Egyházmegyei kórustalálkozó Egervölgyén

LXII. évfolyam 4. szám / Egervölgyi Egyházmegye

Abban a kiváltságos helyzetben lehetett részünk, hogy ebben az évben a sályi gyülekezet rendezhette meg Egervölgyén az egyházmegye kórusainak találkozóját. Nagy dolog, amikor egy kicsi bükkaljai gyülekezetbe 150 fős vendégsereg érkezik. Asszonyaink sütési tudományuk legjavát összeszedve készítették a süteményeket, hogy a közénk érkező kórusok tagjait szeretetvendégségen minden jóval elláthassák.

A kórustalálkozó napján, november 8-án vasárnap egész nap zuhogott az eső. Hála az örökkévaló Istennek, ez sem a gyülekezet tagjainak, sem a kórusok tagjainak kedvét nem vette el, így együtt dicsérhettük az Urat a református templom 3 kupolás, kék alapon aranycsillagokkal borított mennyezete alatt.


Bevonulva és helyet foglalva a templomba elkezdődött az istentisztelet. A 134. zsoltár eléneklése és a 100. zsoltár meghallgatása után lelkipásztorként a következőket mondhattam: Vannak idők, amikor kinn süt a nap és mindenkinek jókedve van. Vannak idők, amikor borús az ég, és sokan szomorkodnak. S vannak idők, amikor kinn borús az ég, esik az eső, de az ember lelkében öröm van, nyugalom és harmónia. Az Úr békessége tölti be az életét. Hiszem és vallom, ez a mai nap ilyen.


A köszöntő szavak után dr. Kádár Zsolt, egyházmegyénk esperese a napi ige - Kolossé 3:1-17 - alapján arról szólt, hogy a mindennapok realitásain túl, mindig jó, ha szemünk előtt tartjuk annak a Jézusnak a személyét, aki előtt fejet kell hajtanunk, mert a szeretet nyelvén tudott szólni mindig, pedig látta az élet realitásait. Igehirdetésében kitért arra, milyen nagy áldozat az, ha valaki egy kórusban tagságot vállal, mert idejének, erejének egy részét odateszi Isten oltárára, hogy éneklésével sok-sok ember szívét töltse meg örömmel.


A közel kétórás ünnepi alkalmon mindannyiunk számára élmény volt a kórusok, énekkarok előadása. A sályi pávakör dr. Barsi Ernő vezetésével lelkesen énekelte: Siess keresztyén lelki jót hallani. A tanár úr 88 éves, a Dunántúlról, Győrből érkezett szülőfalujába, hogy a 60 éve általa alapított kórust dirigálja. Az átányi kórus énekszóban előadott harangjátékra emlékeztető éneke sokaknak dobogtatta meg a szívét. A bükkzsérci kórus orgonakísérettel hallelujás énekeket adott elő. A Cserépfaluból érkező fiatalokból és idősekből álló kórus egyik éneke a Kálvin-himnusz volt. A felsőtárkányi énekkar fuvola- és gitárkísérettel evangéliumi énekeket énekelt. Noszvajról két kórusvezetővel érkezett a csoport. Szépen, együtt szóló többszólamú énekeik betöltötték a templom légterét. A mezőkeresztesi kamarakórus karnagyasszonya olyan lelki átéléssel dirigálta az énekkart, hogy szinte mindannyian azt éreztük, egy ilyen vezető segítségével mi is szívesen énekelnénk. A találkozót a sályi kamarakórus szolgálata zárta. Minden földek Istent dicsérjétek! - énekelték. Sok kórustagnak csillant föl a szeme, hiszen ezt a művet szinte mindnyájan ismerték.


A zárószavak után békességgel és örömmel a szívünkben vonultunk a szeretetvendégségre, hogy egymással beszélgetve értékeljük a hallottakat.


Papp Zsolt Endre, Sály

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek. Préd 3,7/b

Préd 3

„...megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (1). Isten által rendelt módon éled-e meg ifjúságod, jegyességed, házasságod, családalapításod, munkád, nyugdíjas korod és az Úr elé készülésed idejét? 

 

 

tovább

(40) „Ti is legyetek készen…” (Lukács 12,35–40)

A készülést segíti, ha arra tekintünk, amit az Úr ígért nekünk! „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1Korinthus 2,9) 

tovább

MÁTÉ 4,18–20 - Tanítvánnyá menetközben válunk

Képzeljük magunk elé ezt a helyzetet egy pillanatra: Simon és András azt teszik, amit minden nap tesznek – kivetik hálóikat. Nem meglepő, hiszen ez a feladatuk. 

tovább

2017. augusztus 15. kedd

Kicsoda Jézus Krisztus? – Követ

Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az utat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura. (Mal 3,1)

 

tovább

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

tovább