Új szárnnyal bővült az Átányi Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

LXII. évfolyam 1. szám / Egervölgyi Egyházmegye


„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon,
még ha megöregszik, akkor sem tér el attól." Példabeszédek 22,6



Már többször beszámoltam arról, hogy hogyan sikerült 2004. szeptember 1-jén megnyitni Átányban Heves megye és egyben az Egervölgyi Református Egyházmegye első református általános iskoláját

Akkor, 2004-ben az önkormányzat által erre a célra felajánlott épületet a Tiszáninneni Református Egyházkerülettől kapott támogatásból felújíttattuk és kibővíttettük. Így az I. ütemben létrejött egy 3 tanteremből, tanári szobából és a szükséges szociális helyiségekből álló iskola. 2005-ben, ugyancsak az Egyházkerület anyagi támogatásának köszönhetően, tovább bővíthettük egy tanteremmel, amelyet a tetőtérben alakítottunk ki. Az Egervölgyi Református Egyházmegye pedig megvásárolta az iskola mellett lévő lakóházat, amelyben azóta is ebédlő és tálalókonyha működik. Így az alsó tagozat számára a 4 tanterem már biztosítva volt. Azonban - hála Istennek - időközben az épületet is kinőttük. Szükségessé vált, hogy 2008. szeptember 1-jéig legalább 1 tanteremmel bővüljön az iskola. Ezért újra a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez fordultunk segítségért.


Az Egyházkerület Elnöksége és a Gazdasági Bizottság is - belátva az iskola jelentőségét s a dél-hevesi térségben betöltött szerepét - támogatásukról biztosított bennünket. Ezt később az Egyházkerületi Közgyűlés is megerősítette. Így 2008. július második felében végre elkezdődhetett az építkezés. A teljes beruházás a terv szerint több év alatt 5 ütemben fog megvalósulni. Ebből most az Egyházkerület hathatós anyagi támogatásával az első ütem épülhetett meg. Ez az új szárny 120 m2. alapterületű. A földszinten 1 tanterem, ebédlő, közlekedő folyosó és lépcsőház épült, míg a tetőtérben tanári, orvosi szoba és a számítástechnika terem kapott helyet.


Az új épületrészt a munkák előrehaladtával fokozatosan vettük használatba. Befejező lépésként most februárban az Egyházkerület jóvoltából a számítástechnikai labort is kiépítettük. Szeretnénk külön köszönetet mondani Nagy Endrének, aki sokat fáradozott ezért, és nagyon a szívén viseli az átányi iskola ügyét. Reméljük, hogy továbbra is számíthatunk a segítségére.


Februárban az Egervölgyi Református Egyházmegye elnöksége: dr. Kádár Zsolt esperes és Pintér Elemér egyházmegyei gondnok is megtekintették az iskolát. Nagy örömmel járták be az egész épületet, különösen is az új szárnyat. Az iskola igazgatójával és igazgatóhelyettesével együtt Istennek adtak hálát az elért eredményért, s kölcsönösen reményüket fejezték ki, hogy a megkezdett úton - az Egyházmegye és az Egyházkerület példás összefogásával - tovább tudunk haladni, s hamarosan tovább folytatódhat a megkezdett építkezés.


Erre szükség is lesz, hiszen iskolánk - az itteni, a dél-hevesi körülményekhez képest - szépen fejlődik. Jelenleg az általános iskolában, 5 osztályban, 48 tanuló, a zeneiskolában pedig 25 tanuló tanul. Szakkör formájában néptáncoktatás is folyik. Ebben 20 tanuló vesz részt. Tudjuk, hogy ezek a számok még elég szerények, de ez évről évre növekedni fog. Az építkezéssel visszanyertük a szülők bizalmát. 2008 tavaszán nem hitték, hogy az iskola tovább épül. Sokkal valószínűbbnek tartották azt, hogy megszűnik. De most már látják, hogy nem szűnik meg: erre az iskolára hosszútávon lehet számítani, mert a református egyházra hosszú távon lehet számítani.


Az iskola pedagógusai igyekeznek is mindent megtenni annak érdekében, hogy a szülők bizalma továbbra is megmaradjon. Igyekeznek mindent megtenni azért, hogy az iskolában színvonalas oktatás folyjon, s jól képzett gyerekek kerüljenek majd ki onnan. De legfőképpen arra törekszünk, hogy tanulóink keresztyén erkölcsi nevelésben részesüljenek, s művelt, jellemes református keresztyén emberekké váljanak.


Meg vagyunk győződve arról, hogy iskolánknak a környező településekre is egyre nagyobb kisugárzása lesz. Jelentőségét tekintve már most is messze túlmutat Átány határain. Igazi célunkat akkor fogjuk elérni, ha református fellegvárrá tudunk válni itt a dél-hevesi térségben. Ehhez kérjük és kérem én magam is az Úr Isten áldását.


Átány, 2009. március 5.


Ferenczfi Zoltán


lelkész, igazgatóhelyettes, vallástanár

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? Jn 14,2

Jn 14,1–6

„Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (6). Mai világunkban erőforrást és biztonságot jelent, hogy mi tudjuk az utat, mert személyesen ismerhetjük őt, aki azt mondja önmagáról, hogy: „én vagyok az út”. 

tovább

(1) „Boldog ember az, aki az Urat féli…” (Zsoltárok 112)

AZ ISTENFÉLELEM ÁLDÁSAI.

– 1. Az eszményi állapot az, amit a zsoltáros itt leír (Zsoltárok 1). Az istenfélelem áldásai a vagyon, a tekintély, a siker, ezzel párhuzamosan a megszégyenült ellenség bosszankodása, valamint az istenfélő ember hosszú ideig tartó emlékezete a földön.

tovább

1Sámuel 10,1-12 - Amikor Isten elhív

Még semmi nem nyilvános. Sámuel felkeni Sault olajjal. Ez azt jelképezi, hogy Isten különleges szolgálatba helyezi őt. 

tovább

2018. március 24.

Szeretetkapcsolat

Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. (Jn 15,9)

 

tovább

Kárász Izabella: A láthatatlan munka

Azon az éjszakán így szólt Jézus az éjben:
Imádkozzatok vélem…
A lelketek legyen most az enyém egészen.
Hatalmas munka vár, a megváltás munkája,
a Lélek győzelme a nagy Halál felett,
szükségem van reá, kell segítségetek,
imádságtok, a könyörgésetek,
Munkátok, magatok…
… S magára hagyatott …

tovább