Hírcsokor a sárospataki gyülekezetből

LXI. évfolyam 4. szám / Zempléni Egyházmegye

Sárospatakon járt az országos református vakmisszió szolgálattevő csoportja. Az istentiszteleten a vakok számára pontnyomással készült Szentírásból ujjukkal olvasták fel az Igét látáscsökkent testvéreink. Igét hirdetett Szabó Zoltán lelkipásztor.

Beszámoló hangzott el a misszió történetéről, mai tevékenységi területeiről. Találkoztak egy-egy alkalom keretében a teológus és gimnazista ifjúsággal is. Az alkalom perselypénze a misszió ügyét támogatta, valamint Sárospatakon a Heitzmann cukrászdában került elhelyezésre egy adománygyűjtő persely, mely a Matolcsy Miklósné alapítvány céljait szolgálja.

Sárospatakon a reformáció hetében az érdeklődők bibliás fejedelmeinkről, Rákóczi Zsigmondról, I. Rákóczi Györgyről, Lorántffy Zsuzsannáról hallhattak előadássorozatot. A Biblia éve jegyében a hét záró alkalmául a Biblia boldog emberei címet viselő előadás szolgált a budapesti Márai szalon sárospataki „különkiadásaként". A középpontban a „boldogmondó" zsoltárok és hegyi beszéd boldogmondásai álltak  Szigethy Gábor evangélikus részről irodalmi szempontból, Xeravits Géza katolikus részről, mint teológiai tanár tudományos szempontból és Virágh Sándor református részről a gyakorló lelkész szempontjából szólt a témához  a Rákóczi várban megrendezett alkalmon. A nagy érdeklődéssel fogadott eseményen népzenével közreműködött Szebényi Lúcia és a Zsindely együttes, Kövér Zsolt cukrászmester süteményei mellé pedig a Götz pincészet ajánlotta kitűnő borait.


A karácsonyi ünnepre való lelki előkészületet szolgálta Sárospatakon a nőszövetség hagyományos adventnyitó teadélutánja és szeretetbazárja, melyen Miskolcról a Lorántffy Zsuzsanna kismamaház küldöttsége mutatta be az intézmény életét. Az adventi istentiszteleteket gyermekek szolgálata gazdagítja a gyertyák meggyújtásakor, és idén is megrendezésre kerül a Református Kollégium imatermében az adventi hangverseny, kilenc sárospataki kórus részvételével.


Virágh Sándor, Sárospatak


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba, de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek. Jn 16,28

Lk 21,29–38

„Isten országa” és annak közelsége (31–32) emberfeletti erőt adott a szenvedés útján haladó Jézusnak – és óriási erőt adhat a minket elnyelni kész (34–36) világban nekünk is. 

tovább

(8) „A mi segítségünk az Úr nevében van…” (Zsoltárok 124)

A SZABADÍTÓ ISTEN DICSÉRETE.

– 1. Ez a zsoltár általánosan fogalmazza meg a veszedelemből népét megszabadító Isten dicséretét. A zsoltáros szándékosan elhagyja a magasztalás mögött rejlő konkrét esemény megnevezését. Az általánosítás teszi lehetővé, hogy teljesen a magunkévá tegyük az üzenetet.

tovább

LUKÁCS 22,47–53 - Meglepően más

Emberi létünkhöz hozzátartoznak a lelki sebek és csalódások. Embertársaink akarva vagy akaratlanul, de újra meg újra megsértenek. Ezek a sértések belül „kicsivé” tesznek minket. 

tovább

2018. április 7.

Önzetlen szeretet

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. (Jn 15,13)

tovább

Charles Wesley ford.:Somogy Géza: Tudom, hogy hű Megváltóm él

Tudom, hogy hű Megváltóm él
És folyton rám tekint.
Jelét mutatja, hogy szeret,
Áldást osztott megint.

Emelt fővel járok tehát:
Az üdvösség enyém.
Szabadnak érzem már magam,
Kegyelme nyúlt felém.

tovább