről szóló jóhírt az iskola köszöntésével együtt.


 


Dienes Franciska


 diákpresbiter, SRK Gimnáziuma


 


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,27

Lk 24,36–49

„Ti vagytok ere a tanúk” (48). Jézus feltámadás utáni földi életének legfőbb jele az a valóságos jelenlét, ahogyan beszélget a tanítványokkal, és együtt is eszik velük. 

tovább

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

tovább

LUKÁCS 23,44–49 - Az utolsó szavak

Az eddigi történések során mindenki hangos volt, Jézust kivéve. Utolsó szavait mégis mindenki hallhatja. Végül Atyja kezébe teszi le életét. 

tovább

2018. április 14.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Minden évben

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

 

 

tovább