„Pecúravatós hétvége” a Refiben

LXI. évfolyam 3. szám / Intézményeink

A tavalyi év több okból is hagyományindítónak számított a sárospataki református gimnázium tanárai és tanulói életében egyaránt. Ezek közül egyik ilyen újdonság, hogy a „pecúrok"- azaz azok a diákok, akik ebben az évben kezdték meg tanulmányaikat intézményünkben - egész hétvégén át tartó programsorozatban vettek rész, mely az iskola, a tanárok, a diáktársak és a város megismerése mellett a minél szorosabb osztályközösség kialakítását tűzte ki célul.

Az idén szeptember 19-21-i hétvégén „avattuk" az elsős diákokat. A programokat a Diákönkormányzat olyan módon állította össze, hogy a lelki, szellemi fejlődés szórakoztató formában jusson el a diáksághoz. Minden lépésünk segítője Tótin Erika tanárnő volt, akinek hosszú éveken át tartó munkáját ezúton is köszönjük!

A megnyitó program közös áhítat volt az Imateremben, melyen nemcsak a tanulók és diákok vettek részt, hanem a szülők is, így egy teljesen újfajta hangulatban vehette kezdetét a hétvége. Ezt követően a szülőknek értekezletet tartottak az osztályfőnökök, míg az újonnan érkezettek Sárospatak fontosabb helyeit ismerték meg egy vetélkedő keretein belül. A délután csupa móka és kacagás volt, az összekovácsolódást pedig a versengés közösen átélt izgalma segítette.


A szombati nap a református templomban áhítattal kezdődött, majd az évfolyam tagjai az iskola épületét, az iskolakertet, a Kossuth Internátust és a méltán híres múzeumunkat látogatták meg, hiszen nem árt, ha az ember tudatában van annak, hogy mekkora történelmi kincsek veszik körül. Egy esemény- és információdús délelőttel a hátuk mögött a „pecúrok" ebéd után kvízműsoron mutathatták meg, hogy melyik osztálynak mennyire sikerült már megismerni iskoláját. A délután koordinátorai Szebényi Andrea, Kovács Lea és Csomós Zsófia 12. E osztályos tanulók voltak.


A „pecúravatós hétvége" programjain belül került sor a Pinceklub újbóli megnyitására. Az ünnepséget Kovács József tanár úr szervezte. A helyiség kulcsát Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgató asszony ünnepélyes keretek között nyújtotta át Laczi Petra (12. C) és Vígh Miklós (13. E) tanulóknak. Nagyon sok ember fáradságos munkáját koronázta meg egy jó hangulatú megnyitó teaház, ahol a meleg teát a már nagy rutinnal rendelkező diákpresbiterek készítettek. A diákság pedig nem lehet eléggé hálás azoknak a tanároknak és tanulóknak, akiknek sikerült elérni, hogy a Pinceklub szelleme ismét életre kelhetett.


A jó alváshoz hozzájárult a táncház, ami a Mudrányban került megrendezésre. Roppant lelkes kis társaság próbálta elsajátítani kezdetben a néptánc Horváth Márk (9. B) vezetésével, majd az egyre nagyobb sikernek örvendő hipp-hopp tánc lépéseit és mozdulatait Meleg Csilla 12. E osztályos tanuló irányításával.


Vasárnap a gyülekezeti istentiszteleten vettek részt, az egész rendezvénysorozatot pedig a pecúrok avatása zárta az este folyamán. A pecúravatót a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány támogatta, megszervezése a végzős diákok feladata volt, közülük is, akik mindent összefogtak: Virágh Kata és Mitrik Lilla (12. H) tanulók, a műsorvezetők pedig Mizsák Noémi és Filep Zoltán (13.E) voltak.


Kicsik és nagyok egyaránt végigkiabálták az izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat, amik elé a társaik állították őket. Az eskütétel után az immár „felavatott" pecúrok térhettek nyugovóra egy felejthetetlen hétvége emlékeivel szívükben.


Mátha Enikő, 13.E

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. Jn 18,27

Lk 24,36–49

„Ti vagytok ere a tanúk” (48). Jézus feltámadás utáni földi életének legfőbb jele az a valóságos jelenlét, ahogyan beszélget a tanítványokkal, és együtt is eszik velük. 

tovább

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

tovább

LUKÁCS 23,44–49 - Az utolsó szavak

Az eddigi történések során mindenki hangos volt, Jézust kivéve. Utolsó szavait mégis mindenki hallhatja. Végül Atyja kezébe teszi le életét. 

tovább

2018. április 14.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

tovább

Túrmezei Erzsébet: Minden évben

Indulunk újra Golgota felé.
Utunkra már a kereszt vet árnyékot.
de rajta túl húsvét öröme vár.
S kis Balázs csodálkozva kérdi:
„Minden évben meghal?
Minden évben feltámad?“

 

 

tovább