Beszélgetés a Sawyer házaspárral

LXI. évfolyam 4. szám / Portré


Dr. Frank Sawyer tanszékvezető egyetemi tanár a Sárospataki Teológián. Felesége Aria Sawyer nyelvtanár.


Beszélgetésünk magyarul zajlik, professzor úr egyébként is magyarul szokott prédikálni (ahogyan magyar palástjához illik), és gyakran előadást is magyarul tart. Mindenki hallja, hogy nem itt születtek, de mi magyarok, kis néphez tartozva mindig örömmel halljuk, ha valaki a mi anyanyelvünkön szól hozzánk, és nem tőlünk várja az alkalmazkodást. Nem betűhűen gépelek, így a szöveg nem fogja visszaadni a beszélgetésnek ezt a sajátos báját. Az Olvasó előtt mentségem az lehet, hogy a könnyebb olvashatóság kedvéért döntöttem így.


Mióta élnek Magyarországon?


ARIA: 1992 óta.


FRANK: Akkor érkeztünk az első szemeszterben. Fél év próbaidőre. Azóta mindig három évre szólt a szerződésünk a Missziótól és minden negyedik évben visszamegyünk gyülekezeteket végiglátogatni.


Milyen „Missziótól"?


FRANK: Christian Reformed Church World Missons. Ez az egyházi szervezet Kanadában és az USA-ban működik. Fő központja Grand Rapidsben van.


Kanadai vagy amerikai állampolgárok?


FRANK: Kanadai. Körülbelül 20 évig laktunk Kanadában, aztán 10 évig Hollandiában, majd 8 évet Latin-Amerikában, és 16 éve élünk Magyarországon.


Hol születtek?


FRANK: Kanadában.


ARIA: Hollandiában.


Ezek elég messze vannak egymástól, nehéz lehetett így egymásra találni...


ARIA: Akkor még nem találkoztunk, de még kisgyerek voltam, amikor - több mint ötven évvel ezelőtt - átköltöztünk Kanadába. Hollandiában nagyon kevés volt a hely. A háború után össze voltunk költöztetve egy idegen családdal. Ezt az apám nem szerette, így 1954-ben elköltöztünk Kanadába.


FRANK: Az én szüleim Kanadában születtek, de nagyszüleim Angliából költöztek oda.


ARIA: Nem voltak reformátusok. Evangelikál gyülekezethez tartoztak.


FRANK: Talán 14 éves voltam, amikor először voltam református templomban - ez holland gyökerű volt.


Tehát Kanadában találkoztak.


FRANK: Igen, egy filozófiai konferencián. Református filozófiai konferencián. Ezt feltétlenül le kell gépelni.


Mi akart lenni professzor úr gyerekkorában?


FRANK: Gyerekként? Olyan ember, aki a kukás kocsit kíséri. Amikor 15 éves voltam, festőművész szerettem volna lenni. Majd művész-tanár egy iskolában, mert pénzt is kell keresni. Aztán filozófiával szerettem volna foglalkozni, de úgy találtam, hogy az túl egyoldalú, és kicsit száraz is. Így kezdtem először filozófiával, majd teológiával foglalkozni. Így lettem lelkész, a művészet pedig maradt a hobbim.


ARIA: Mivel Frank olyan egyházban lett lelkész, amelynek holland háttere van, neki pedig nincsenek holland gyökerei, elmentünk Hollandiába. Fontos megérteni, hogy a gyülekezeti tagok hogyan gondolkodnak, milyen a hátterük.


Jó érzés volt hazamenni?


ARIA: Nem volt olyan érzésem, hogy hazamentem volna. Számomra teljesen idegen volt az a hely, ahova mentünk. '70-ben és '71-ben volt egy nagyon jó filozófia tanár a Calvin College-ban. Ő kérdezte, miért nem megyünk Hollandiába?


FRANK: A Calvin College-ból rend szerint a Calvin Seminaryn kellett volna tanulni, mi azonban elmentünk Hollandiába, Kampenbe.


ARIA: Ebben az időben én egy kiadónál dolgoztam, fordítottam, lektoráltam. Ebből éltünk, mert Frank nem kapott ösztöndíjat. Sok ember azt gondolja, hogy ha valaki valahol tanul, akkor automatikusan kap ösztöndíjat. Ez a mi esetünkben nem így volt.


A tanulmányok után visszamentek Kanadába?


FRANK: Nem, előtte három évig Hollandiában voltam lelkész.


ARIA: Ezt nem így terveztük. De az életünkben mindig így volt: amiről úgy gondoltam, hogy „azt biztos nem", végül azt csináltuk, amit pedig szerettünk volna, az nem mindig sikerült.


Hogyan képzeljünk el egy holland gyülekezetet?


FRANK: Az is református gyülekezet volt. Ugyanazokat a genfi zsoltárokat éneklik, ugyanazt a Heidelbergi Kátét használják. Ez utóbbi a vasárnap délutáni istentiszteleteken külön is megjelenik, arról kellett prédikálni. A kultúra persze más, és sok volt a fiatal is. Kis gyerekekkel házaspárok, fiatalok. Idősek nem nagyon voltak abban a gyülekezetben.


ARIA: Ebben az időben lett volna lehetőségünk Magyarországra jönni. Engem mindig érdekelt, talán azért, mert '56 után sok magyarral találkoztunk.


FRANK: Itt, Hollandiában születtek a gyerekek is. Mindegyik Hollandiában született, de kanadai állampolgár.


ARIA: Akkor az volt a szabály, hogy az állampolgárság az apa után jár.


Két év elteltével visszatértek Kanadába?


FRANK: Igen. Hazamentünk. 1980-ban. Ekkor kezdtem el a doktori programot. Abraham Kuyperről kezdtem írni.


ARIA: Én pedig könyvtáros lettem egy gimnáziumban.


FRANK: Két év elteltével elkezdtem munkát keresni, így kerültünk a Misszióhoz. A doktorim ekkor még nem volt kész, de általában nem szokott kész lenni két év alatt. A Misszió Costa Ricába küldött, ahol nyolc hónapot töltöttünk nyelvtanulással. Ez 1982-ben történt. Minden délelőtt 5 óra nyelvtanulás, délután a házi feladat és gyakorlás. Így gyorsan lehet nyelvet tanulni. Ezek után '83-ban Puerto Ricoba mentünk dolgozni.


Miért épp oda?


FRANK: A Misszió oda küldött minket. Volt ott egy barátom is, aki ott tanár volt. Ő is hívott. Puerto Ricoban az idő felét teológiai tanítással töltöttem, az idő másik részében pedig gyülekezeteket kellett létrehozni. Első félévben helyet kellett keresnünk. Egy nagyvárosban találtunk egy csoportot, akik érdeklődtek. Valaki házában tartottunk bibliaórát és később vasárnap istentiszteleteket.


ARIA: Igen, egy családnál kezdtük el a bibliaolvasást, aki aztán meghívta a szomszédot. Érdekes volt a hátterük is, mert ezek az emberek mind spiritizmussal foglalkoztak. Az egy szörnyű hit, ezek az emberek pedig megszállottak. Az egyik gyülekezeti tag apja volt például a médium. Nagyon erős szellemi harcot kellett itt megtapasztalnunk. Amikor az emberek megtértek, sok rossz dolog történt a környezetükben. Az egyik család például eljött az istentiszteletre, megtértek, és mire hazaértek, leégett a házuk.


FRANK: Az emberek csak egyszer vállalták, hogy beszélnek erről. Egy este beszéltek, de azt mondták, többet nem fognak. Féltek például a doboktól is, mert abban ősi afrikai dolgokat láttak. Ezek az emberek ugyanis feketék voltak.


ARIA: Mi voltunk egyedül fehérek. Egyszer találkoztunk a városban egy fehér emberrel, aki annyira boldog volt, hogy fehéreket látott, hogy odajött és megölelt.  


Mennyi időt töltöttek ott?


FRANK: Két évet. Öt misszionárius volt, akik 20 éven át váltották egymást. Mi voltunk az utolsók. Akkor a Misszió úgy döntött, más helyre akar embereket küldeni, így kerültünk Hondurasba. Választanunk kellett, és úgy döntöttünk, maradunk Latin-Amerikában. Így lettem rektor egy elég különleges teológián. 4 vagy 5 kis központja volt, és a tanárok körbejártak tanítani. A diákok is bejártak. Amikor például elmentem órát tartani egy faluba a hegyek közé, a diákok is sokat utaztak. Volt, aki 15 órát buszozott vagy gyalogolt. Nagyon egyszerű, primitív körülmények között folyt az oktatás. Egyébként sok helyen így zajlik az oktatás Latin-Amerikában. Nem csak a nagy távolságok miatt, hogy ne kelljen annyit utazni, hanem mert a diákok hamar megszokják a városi körülményeket, és nem akarnak többé visszamenni.


ARIA: A diákok egy része már lelkészi munkát végzett, evangelizált, csak nem tanulta. Ezért jöttek tanulni.


FRANK: A programban 4 szint volt. A legalacsonyabb szinten lévők alig tudtak olvasni, de olyan kis falvakban szolgáltak, ahol a többiek egyáltalán nem tudtak, így „vakok közt ők voltak a félszemű látók". A következő szinten már tudtak olvasni, befejezték az általános iskolát; a harmadik szinten levők már középiskolát végeztek, és nagyon kevesen olyanok, akik főiskolások voltak.


Saját gyerekeik is Önökkel voltak? Ők hol tanultak?


FRANK: Persze, velünk voltak.


ARIA: Costa Ricaban egy kicsi keresztyén spanyol iskolába jártak év közben. Augusztusban érkezünk oda, de novemberben elkezdődött a három hónapos nyári szünet. Akkor otthon tanítottam őket. Nehéz is volt nekik, amikor újra rendes iskolában kerültek. Otthon ugyanis amikor készen voltak a feladattal, befejezhették, mehettek játszani. Az iskolában mindig meg kellett várni a többieket.


Az ételek nem voltak furcsák? Nem volt probléma?


ARIA: Mindig felfőztem a vizet, és sokszor mostunk kezet. Nem kaptak a gyerekek sem fertőzést. Az ottaniaknál sok gyerek meghalt fertőzésben. Gyengék is voltak, mert egyoldalúan táplálkoztak. Csak kukoricát ettek, barna babot és rizst. Mindig, minden étkezéskor. Csak nagy ünnepeken vágtak le egy csirkét, ami akkor elég volt 17 embernek... Sok gyermek meghalt gyerekbetegségekben is.


FRANK: Ekkor változtattam meg a doktori témát is, és elkezdtem vizsgálni a szegénység okait Latin-Amerikában. A különbségeket is kerestem a sok kis ország közt, hiszen sok eltérés is van köztük. Próbáltam megkeresni, mi volt a szegénység oka. Például a gyarmatosítók Kolumbusz után, amikor megérkeztek, rossz sorsba kényszerítették az ott lakókat, és ez azóta sem változott. A másik ok, hogy túl sok a szegény ember. Ha például dolgoztatni akar valaki, és felajánl 200 forintot egy napi munkáért, lehet hogy az egyik nem vállalja el, mert ez nagyon kevés, de mindig jön valaki, aki ennyiért is hajlandó. Ezen felül, ha sok szegény ember van, és sok kéz, akkor nincs gép. Nincs szükség ilyen fejlődésre, és ez erősíti az elmaradottságot.


ARIA: Az indiánok pedig mindig is nagyon naivak voltak. Nem harcoltak, hagyták magukat. Most is ilyenek.


FRANK: Olvastam, hogy amikor megérkezett Kolumbusz, mit írt első nap a naplójába. Ez nagyon érdekes. Azt írja, hogy találtunk embert, és van aranya. Ez az ember nagyon naiv. Nem láttak még kardot, úgyhogy marokra fogták és elvágták vele a kezüket. A harmadik pedig, hogy ezek az emberek jó keresztyén szolgák lesznek. Ennek szellemében folyt aztán a gyarmatosítás.


ARIA: Ezek a tulajdonságaik megmaradtak, ma is rendszeresen becsapják őket a cégek.


FRANK: A másik probléma az volt, hogy nagyon hosszú ideig egymással nem is kereskedhettek, nem engedték nekik. Minden hajóval ment Észak-Amerikába és Európába, a Latin-Amerikai országok között nem is volt út.


Hondurasból hová költöztek?


FRANK: Visszamentünk Hollandiába, hogy befejezzem a dolgozatomat.


ARIA: Aláírtunk egy szerződést, hogy két évet Hollandiában töltünk, majd visszatérünk Hondurasba. Ez volt a terv. Nem sikerült. De mindenünk ott maradt, mert úgy terveztük, hogy visszamegyünk. És még rosszabb volt, hogy az embereknek is azt mondtuk, hogy visszamegyünk.


FRANK: Kilencvenben a Misszió vezetője azt kérdezte, hogy hova akarunk menni: Oroszországba vagy Magyarországra, egy évre? Azt válaszoltam, hogy szükségem van a dolgozatomhoz két évre, és utána Magyarországra eljövünk. Akkor már nyilvánvaló volt, hogy nem mehetünk vissza Hondurasba.


ARIA: Akkor már Frank végzett a doktorival, itt pedig olyan embert vártak, aki doktorált.


Milyen volt az első benyomásuk Sárospatakon?


ARIA: Vizsgaidőszakban érkeztünk, amikor senkit nem lehet elérni. Kerestük a miskolci hivatalt (Püspöki Hivatal), küldtünk faxot is, de nem kaptunk választ, mégis elindultunk. Éjszaka érkeztünk, és sátorban aludtunk a sárga ház előtt.


FRANK: Amikor idejöttünk, második éve működött az iskola, talán 68 diákkal. Tanultak a diákok a Gutenberg-teremben, a színpadon és a Mudrányban. A diákok mondták, hogy hozzam a kabátom, mert fázni fogok.


ARIA: A diákok is érdekesek voltak, mert sosem mondták ki a véleményüket. Ma már nagyon is kimondják...


FRANK: A magyar diákok nagyon tudták fejből a bibliai történeteket, irodalmat, verseket. Együtt dolgoztak, tanultak, jó kapcsolat volt köztük, nem olyan individuálisak voltak, mint ma, vagy mint akkor már a nyugat-európaiak. Érdekes volt, amikor egyszer három lánytól ugyanazt a dolgozatot kaptam. Szó szerint ugyanaz volt. Amikor rákérdeztem, azt mondták, együtt írták, ezért adták be együtt. Én azt hittem, másolták egymásról. Így érdekes volt. A diákok büszkék voltak a kultúrájukra. Tudták, mennyi minden ment tönkre a szocializmus alatt.


ARIA: Bárkivel találkoztunk, az első néhány percben rögtön elmesélték, hogy Magyarország ettől sokkal nagyobb volt, és hogy mi történt Trianonban. Mindenki elmesélte. Sok felvidéki diák volt, kárpátaljai és erdélyi.


FRANK: Amikor megérkeztünk, nem volt számítógép, videó is alig volt, de jó volt a közösség, együtt jártak filmet nézni vagy koncertre.


ARIA: És minket is hívtak, szóltak, mikor mi lesz...


FRANK: A diákok kiszállásokat szerveztek és felkértek tanárokat, hogy kísérjék el őket. Nem a tanárok szervezték: maga a diákság.


ARIA: Az első benyomásokhoz tartozott a töltött káposzta is. Az első télen mentünk kiszállásra Kárpátaljára. Hideg volt, sokat álltunk a határon. A lelkésznél, akihez megérkeztünk, töltött káposztát kaptunk reggelire. Finom volt. Tovább mentünk, máshol ebédeltünk: töltött káposztát. Este a harmadik helyen töltött káposztát vacsorázunk. Tudjuk, hogy ez ünnepi étel.


Nehéz a magyar nyelvet megtanulni?


ARIA: Nagyon nehéz. Más, mint a miénk. Más a nyelvtan, a gondolkodás. Az első négy évben minden kicsi szabadidőnkben szavakat tanultunk.


Mire a legbüszkébbek?


ARIA: Amikor látjuk, mit csinálnak a végzett diákok. Kezdetben hiányzott a misszió mint munka. Most látjuk, mit végeznek a diákok, akkor elégedettek vagyunk.


FRANK: Sok diák végzett 12 év alatt. Vannak köztük nagyon jók, akik rengeteget dolgoznak. És a teológián is sok változásnak kellett történnie.


Mi lesz 10 év múlva?


FRANK: 62 vagyok, a következő generáció viszi tovább a munkát. Ki kell találni addig, hol fogunk lakni. Ha tudok előadást tartani, akkor tartok, ha tudok prédikálni, akkor prédikálok. És festek.


Hol?


ARIA: Ez nehéz kérdés. A kapcsolatok itt vannak, a hegyek Kanadában.


FRANK: Nehéz, mert a legtöbb időt egy helyben felnőttként itt töltöttük. 10 év Hollandia, 8 Latin-Amerikában. Voltunk Kanadában is, de régen. Patak szép hely.


Barnóczki Anita


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. ApCsel 13,4

2Krón 3

„Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett” (14). Elkészült a templom a szentéllyel és a szentek szentjével, e két helyiséget a kárpit választotta el. 

 

tovább

(4) „…a Szentlélektől kiküldve…” (Apostolok cselekedetei 13,1–12)

A SZENTLÉLEK HORDOZZA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁT.

– 1. Pált és Barnabást a Szentlélek küldte el az evangélium hirdetésére; de ezt imádság, böjt, szolgálat előzte meg; valamint az antiókhiai gyülekezet jóváhagyása és kiküldése követte. Ki küld el bennünket? Van-e felhatalmazásunk Istentől és emberektől? 

tovább

LUKÁCS 15,11–24 - Várni

Újra itt egy történet, amit már óvodás korom óta ismerek. Annak idején főleg a szemtelen fiún járt az eszem, aki egyszerűen csak otthagyta családi otthonukat, és elherdálta az örökségét. 

tovább

2017. augusztus 23. szerda

Kicsoda Jézus Krisztus? – A világ világossága

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)

 

tovább

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

tovább