Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből - Maurice Eugene Osterhaven emlékére (1915-2004)

LVII. évfolyam 1. szám / Intézményeink

Osterhaven professzor 2004.  január  24-én hunyt el szerettei körében Freedom Village-ben (USA, Michigan). Az Amerikai Református Egyház felszentelt lelkésze, 1948-ban szerzett doktori fokozatot a Princeton Theological Seminary-n,  utána a Western Theological Seminary rendszeres teológiai professzora volt. Létrehozta az Egyesült Államokban a Sárospataki Református  Kollégium Baráti Körét, aminek maga is meghatározó alakja volt. A Református Világszövetség Teológiai Bizottságának tagja, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és az Iowa‑i Hope College tiszteletbeli professzora.

Az elmúlt év során, Patakról hírt kapva, több ízben felszakadt szívemből a költő szomorkás éneke:
 „Halnak, halnak, egyre halnak
 Színe, lángja a magyarnak.
 Itt is egy név, ott is egy név,
 Hányat elvisz minden egy év."
Palumby Gyulára, Bertha Zoltánra, Patak neveltjeire, későbbi pap-tanárai színe-javára gondolok.
A nyíló év ott kezdődik, ahol a múló végződött. Ismét ajkunkra kívánkozik a válásra intő búcsúdal. De most nem a Bodrog partján fekvő, kicsi utcákkal szegélyezett, sok-sok álmot, sok örömöt súgó iskolakert koszorúzta öreg Kollégium, hanem a Michigan állambeli sok ékes épülettel megépült Hope College és Western Seminary felé fordulva énekeljük: Válásra int immár az óra. Nem egy nagy nevelőtől, hanem Patakot rajongásig szerető „Patak Barátjától" dr. Osterhaven professzortól, sokak szeretett Eugene bácsijától, iskolánk tiszteletbeli tanárától, „honoris causa" doktorától búcsúzunk.
Patakot századokon át neveltjei minősítették, amikor kellett védelmezték. Ilyen időszak volt a huszadik század második fele, a magyar történelem korunk szellemi életét megbénító negyven éve, melyben a politikai és egyházi centralizált hatalom mindent elkövetett, hogy a köztudatot durva erőszakkal érzéketlenné tegye a sajátos, századok formálta szellemi kútfők értékei iránt. Ez a törekvés Patakot sem hagyta érintetlenül. Hogy szeretett Kollégiumunk él, nagyban köszönheti Patak ország-világ minden táján helytálló neveltjeiből alakult Öregdiák Köröknek, s ami az említett fél évszázad nagy nyeresége, Patak Barátai szervezett megjelenésének.
1987-ben történt ugyanis, hogy a Pataki Diákok Köre utódaként, a már csak kevés véndiákból és az elköltözöttek leszármazottaiból megalakult a Patak Barátai néven induló munkaközösség. Célul tűzte ki, hogy főleg a holland eredetű református testvérekkel, ugyanakkor számos más amerikai református és presbiteriánus egyházi vezetővel karöltve mindent megtegyen, hogy Patak mint egyházi iskola, újra kezdhesse a tiszáninneni reformátusság és az egyetemes magyarság szempontjából nélkülözhetetlenül fontos szolgálatát. Amikor olvadozni kezdett a Patakot dermedtségben tartó jégkéreg, sok nyilatkozatot hallottunk neves magyarországi írók, közéleti férfiak szájából, akik sorra mind elismerték, mily sokat jelentett számukra és általában a magyar művelődéstörténet számára Patak. Folyton múlt időben, úgy, hogy „jelentett". Soha egy szó arról, hogy miért kellett elvenni, szétzúzni azt a nevelési rendszert, amely jó, keresztyén és nemzeti volt. A pataki öregdiákok és Patak barátai viszont azt kérdezték: Lesz-e Patak, századunk utolsó negyedében, egy megváltozott társadalmi rendben az, ami századokon át volt, s minek lényege a magyarság műveltség értékeit hiány nélkül megőrizni tudó és jövendő nemzedékeknek átadni akaró Református Főiskola, vagy marad annak, amivé lett, legszűkebb környezetét szolgáló, érettségi bizonyítványt osztogató négyosztályos gimnáziumnak? Miért csak a múltban? Miért nem a mában, a holnapban? Fájt, kimondhatatlanul fájt ez a Patak, a múltban.
Régi igazság, hogy a legszentebb gondolatnak sincs ereje és hatalma arra, hogy önmagát megvalósítsa. Személyiségek kellenek, akikben szenvedéllyé fokozódik és életcéllá szilárdul a gondolat. Ilyenekről is gondoskodott Isten. Ebben az összefüggésben említendő minden más név felett Eugene Osterhaven neve, aki 1940-es évek óta szerelmese iskolánknak. Nevét olyan áhítattal említette  tanítványai előtt, kiknek száma kollégiumi és teológiai tanársága évtizedei alatt ezrekre nőtt, hogy egyszer egy közülük, szent meghatódottsággal hazamenve, szinte egész éjszaka kereste Sárospatak nevét a Bibliában, gondolván, hogy ekkora megilletődöttséggel csak bibliai városnevet lehet említeni. Temetésén hat szolgálattevő említette, megannyi kiejtéssel, Patak amerikaiak számára szinte kiejthetetlen nevét. A temetési istentiszteleten az előfohász előtt felolvasott, szépen fogalmazott Patakról érkezett levél, az iskola háláját és köszönetét tolmácsolta.  Amikor a nekrológ írója dr. Osterhaven szeretett iskolájára utalt, nem a Hope College-t, nem is a Western Seminary-t említette, hanem Patakot, melynek újraindulásáért az egész várost, három református egyháztestet és öt egyházmegyét mozgósított. Mi, akik Isten kegyelméből közeli barátai és munkatársai lehettünk, nemcsak azt tudjuk, hogy minden követ megmozgatott az iskola újraindításához szükséges milliók előteremtésére, de annak is tanúi lehettünk, hogy ő valósággal „kiimádkozta" Istennél Patak újraindulását. Idevonatkozó széleskörű levelezése, kiegészítve e sorok írójának körleveleivel, felhívásaival, mint gazdag adattár Patakon van és feldolgozásra vár. Abból majd nyilvánosságra kerülnek nemcsak az itteni, de a hazai segítő szándékok és az újraindulást károsan késleltető törekvések, mert sajnos ilyenek is jelentkeztek.  Említett levéltárban fellelhető a Tiszáninneni Egyházkerület elnökségének, Kürti László püspöknek és dr. Újszászy Kálmán főgondnoknak dr. Osterhavennel folytatott vaskos levelezése. Évek során biztatták Patak barátait, hogy az iskola feltámadásának ideje közeleg. Tőlük jött az üzenet 1987 nyarán, hogy Sárospatak érdekében eljött a cselekvés órája. Ösztönzés volt számunkra Magyarország akkori miniszterelnökének New Yorkban és Washingtonban tartott sajtókonferencián elhangzott kedvező nyilatkozata. A Sárospataki Református Kollégium Alapítvány létrejöttével tanúsított óriási áldozatvállalás is biztatólag hatott.
A cselekvés órája akkor jött el, amikor a legnagyobb segítséget ígérő Nyugat- Michigan-i központtal megalakult az anyagiak összegyűjtésével megbízott  „Reclaim Sárospatak" Committee. Felelős vezetőit három református felekezet, a magyar reformátusokat is beleértve, továbbá  két presbiteriánus egyháztest és az Amerikai Magyar Református Egyesület adták. Annak hattagú bizottsága Eugene Osterhaven és Bertalan Imre vezetésével Magyarországra utazott, hogy az illetékes minisztériumban, az iskola fenntartó testülete, az egyházkerületi tanács, valamint Patak városa hatóságai előtt az anyagi támogatás kérdésében elkötelező nyilatkozatot tegyenek.  
 De vissza a kezdethez. Említettük, hogy Eugene Patak iránti vonzódása  az 1940-es évekre megy vissza. Nevét legelőször Gönczy Árpádtól, az iskola 340. szeniorától hallotta, aki Eugene-nel egy időben doktori fokozat megszerzéséért tartózkodott a princetoni teológián. Gyógyíthatatlan tuberkulózissal szanatóriumba került, hol professzora, dr. Otto Piper, rendszeresen látogatta. Egy alkalommal magával vitte Eugene-t, aki attól kezdve szorgalmasan felkereste a nagy szenvedőt, aki Patak neve gyakori említésével megosztotta a kedves látogatóval az őt elküldő és hazaváró iskola iránti mélységes sóvárgását. Gyakori látogatásának volt azonban egy másik indítéka. Gönczy Árpád Zemplén megyében született. Abból a megyéből, Jablonka községből, vándoroltak Amerikába Nagy Dániel és Erzsébet, kiknek szeme fényét, Margaretet, Eugene 1942-ben eljegyezte jövendőbeli házastársul. Isten végzésében azonban akkor már ott volt Eugene számára egy másik szent kötődés, Zemplén szeme fényével, Sárospatakkal való frigyre lépése. 
A Hope College-ba visszatérve annak tanára, egyben a diákok kelkigondozója, addig nem észlelt változásoknak lett előbb tanúja, majd munkálója. A háborúban szolgált, sok szenvedést és szükséget látott kollégiumi diákok tapasztalataival gazdagodva, az addig zártkörű iskola horizontja szélesre tágult. Következetesen, a diákok testülete és az iskolát fenntartó szervezetek, célul tűzték ki a testvéri viszony kialakítását egy hasonló kollégiummal. Anglia vagy Hollandia lett volna az érdeklődés természetes iránya, de a nyugati világ figyelme akkor már Kelet-Európára irányult. Mikor tanáruktól, Eugene Osterhaventől tanácsot kértek, határozott, kész választ kaptak: Sárospatak! Ez a gondolat már gyökeret vert szívében a Gönczy Árpáddal és a keleti parton szolgáló Patak neveltjeivel folytatott beszélgetései során.
Attól kezdve gyorsan peregtek az események. Patak boldog örömmel fogadta a testvériskola gondolatot. Hope College válasza az élelmiszert, orvosságot, ruhaneműt tartalmazó szeretetcsomagok áradata. Azt követte a tanárcsere gondolata, melynek során dr. Zsíros József és családja Hollandba (Michigan, USA) érkezett. Az itt kiszemelt tanár viszont nem kapott beutazási engedélyt, mert a testvéri viszony kibontakozását is megdermesztette az a jégkéreg, melyre bevezetésünkben utaltunk. Közben az óceán mindkét partján folyt az imahadjárat azért, hogy Patak visszanyerje jogos tulajdonát, egyházi iskolaváros rangját, egyház és nemzet szempontjából nélkülözhetetlenül fontos iskolarendszerét. Szabó László, Patak hatósugarából, Sajószentpéterről származó amerikai lelkipásztor, koszorús költő, látomásában megbocsátható elragadtatással így rajzolódik fel a jövő Patak képe:


 „Patak! most már te állj a gáton!
 Amíg tart a halálos álom,
 Mely sorvadással fenyeget,
 Te voltál a hon büszkesége.
 Legtisztább szíve érverése,
 Te léssz Protestáns Egyetem.


És eljött 1990 és 1991, mikor is előbb a gimnázium átvételével, majd a teológia újraindításával, nagy részben helyreállt Patak sokszázados nevelői munkájának történelem által szentesített kerete. Ebben volt Istennek áldott eszköze, hűséges szolgája, Patak nagy barátja dr. Eugene Osterhaven, akit minden szerénysége ellenére, Patak századok szülte fejedelmi jótevői sorába iktatta Patak iránt érzett és egy hosszú életen át megbizonyított rajongó szeretete.
Utaltunk Patakon gondozott irattárnyi levelezésére. Az utolsón - ahogy a régiek  mondották, még meg se száradt a tinta. Kelt  2004. január 15-én, tehát kórházba beutaltatása előtti napon, halála előtt három nappal. Két dolog teszi utolsó sorait emlékezetessé az utókor számára. Először, mint példaadóan mindig is tette, köszönetet mond barátainak, Patak Barátainak, a legutóbb küldött adományokért. Levele végén pedig még egyszer, utoljára, mint oly sok éven át naponként tette, lélekben Patak felé fordulva, közölte a jó hírt az újabb 54.000 dollárnyi adomány útba indításáról.
Temetésén, mely egy farkasordító hideg januári napra esett, Patak neveltjei nem lehettek jelen, de ott voltak Patak Barátai tömegestől. Bátran elmondhatjuk, aki csak ott volt, egytől-egyig mind Patak barátjaként volt jelen. Kollégiumunkat egy diákja képviselte, az általa hőn szeretett Újszászy házaspár, Kálmán bácsi és Ica Detroitban élő leánya Eszter, férjével Róberttel. Ők gondoskodtak az eltávozott által virágerdőtől mentesnek tervezett szertartáson, kedvenc színeiből, a piros-fehér-zöldből font csokor elhelyezéséről.
Távoztán sokakban felvetődik a nyugtalanító kérdés: Lesz-e folytatás? Válaszként hadd idézzem dr. Eugene Osterhaven tömör hitvallását, evangéliumi hitünk közösen vallott legrövidebb foglalatát: Deus providebit.  
Békesség, üdvösség Patak „ballagó" Barátjának, kegyelem az élőknek, dicsőség Istennek.
Bertalan Imre,
amerikai magyar
református lelkipásztor,
az Amerikai Magyar Református Egyesület tiszteletbeli elnöke,
Patak tiszteletbeli tanára,
Hope College és Debrecen
tiszteletbeli doktora

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Jn 18,14

Lk 24,13–35

„Mi történt?” (19). Újra csak a hiányt érzékeljük, hiszen az Emmausba igyekvő tanítványok úgy vélik: a hozzájuk csatlakozott férfinak hiányosak az ismeretei. 

tovább

(5) „Várom az Urat…” (Zsoltárok 130)

Samuel Beckett sírjánál álltam nemrégiben. Eszembe jutott a „Godot-ra várva” című drámája. Egy nagy szemétkupacon ülve várnak többen egy Godot nevezetű emberre, aki majd, ha megjön, akkor minden jobb lesz.

 

 

tovább

LUKÁCS 23,33–43 - A halál torkában

Jézussal együtt két férfit feszítettek keresztre. Feltűnő kettejük ellentétes magatartása: 1. Egyikük komolyan veszi Istent, a másik kigúnyolja. Azt, hogy „komolyan veszi”, így is mondhatjuk: féli. 

tovább

2018. április 13.

Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok…(Mk 7:21)

 

tovább

Schvalm Rózsa: A kereszt vonzása

Mint hullámok hátán hánykódó hajót,
Céltalan sodort magával az élet,
De az ősznek hajnalán erőtelen,
A kereszt rögös útján partra vetett.

A hajnali égbolton, fény derengett,
Vonzott a távolban feltűnő kereszt.
Valaki kézen fogott és vezetett,
A kereszt alatt, végre megpihentem.

tovább