Abaúji Egyházmegye

A közös éneklés ereje

2012. December 01. - Egy szép őszi délután abaúji egyházmegyénk hét énekkara találkozott az ongai gyülekezet szépen felújított templomában, hogy együtt közös énekléssel dicsérjék Istent.

A novajidrányi református gyülekezet a múltban és a jelenben

2012. December 01. - Kedves érdeklődő! Hiszen, ha kezébe vette a lapot, és ezt a cikket kezdte el olvasni, bizonyára érdekli rövid történetünk. Talán szabad így, többes számban fogalmaznom, mert ugyan nemrég érkeztem e kis községbe és gyülekezetébe, de otthonra találtam. Ennyit írnék személyes vonatkozásban, most pedig beszéljenek az események…

A pillanat öröme

2012. December 01. - A templomba besütött az őszi nap fénye, a padok zsúfolásig megteltek a hívekkel. Kicsik és nagyok egyaránt mind ugyanazt figyelték velem együtt.

Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr!

2012. December 01. - Ezzel az igével hívogattuk kedves testvéreinket a szini református templom megújulásáért való hálaadó istentiszteletre és a lelkipásztor beiktatásra.

Képek emlékeink dobozából – avagy életképek és életjelek az Abaújkéri Református Gyülekezeti Körzetből

2012. December 01. - A gyermekek ámulattal néznek fel a karácsonyfára minden egyes ünnepen. Valami varázs lengi körül a fenyőfát, amikor karácsonyfává válik. Valami varázs lengte körül a betlehemi éjszakát, amikor az Úr Jézus a földre szállt. Minden megváltozott, amikor a világ világossága a sötét földre költözött, mert a Szeretet testbe öltözött. A fenyőfa is átalakul, amikor rá égi fény hull, s ágain gyertya gyúl. S amikor rá dísz kerül, a gyermeki szív felderül. Amint a karácsonyfát a díszek, úgy teszik széppé életünket az emlékek. Most a 2012. évi emlékeink dobozából pár képet kívánunk átnyújtani egyfajta ajándékképpen a Kedves Olvasóknak, remélvén azt, hogy mások szívét is örvendezővé tehetik örömeink.

Kövek között élő lelkek

2012. December 01. - Ünnepelni mindig jó. Öröm van olyankor az ember szívében, felpezsdül az élete, kilép a megszokott keréknyomból, s igyekszik máshogy tekinteni magára és a világra. Egy kis gyülekezet életében pedig mindig motivációt jelent egy kiemelkedő alkalom. Valamire megemlékezni, a Valakinek hálát adni.

Örömünnep Abaújváron

2012. December 01. - Az Abaújvári Református Egyházközség örülni és hálát adni hívogatta 2012. október 22-re azokat a meghívottakat, akik közül több mint 300-an el is fogadták az invitálást, és megjelentek a kettős örömünnepen, Abaújváron.

Vizsolyi lelkészbeiktatás - evangéliumot mindenkinek!

2012. December 01. - A 2012-es lelkészbeiktatás során abban az örömben lehetett részünk, hogy egy olyan nagy múltú, de mégis kicsinyre zsugorodott egyházközségben ünnepelhettük Istenünk kegyelmes szeretetét, mint a Vizsolyi Egyházközség.

„Uram, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét!” (Zsoltárok 26,8)

2012. December 01. - A zsoltáros címben idézett vallomása élt, él − és hisszük –, élni fog még sokáig a csobádi reformátusok szívében.
Ez a kis település, ahol ma mindössze 39 felnőtt, a gyermekekkel együtt összesen 50 református él, szép múltra tekint vissza.

Értéket mértékkel

2012. October 31. - Szeptember első hetében a Gönci Református Egyházközség presbitériuma ebben az évben is megtartotta a már hagyománnyá vált berekfürdői hétvégét. A családi hangulatban eltöltött hétvégén a keresztény ember számára szem előtt tartandó értékekről volt szó.

Összetartozás Napja Tornyosnémetiben

2012. October 31. - 2012. június 3-án 14 óra után pár perccel felhangzott a templomban a Szózat. Komoly, fegyelmezett gyülekezet énekelte Vörösmarty Mihály versét, és megkezdődött a megemlékezés. 1920. június 4-én írták alá az igazságtalan trianoni békeszerződést, mely szomorú emlék a magyarok szívében.

„Bátori találkozó” a gagybátori gyülekezetben

2012. October 31. - 2012. szeptember 1-jén népes vendégsereg érkezett a gagybátori református parókiára. A gyülekezet lelkipásztorának, Bódi Noémi lelkésznőnek a kezdeményezésére a presbitérium és a gyülekezeti tagok lelkes szervezésében és meghívására baráti-testvéri találkozó megrendezésére került sor, amelyre a községből elszármazott testvéreket hívták meg nagy szeretettel.

„Jól tetted, hogy eljöttél…”

2012. October 31. - Nem sötét fellegek gyülekeztek 2012. augusztus 3-án az encsi református parókia előtt, hanem az egyházmegye lelkészei és családjaik. Persze csak azok a bátor jelentkezők, akik úgy gondolták, hogy vállalkoznak egy nem igazán pihentető napra, hiszen feszes volt az útiterv, sok programmal, és még több látnivalóval. Úti célunk elsősorban a Mátra volt.

Felépülvén külső- és belsőképpen

2012. May 01. - A háborítatlan egységet nehéz megteremteni. Vágyni, óhajtani lehet, törekedni rá kötelességünk. Állandó bérletesévé válni lehetetlen. Így a pillanatot, amelyben törékeny alakja megmutatkozik, megörökíteni egyetemes érdek.

Lelkész-gondnoki csendes-hétvége a Mécses Központban

2012. May 01. - Egyházunk rendje szerint az elmúlt év végén valamennyi egyházközség megválasztotta vezető testületét, a presbitériumot. Újra megválasztott, vagy új, Isten és egyház iránt elkötelezett testvérek kerültek abba a helyzetbe, hogy gyülekezeteink lelki és anyagi életének irányítói legyenek a következő hat esztendőben. A presbiterek közt a gondnokoknak kiemelt felelőssége van.

Lelkészbeiktatás Boldván

2012. May 01. - Boldván 2012. április 29-én került sor a gyülekezet új lelkipásztorának, Prókai Árpádnak beiktatására.
Az ünnepi istentiszteleten Baksy Mária, az Abaúji Református Egyházmegye esperese hirdette az igét, a János evangéliuma 21,15-17 alapján, és iktatta be a lelkészt ünnepélyes keretek között, átadva a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét. A beiktatott lelkipásztor igehirdetése előtt szülőfalujának, Tiszakeszinek a gyülekezeti énekkara énekelt.  

Vizsolynak nem csak múltja, jövője is van!

2012. May 01. - A múltba merengés, a hajdani szép napok felidézése mára szinte közhelyes ürügyeként szolgál a hagyományos magyar „sírva-vígadásnak”, veszteségeink lajstromba vételének, s a heroikus múlttal szemben törpe-jelenkorunk hangsúlyozásának.

Aki Abaújban a kályhától indul…

2012. April 01. -

Azt mondják, hogy az első tánciskolák idején a termeket kályhával fűtötték, és a tandíj része volt, hogy fűtőanyagot hoztak a tanulók! Mivel a táncterem nagy volt, mindenki a kályha körül ült az órák kezdete előtt, és a tánc értelemszerűen a kályhától indult. Ezért mondjuk ma is, amikor egy téma kiindulópontját határozzuk meg: induljunk a kályhától. Ezzel egyfajta megrögzött tendenciát jelölünk, lesajnálóan tekintve arra, aki csak a kályhától tud elindulni, mert valamiben támpontra, segítségre van szüksége.

Diakónusok és diakonisszák lettünk

2012. April 01. -

Február 26-án – Isten kegyelméből – a fél tízkor kezdődő böjti úrvacsorás istentiszteleten 18 fő, a Szendrői Református Egyházközségnél dolgozó testvér tett fogadalmat a diakónusi munkára. Ők a Szendrői Református Családi Napközi Hálózat, illetve a Hit, szeretet, gondoskodás - házi segítségnyújtás dolgozói.

Összetartozunk – egységben a nemzet

2012. April 01. -

Vannak különleges napok életünkben: születésnap, esküvő, keresztelő… Sokunk számára ilyen volt Halmajon a református templomunkban 2012. február 18-a is – 26 Erdélyből hozzánk érkezett vendégünk állampolgársági eskütételének napja. Nem csak ember döntött efelől, hanem Isten, a történelem Ura adta, rendelte, hogy több mint 90 év után azok, akik felett politikai döntések születtek, és így határainkon kívül rekedtek, egy ún. egyszerűsített honosítási eljárás során méltányosan megkaphatják a magyar állampolgárságot. Bár a magyarság érzése, tudata minden szívben él, bárhol legyen is, ők több száz kilométert utaztak Nyárádköszvényesről, hogy hivatalosan is magyar állampolgárrá váljanak.

Presbiteri csendesnap Hidasnémetiben

2012. April 01. -

Három kis gyülekezet: Hidasnémeti, Tornyosnémeti és Hernádszurdok presbiterei gyülekeztek a Művelődési Házban. Közös énekléssel, Biblia-olvasással és igemagyarázattal kezdődött az alkalom. Ezután a lelkipásztor kis előadása következett, mely a presbiteri feladatokról, a közös munkáról, lelkipásztor és presbiter viszonyáról szólt történelmi pillanatképekkel, visszatekintéssel izgalmasabbá téve.

Szemben állás

2012. April 01. -

Éles ellentét. Feltűnő, szembeszökő különbség két dolog, két szín, két ember, két összehasonlítandó dolog között. Hogy mi alapján? Szubjektív. Már maga az is, amit összehasonlítunk. Hiszen valami alapján azért csak kiemelünk dolgokat, melyeket egymás mellé rakva nem a hasonlóságot, hanem a különbséget keressük. KONTRASZT.

Akik hitben nevelték a rájuk bízottakat - Egy református lelkipásztor és egy tanító emlékezete

2011. December 01. -

A kis fügödi gyülekezet tagjaira jellemző többek között az, hogy tisztelő emlékezetükben tartják Isten szolgáit, akik a korábbi évtizedekben, évszázadban szolgáltak közöttük. Isten iránti hálaadással emlékeznek az évfordulókon, rendben tartják a helyben eltemetettek sírjait.

Csendes nap Boldván

2011. December 01. -

„Kincs a cserépedényben” címmel csendes napot tartottunk október 15-én, a fehér bot napján, a boldvai református templomban. Tizenegy településről érkeztek hozzánk keresztyén testvéreink

Emberek, keljünk fel! - Mindenki Karácsonya egy kicsit másképpen

2011. December 01. -

Abaújszántón több mint tíz éve kezdtük el az Abaújszántóért Egyesülettel a Mindenki Karácsonyát. Ez mindig a karácsonyt megelőző szombaton van, amikor együtt ünnepel a város lakossága. Délelőtt a Piac téren díszítjük fel a karácsonyfát. Ilyenkor kellemes karácsonyi zene szól, forró teát lehet inni és egy-két szelet kalács idézi meg a karácsonyt azok számára is, akiknek nincs lehetősége másképp ünnepelni. Délután a Művelődési Házban van egy műsor, ahol az óvodások, iskolások, énekkarok vállalkozó szellemű amatőr előadók műsorát élvezhetjük. Olykor még egy ádventi hangverseny is színesíti a műsort.

Emléktábla-állítás Hidasnémetiben

2011. December 01. -

Milyen lelkipásztornak lenni? Nehéz kérdés.

Általában a lelkipásztorok lelki értelemben finom, érzékeny emberek. Minden, amivel kapcsolatba kerülnek, sokszoros erővel hat rájuk. Egyik pillanatban az égbe emelkednek, a következőben a földre zuhannak. Ki-be járnak a mennyország és a pokol között, s míg más az indulatait kedve szerint levezetheti, a lelkipásztor Jézustól tanult önuralommal próbál csendes maradni, ami persze nehéz életfeladat.

Hálaadó istentisztelet Felsődobszán

2011. December 01. -

A Felsődobszai Református Gyülekezet régóta készült erre az alkalomra, amely végre 2011. október 2-án elérkezett. A délután 2 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten a gyülekezet hálát adott a templom és környezete megújulásáért, az elvégzett munkákért.

Másokban rejlő önmagunk

2011. December 01. -

Mindig felemelő érzés látni, amikor magyar református emberek találkoznak máshol élő társaikkal. Akkor sem volt másképpen, amikor a gönci gyülekezet találkozott a munkácsi gyülekezettel egy rövid hétvége eréig, a munkácsi vár árnyékában.

150 esztendő - Ünnep Hernádszurdokon

2011. October 20. -

Megtelt a hernádszurdoki református templom 2011. július 17-én 14 órakor. Olyannyira, hogy még pótszékeket is kellett behozni. A vendégek, elszármazottak és a helyi kis gyülekezet tagjai elcsendesedtek, amikor megkezdődött az istentisztelet.

Az anyakép a Bibliában és az irodalomban

2011. October 20. -

A csónakázótó lágyan ringatta a ladikokat. A gyermekek kacaja a hullámokkal együtt ért partot, amire az édesanyák elérzékenyült tekintete volt a válasz. Épp a Zemplén csúcsait koronázta meg a napkorong, amikor a trombita érces, hívogató szava megtörte a fény, a hullámok, a jótékony semmittevésbe feledkezés varázslatát.

Határtalanul

2011. October 20. -

„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét határon is túl, még az üvegtengeren is túl…” Így kezdődnek a mesék. Az azonban nem mese, hanem valóság, hogy volt egyszer Szent Mihály havának közepén egy testvéri találkozó Encsen, a Művelődési Központ Dísztermében, ahová, ha nem is a hetedhét határon túlról, de a Trianon által meghúzott magyar-szlovák határon is túlról, sőt még a tengeren túlról is érkeztek Krisztusban hívő emberek. Szép volt, meseszép ez a nap, a 14. napja szeptembernek, s ez a testvéri alkalom örömére szolgált sok embernek.

Körzeti női konferencia Selyeben

2011. October 20. -

„Asszony, nagy a te hited…” (Máté 15:28) Ez az ige volt a vezérfonala a szeptember 3-án, Selyeben tartott körzeti női konferenciának. Petró Béla helyi lelkipásztor a nyitó áhítatában egy testvérpárt állított példaként a résztvevők elé. Márta és Mária történetéből (Luk 10:38-42) mindenkihez eljutott az üzenet és kérdés, melyik részt választjuk? A munkát, rohanást, és azt, hogy „meghalni sincs időnk”, vagy pedig csendben lekuporodunk Jézus lába mellé, és rá figyelünk.

Örök és fiatalok

2011. October 20. -

A gönci gyülekezet presbiteri konferenciát tartott szeptember második hétvégéjén Berekfürdőn. Sok olyan gyülekezeti alkalom van, amikor a presbitérium egy kis plusz útravalót kap az előttük álló teendők mellé egy közös gyülekezeti kiránduláson, ez azonban abban különbözött az eddigiektől, hogy a gönci presbitérium mélyen tisztelt tagjain kívül a gönci ifjúság is meghívottja volt az alkalomnak. (20-28 éves korig)

Találkozás nélkül nincs közösség

2011. October 20. -

Egyszerű belátni ennek a rövid megjegyzésnek az igazságát, mégis nehéz eljutnunk oda, hogy ne pusztán tudjunk egymásról, hanem oda is szánjuk magunkat: elfogadom a meghívásod, komolyan veszem a szándékod, ott vagyok. Ott lenni számunkra többet jelent a jelenlétnél, ezért köszönjük mindazoknak, akik elfogadták az Abaúji Református Egyházmegye meghívását és gondnokokként, presbiterekként ott voltak a göncruszkai református templomban megrendezett presbiteri konferencián.

2500 kilométer a hit, remény és szeretet jegyében

2011. June 01. -

Gyülekezetünk lelkes kis csapata 2011 virágvasárnapját a németországi Baden-Württemberg tartományban fekvő, Weil der Stadtban töltötte. Hittel és nagy várakozással indultunk a hosszú útnak péntek reggel.

A mi köveink és az Élő Kő

2011. June 01. -

Kézműves foglalkozás keretében kavicsfestés volt a szuhogyi hittanos gyermekkel. A különböző formájú „élettelen” kövek az ő kezeik munkája által teljesen „megelevenedtek”. Azok a színek és formák, melyek nagyon egyszerűnek tűnnek, mégis képesek az egyszerű követ is tartalommal megtölteni. Többé nemcsak egy adott súlyt nyomó kisebb-nagyobb kavicsok, hanem már gyermeki kéz által formált alkotások.

Együtt egymásért

2011. June 01. -

Hangácson a református parókia szomszédságában áll a katolikus templom, s mint ahogy a templomok kertjének takarítása nincs megoldva, így nap mint nap szembesültünk azzal, hogy bizony mind két templomkertre ráfér egy jó nagy tavaszi takarítás. S mikor, ha nem húsvét előtt, hogy mire az ünnep ideér, addigra az Isten házai is rendben legyenek a szívünkkel együtt.

Éneket zengek nevednek - Egyházmegyei kórustalálkozó Göncön

2011. June 01. -

Éneket zengek az Úr nevének! Ezzel az elgondolással gyűltek össze 2011. május 8-án a gönci református templomban az Abaúji Egyházmegye kórusai. Énekelni az Isten nagyságáról, magasztalva nevét, énekelni egymás örömére, és énekelni nem csak azért, mert ez már hagyomány, hanem mert ez az énekes találkozás erősíti a gyülekezetek közötti és a gyülekezeteken belüli kapcsolatokat.

„Jóságodról elmélkedünk” - Beszámoló a Gondviselés Református Diakóniai Központ elmúlt egy évéről

2011. June 01. -

Visszatekinteni és röviden számot adni az elmúlt időről nem is olyan egyszerű. Mégis örömmel teszem, és úgy érzem magam, mint a zsoltáríró, aki ezt írta: „Jóságodról elmélkedünk” (Zsolt 48,10). Isten hozzánk való jóságának és hűséges vezetésének köszönhetően adhatunk most számot a perkupai Gondviselés Református Diakóniai Központ elmúlt egy évéről.

A farsangról keresztyén szemmel

2011. April 10. -

Az év legfontosabb ünnepeinek többsége egyházi ünnep. Ezek közül kivétel a farsang, amelynek több pogány gyökere van, teológiai jelentősége ugyanakkor csekélynek mondható.

Az marad meg, amit továbbadunk

2011. April 10. -

Nem sokkal az után, hogy 1996-ra elkészült encsi templomunk, a Csenyétéről korábban ideköltözött református családok azt tervezték, hogy otthoni templomuk egyik harangját elhozzák ide, ebbe az új templom tornyába. Így hozva magukkal gyerek és ifjúkori emlékeket, az egykori istentiszteletek áhítatát, a múlt egy darabját.

Egy falat Pan de Huevo

2011. April 10. -

A makacs tél didergető, nagykabátba bújós mínuszaiban fogtunk hozzá Telkibányán a Világimanap megszervezéséhez, hogy amire a tavasz első égen és földön fehérlő hírnökei megérkeznek, a program teljesen készen álljon. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a településen 4. alkalommal megrendezésre kerülő imanapban újra felfedezzük a rejtett lehetőségeket, mert a megszokás langymelege nem elégít ki minket.

Házasok hete Bódvaszilason

2011. April 10. -

A kezdeményezés Angliából indult, amely minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja a figyelmünket. Magyarországon a Magyar Evangélikus Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban.

Keresztyének egysége

2011. April 10. -

Boldogkőújfalu - Kisfaluban is történhetnek nagy dolgok. A párszáz lelkes községet körülöleli a Zempléni-hegység, a hívő szíveket pedig a keresztyéni egység. (Ehhez nem fér kétség.)

Különleges hitmélyítő csendesnap Tornyosnémetiben

2011. April 10. -

Luther Márton egy szörnyű viharban vergődve döntött úgy, hogy megmenekülése esetén Isten szolgálatába áll. Mély hitű keresztyének beszélnek arról, hogy nyomorúságos körülmények közül, egy istentelen helyről indult életútjuk, mégsem ragadtak bele a sárba, hanem kimásztak a gödörből Isten segedelmével. Nincs forgatókönyv, nincsen sablon arra nézve, kiből milyen hatások által válik becsületes, hitben járó ember. Az Úr olykor megszégyenít minket, nagy tudású embereket. Az Úr olykor meglep bennünket, mert megteheti.

Az abaújdevecseri református gyülekezet ünnepelt

2010. December 01. -

Az abaújdevecseri református gyülekezet 2010. október 16-án nagy ünnepségre készülődött. Baksy Mária esperes asszonyunkat ünnepeltük, aki ebben az évben töltötte be abaújdevecseri szolgálatának 30. évét. Igét hirdetett Csomós József püspök úr a Zsoltárok könyve 50. rész 14-15. verse alapján.

Bárkaépítés az abaúji dombok között

2010. December 01. -

Különleges vasárnapi istentisztelet résztvevői lehettek november 20-án a göncruszkaiak. Az alkalom a „családi vasárnap" nevet viselte, jelezvén, hogy nem csupán generációk ülnek egymás mellett nagycsaládként az egészen piciktől a legidősebbekig, de részei lehetünk Isten nagy családjának is Jézus Krisztusban.

Elkötelezettség - Lelkészbeiktatás Szendrőn

2010. December 01. -

A szendrői gyülekezet 2010. november 6-án ismét lelkészbeiktatást tartott. Ismét, mert az elmúlt évtizedekben többször került sor ilyen rendezvényre, mint amennyiszer sokan szerették volna. Nekem életem első beiktatása volt, mely sok tapasztalatot adott.

Encsiek az Egyházzenei Kórustalálkozón

2010. December 01. -

A Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház október 14-17. között rendezte meg a Veczán Pál XVII. Egyházzenei Kórustalálkozó hangversenyeit. Az a megtiszteltetés érte az Encsi Református Gárdonyi Vegyeskart, hogy meghívást kapott erre a rendezvényre.

Hittem, ezért írtam!

2010. December 01. -

Milan Kundera A regény művészete c. kötetében komoly kirohanást intéz a tömegkommunikáció eszközei ellen, mondván: a tájékozottság illúzióját keltik, miközben színtelenné és egysíkúvá változtatják a gondolatainkat.

Abaúji hittanévnyitó

2010. October 01. -

Egyszer részt vettem egy óriási egyházi rendezvényen. Tízezrek vonultak, sétáltak, és nekem túl nagy volt a tömeg. Magamban bosszankodtam is: minek ez az egész? Nem is ismerjük egymást, mit kezdjünk együtt? Aztán észrevettem egy pici falu tábláját, melyet a hatfős gyülekezet hat tagja vitt büszkén-boldogan.

Ahogy én megéltem - Lelkészbeiktatás Szendrőládon

2010. October 01. -

2007 augusztusában nagy várakozással érkeztünk haza németországi ösztöndíjunkról. Ekkor nagytiszteletű Baksy Mária esperes asszony helyettes lelkészként helyezett ki bennünket Szendrőre és Szendrőládra.

Zsujtai Zsujtai András Emléknap Zsujtán

2010. October 01. -

Zsujtai András! Hogy ki is Ő? Azt az elmúlt szombatig kevesen tudtuk. Amit tudtunk, azt Panyuscsik Jánosné, Marika elbeszéléseiből. Tudtuk, hogy Zsujtán született, itt lelkészkedett, és fennmaradt naplója, amely Zsujtai Kódex néven ismert. Az ő emlékére szerveztünk a Kazinczy Ferenc társasággal összefogva szabadegyetemet Zsujtán.

„Évszázados ezüst kehelyből ártatlan vérét isszák…”

2010. October 01. -

Talán merész cím egy kiállításnak, s főleg egy rendezvénynek. A „beavatottak" tudják, miről van szó. Akik pedig nem értik, lehetőséget kapnak a betekintésre egy, a rohanó és digitalizálódó világban szinte elfeledett csoda foszladozó leple alá. Igen, rólunk, reformátusokról, s közelebbről a szinpetri reformátusokról van szó.

„…ha a testvérek egységben élnek… Csak oda küld áldást az Úr…” (Zsolt 133,1-3)

2010. October 01. -

Talán ezek az Igék is lehettek azok, amelyek motiválták a gönci gyülekezet presbitereit, akiket ezen az ősszel is várt a berekfürdői Megbékélés Háza egy közösen eltöltött hétvégére, lelki feltöltődésre, hogy együtt beszélgessünk a hétvége témájáról: az ifjúsági munkáról.

A templomkert titka

2010. May 01. -

Egyszer régen Tornyosnémetiben nagy volt a riadalom. A tűz lángjai megállíthatatlanul törtek előre, nem kímélve a református templomot sem. A torony belső faszerkezete leégett, és a harang nagy robajjal a földre zuhant. Néhány nap elmúltával, amikor már nem égtek, csak füstölögtek a fadarabok, a gyülekezet elkeseredett tagjai megnézték, mi maradt meg szeretett templomukból.

Család - iskola - egyház - „A hármas fonál nem szakad el egyhamar”

2010. May 01. -

Azt a prédikátor könyvében olvasható üzenetet fordították át a gyakorlatra április 18-án, vasárnap délelőtt a gönci templomban a város lakói.

Hello Afrika

2010. May 01. -

Valószerűtlenül, az emlékezetem küszöbe alól, módszeres kiszorítósdival követelt magának utat a 90-es évek popkultúrájában új ikonként megjelenő, nigériai származású Dr. Alban által jegyzet Hello Africa című szám.

Szeretetszolgálat a szuhogyi és kánói gyülekezetekben

2010. May 01. -

„Egymás terhét hordozzátok; és így töltsétek be a Krisztus törvényét. (Galata 6,2)

A hideg, havas téli napokban a házból kimozdulás nagyon nehézzé válhat. Messzinek tűnik minden. Sokszor nehéz eljutni a rokonokhoz, munkahelyre, Isten házába... különösen a késő délutáni vagy kora esti órákban.

„Mindenki másképp csinálja…” - Abaúji énekkari találkozó

2010. May 01. -

„Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges."
(Zsolt 92,2)

2010. április 18-án került sor az abaújszántói kórustalálkozóra, amelyen kilenc kórus képviseltette magát az abaúji egyházkerületből. A rendezvényt az Abaúji Egyházmegye megbízásából Szabó Péter szuhogyi lelkipásztor, egyházmegyei énekügyi előadó szervezte, a házigazda dr. Enghy Sándor lelkipásztor volt, aki mögött felsorakozott az abaújszántói gyülekezet jeles csapata.

Családi napközi indult Szendrőn

2010. March 01. -

2010. február 8-án megkezdte működését a Szendrői Református Családi Napközi. A családi napközi egy olyan szolgáltatás, ahol a gyermekek napközbeni ellátását lehet biztosítani.

Egy abaújvári korteskedő élményei Budapesten

2010. March 01. -

Szeretettel köszöntöm minden kedves keresztyén testvéremet, akivel most megoszthatom nem mindennapi élményeimet egy jótékonysági farsangi bál előzményeiről és érdekes eseményeiről.

III. Szendrőládi Keresztyén bál

2010. March 01. -

Immár hagyományként, harmadszor rendezett keresztyén bált a gyülekezet Nőszövetsége Szendrőládon. Már évek óta esedékes templomunk felújítása, ezért eddig is erre gyűjtöttünk adományokat.

„Ti vagytok erre a tanúk.” (Lk 24,48)

2010. March 01. -

Február 8. és 11. között ökumenikus imahetet tartottak Göncön. A terület főpásztorai szolgálatukkal járultak hozzá az imahét alkalmaihoz. Mindegyikük nagy megtiszteltetésnek vette, hogy szolgálhat azon a helyen, ahol Károlyi Gáspár munkálkodott. Dr. Ternyák Csaba egri érsek, dr. Fabiny Tamás evan-gélikus püspök, Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, és református részről Csomós József püspök.

Átfogóbb egyházmegyei kapcsolat holland gyülekezetekkel

2009. December 01. -

Október első hetében a hollandiai Nijkerk városából egy négytagú küldöttség kereste fel az egyházmegyét azzal a konkrét céllal, hogy lefektessék egy szorosabb együttműködésnek az alapjait. Ez az együttműködés arra irányul, hogy az abaúji - főként kisebb gyülekezeteket a holland testvérek segítségnyújtás céljából felfedezzék maguknak.

Családi konferencia Aszalón

2009. December 01. -

2009. október 10-én különös alkalomnak adott helyszínt az aszalói templom. Az Abaúji Egyházmegye az aszalói gyülekezetet kérte fel arra, hogy egy családi alkalmat szervezzen a Hernád-völgyi körzet református családjai számára. 13 lelkipásztori körzetből érkeztek hozzánk, többek között Ongáról, Szikszóról, Felsődobszáról, Gagybátorból, Baktakékről.

Látó út északon

2009. December 01. -

Az előszoba fogasáról a ballonkabátomat leakasztom, miközben lendületből a vászontáskámért nyúlok. Az ajtón kirobogva bebújtatom a karomat a vajszínű kabátba, s a veranda két lépcsőfoka között friss hegyi levegővel szívom tele a tüdőm, amikor idegen-ismerős illat csapja meg az orrom. Só, tenger...?! A ballonkabátomból az Óriások útján tett látogatás viszontagságait okozó tipikus ír időjárás emlékei szakadoznak fel.

Lelki gyümölcstermés, Evangélizáció Abaújkéren, Abaújalpáron, Boldogkőújfaluban, Boldogkőváralján és Arkán

2009. December 01. -

Az őszi betakarítások után, miután a szőlő varázslatos nedűje már borrá forrt a pincék titokzatos ölén, az öt gyülekezetet felölelő körzetünkben elérkezettnek láttuk az időt, hogy még fokozottabban fókuszáljuk figyelmünket a lelki gyümölcstermésre, annak megannyi örömére, s leküzdendő akadályaira is.

Szendrőben és Szendrőládon járt a Kantorei Bethel kórusa

2009. December 01. -

Október második felében a bielefeldi Kantorei Bethel kórusának 35 tagú delegációja a Szendrői Református Egyházközség meghívására látogatást tett szűkebb hazánkba.

Szendrői hálaadás

2009. December 01. -

A férjem azt szokta mondani, hogy az nem látszik, ha minden rendben van otthon, hiszen az természetes, csak az tűnik fel, ha valami nincs rendben. Így talán keveseknek tűnt fel, hogy a szendrői templom ablakait a nyár végén kicseréltük.

Tizenöt éves az encsi templom

2009. December 01. -

Az encsi gyülekezet számára október 31-e nem csak a reformáció ünnepe. 18 évvel ezelőtt ezen a napon történt ünnepélyes keretek közt a templom alapkövének elhelyezése, 15 évvel ezelőtt pedig a templomszentelés alkalma. A gyülekezetnek ezen meghatározó eseményeire minden éven Isten iránti hálával emlékezünk.

A szeretet hídjai

2009. October 01. -

Elemi erővel tört ránk a nyár. S ez az erő nemcsak a napsugarak izzásában, a hőmérő higanyszálának magas állásában, hanem az ifjak heves örömében is megmutatkozott. Az iskolapadokból kiszabadult diákok oly hévvel vetették bele magukat a szabadságba, hogy önfeledtségük egy kicsit ránk, felnőttekre is átragadt, és mosolyt csalt arcunkra.

Anna-bál Krasznokvajdán

2009. October 01. -

Már második alkalommal rendeztük meg az egyházközségek szervezésében a Csereháton a „vajdai Anna-bált". A verőfényes nyári napokban izgalommal készültünk a bál minden mozzanatára.

Aranykonfirmáció 2009

2009. October 01. -

Ebben az évben is megrendeztük az aranykonfirmációt a szendrői gyülekezet közösségében. Úgy érezzük, hogy ezen az alkalmon keresztül is erősíti Isten az összetartozásunkat. Ilyenkor a gyülekezet apraja-nagyja megmozdul, és nagy készülődéssel várja ezt az alkalmat.

Kálvin-megemlékezés az encsi gyülekezetben

2009. October 01. -

Idén kezdetét vették a Kálvin-évek. 500 esztendős évforduló szolgáltatja erre az okot, hisz 1509. július 10-én született a franciaországi Noyonban a nagy reformátor. Ő maga tudatosan harcolt a maga személyi kultusza ellen, olyan ember volt, aki nem jelöltette meg a sírját.

Magyar szívektől – magyar szívekig, Kapcsolatfelvétel egy református gyülekezettel a kárpátaljai Munkácson

2009. October 01. -

Immáron második alkalommal sikerül a gyülekezetünknek határon túli, a „NAGY MAGYARORSZÁG" területén élő gyülekezettel testvéri kapcsolatot létrehozni. Idén Kárpátalján voltunk, a Munkácsi Református Egyház vendégszeretetét élvezhettük.

„Kegyelemből tartattatok meg” - Őszi események az Abaúji Egyházmegyében kicsiknek és nagyoknak

2009. October 01. -

Először tartott 2009. szeptember 6-án az Abaúji Egyházmegye a hitoktatásban résztvevő gyermekei számára közös tanévnyitó istentiszteletet. Egy héttel az iskolai év megkezdése után hívtuk az alsóvadászi templomba a hitoktató lelkipásztorokat tanítványaikkal együtt. Bár a gyermekek összegyűjtése nem volt zökkenőmentes, 17 gyülekezeti körzetből 140 tanuló szívesen és érdeklődéssel jött, voltak, akiket szüleik is elkísértek.

A lelkiség mint erőforrás

2009. May 01. -

Az egyházi közgondolkodás különös nézeteket, elképzeléseket hoz a felszínre. Ma is él bennem egy előadás, ahol arról hallottam, hogy rosszul osztjuk be az erőinket. Krisztus katonái, speciálisan a lelkipásztorok, nem ott táboroznak, ahol a legnagyobb az ellenfél nyomása, hanem távol a harci zajtól, fegyverropogástól.

A Nőszövetség a gyülekezetépítésben

2009. May 01. -

Sokáig nem tudtam, hogy mit jelent a Nőszövetség, és mit csinálnak azok, akik oda tartoznak. Majd találkoztam Földesiné Kántor Máriával, akivel hosszasan beszélgettünk a Nőszövetség előnyeiről.

A gyerekekért kicsit másképp

2009. April 01. -

Hírül adom, hogy Hidasnémetiben másfél évvel ezelőtt megalakult a röplabdacsapat. Hetente két alkalommal kétórás edzést tart a helyi lelkipásztor. Járnak versenyekre, kupamérkőzésekre, és sok felejthetetlen napot töltenek el együtt a gyerekek és az edző, no meg a lelkes szülők.

Okkal és céllal építkező apró gyülekezetek

2009. April 01. -

Manapság kettős tendenciát érzékelhetünk a nagyváros és az apró vidéki falvak viszonylatában. Egyfelől munkalehetőséget inkább városban talál az ember. Jól mutatja ezt, hány ember ingázik napról napra, hétről hétre, hogy munkával tarthassa el magát, családját.

160 éve született Csoma József

2008. December 01. -

Ragyolczi Csoma József Abaúj vármegyében, Rásony községben 1848. június 27-én született. Abaújdevecserben az ottani birtokán lévő kastélyában élt és dolgozott.

Bibliakiállítás Szendrőben

2008. December 01. -

A Biblia a világ legtöbb kiadást megért könyve, részben vagy egészben 2426 nyelvre fordították le. Évente 24 millió példányban jelenik meg. Hosszú időn át olvasni is tilos volt, mára azonban szinte minden háztartásban megtalálható. A megléte azonban nem jelenti azt, hogy a legolvasottabb könyv lenne, ezért a magyarországi történelmi egyházak 2008-at a Biblia évének nyilvánították.

Hálaadás a felújított templomért Tornaszentjakabon

2008. December 01. -

Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik." (Zsolt. 37,5) Ez a vezérige határozta meg egy kicsiny gyülekezet nagy álmait, a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez tartozó Tornaszentjakabon. Hálaadásra gyűltünk össze 2008. október 25-én, ahol főtiszteletű Csomós József püspök úr hirdette az Igét, a gyülekezet által választott zsoltáridézet alapján.

Kórustalálkozó a szendrői templomban

2008. December 01. -

Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét, a nemzeteknek, csodáit minden népnek! Mert nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék." Zsoltárok 96, 1-4/a, hangzott a köszöntő Ige a szendrői templomban, amikor 2008. október 26-án, vasárnap délután az Abaúji Egyházmegye 10 énekkara kórustalálkozóra gyülekezett egybe, hogy az Istent énekléssel dicsérjék.

   

Meghallgatott imádság – hálaadás a templomfelújításáért Bódvaszilason

2008. December 01. -

Csodálatos dolognak lehettek a szemtanúi azok, akik 2008. november 2-án hálát adni gyűltek össze a bódvaszilasi református templomban. Érkeztek vendégek határainkon innenről és túlról is szép számban. Az Igét Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdette a Zsoltárok könyve 90,12 alapján: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk."

Nagyernyei áldáskívánás

2008. December 01. -

Rokonszenvek, ismeretségek, kapcsolatok, barátságok, szerelmek kötődnek, szövődnek nap nap után. Mi marad meg belőlük holnapig, kitart-e a kapcsolat másnapig, lesz-e érvényes, pozitív töltése átívelve korszakokon: komoly kérdés.

„Menjetek be kapuin hálaénekkel…” (Zsolt 100,4)

2008. December 01. -

Az ongai református templom felújításának rövid története - évszámokban:

 

400 éves jubileum az alig félszáz lelkes Csereháti kisközségben, Pamlényban

2008. October 01. -

A Pamlényi Református Egyházközség 2008. augusztus 23-án ünnepelte meg a falu 1608-as építésű Református Templomának 400 éves évfordulóját.

Holland fiatalok Kiskinizsen

2008. October 01. -

Öt holland rendszámú autó tűnt fel 2008. augusztus 12-én Kiskinizs főutcáján, hogy húsz holland atyafi közel tíz napon keresztül kétkezi munkával segítse e kis lélekszámú település református közösségét. A Nijkerkből és környékéről érkező delegáció nagyrészt fiatalokból állt, akik a szabadidejüket áldozták arra, hogy 1600 km-re otthonuktól, „idegeneknek" segítsenek.

Németh Gáborra emlékeztek Szászfán

2008. October 01. -

A szászfai református templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg Dr. Németh Gábornak (1956-1998), a Magyar Nemzeti Múzeum történészének életéről és munkásságáról.

SZERETET-NAP Abaújváron

2008. October 01. -

Különös napra virradt 2008. május 18-án, vasárnap az Abaúji Református Egyházmegye északi részén fekvő három kis gyülekezet - Abaújvár, Pányok, Zsujta - református lakossága.

Vakációs Bibliahét Zilizen

2008. October 01. -

A 440 lelkes abaúji kis faluban idén júliusban tartottunk először vakációs bibliahetet. Nagy izgalommal készültünk két segítőmmel, a 17 éves Barva Mónikával és a 18 éves Vadászi Gáborral már hetekkel a meghirdetett program előtt.

Visszatekintés augusztus első hetére

2008. October 01. -

Szeretettel köszöntöm a Sárospataki Reformátusok Lapja olvasóit egy kicsiny abaúji gyülekezet fiatal gondnokaként. A mi kis településünk a Hernád folyó bal partján fekszik, közvetlenül a Szlovák határ mellett, az Északi-középhegység és a folyó ártere között.

„Isten Igéje élő és ható” (Zsid. 4,12/a)

2008. October 01. -

Országszerte kiállítások, előadások, ünnepi istentiszteletek sokasága hívta, hívja fel a figyelmét hívő és a hit iránt mindezidáig fogékonyságot nem mutatott embereknek a Bibliára. Ennek nem titkolt célja az, hogy minél többen minél többször vegyék kézbe és olvassák a Szentírást, Isten kijelentését, ebből nyerve erőt, reménységet, örömet életük folytatásához.

„…egymás hite által…” (Róm 1:12)

2008. October 01. -

Vannak dolgok, amik nem változnak. Ez a kifejezés akkor hagyja el a hétköznapokon az ajkunkat, amikor lemondóan vesszük tudomásul, szűkebb vagy tágabb közösségeink lelki és testi korlátait. Nem múlik lelkünk fájdalma, látva nemzetünk évtizedek óta múló náthaként kezelt kálváriáját.

Mi (szendrői konfirmandusok) így ünnepeltük a húsvétot

2008. May 01. -

Nagypénteken reggel a templomban próbáltunk, hogy a passiós istentiszteletre kellőképpen fel tudjunk készülni. Estefelé a többiekkel érkeztünk a templomba, imádkoztunk, azután leültünk.

Rövid beszámoló egy sajátos „testvérgyülekezeti” látogatásról

2008. May 01. -

Március elején bejelentettük: vendégeink jönnek. „Fiúk is?" - kérdezték a lányok. „Lányok is?" - kérdezték a fiúk. „Vegyesen" - hangzott a mindenkit izgatottá tevő válasz. „A ti vendégeitek lesznek. Nektek kell őket fogadnotok, és ajándékot is készítünk." Ettől a pillanattól minden foglalkozáson és minden vasárnap délután elhangzott a kérdés: „mikor jönnek a ... honnan is? ...a vendégek...?"

„Új ének” Szikszón

2008. May 01. -

A Scirchadasj & band holland ifjúsági keresztyén kórus járt Szikszón április 30-án. A kórus neve héber szó, jelentése „új ének". Valóban új, fiatalos lendülettel ragadták magukkal a hallgatókat, nem csak a fiatalokat.

Imahét a Krisztushívők egységéért - Ökumené Encsen

2008. March 01. -

Számos gyülekezetben megtartották a keresztyén hivők ebben az esztendőben is az ökumenikus imahét alkalmát. Így volt ez Encsen is.

Jósvafőn, adventkor…

2008. March 01. -

„Szívemet hozzád emelem és benned bízom, Uram."

Bár elmúlt karácsony és mi már a keresztény világ legnagyobb ünnepére készülünk, mégis jó egy kicsit elmerengeni a mögöttünk lévő adventen. Miért is említenénk az adventet? Ráadásul Jósvafőn, a világ végén...

Aranykonfirmáció a szendrői gyülekezetben

2007. December 01. -

A Szendrői Református Egyházközség 2007. szeptember 30-án aranykonfirmációt tartott. Ezen alkalomból köszöntöttük a Szendrőben konfirmált, és a szendrői gyülekezethez tartozó testvéreket, akik konfirmációjuk 50., 55., 60., 65., 70. vagy 75. évfordulóját ünnepelték, illetve betöltötték a 80. életévüket.

Egyházmegyei énekkari találkozó Szikszón

2007. December 01. -

Az Abaúji Református Egyházmegye énekkari találkozója alkalmával a szikszói műemlék templom falai között az Istent hálás szívvel magasztaló énekek hangja csendült fel.

Evangélizációs hét Szendrőládon

2007. December 01. -

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni."
Zsolt 40,6

A szendrőládi gyülekezet 2007. november 12-17-ig evangélizációs hetet rendezett igei szolgálatokkal és szeretetvendégséggel. A gyülekezet életjelet akart adni magáról, hogy létezik.

Ravatalozó épült Szendrőn

2007. December 01. -

Szendrő városában két használatban lévő temető van. A katolikus, a város nyugati oldalán a Kálvária-dombon, a református, a város keleti oldalán, a Várhegyen fekszik. Ravatalozó kegyhely azonban csak a Kálváriánál volt mindeddig. Így a református temetések alkalmával mintegy 40 perces sétát tett meg a gyászoló gyülekezet a városon keresztül, hóban-fagyban, esőben vagy tűző napsütésben kísérve utolsó útjukra az elhunytakat.

Templomlátogató kiránduláson a szendrői gyülekezet

2007. December 01. -

„Im béjöttünk nagy örömben, Felséges Isten, A te szentidnek gyülekezetébe, A te templomodba, Felséges Atya Isten."
(162. dicséret).

Isten szent házát, a templomot, általában két dologra szokta használni az ember. Egyrészt az Úr magasztalására, a szent ige hallgatására, azaz istentiszteletre érkezik ide, másrészt turistaként, mint idegenforgalmi látványosságot keresi fel.

Emlékünnep Hernádbűdön

2007. October 01. -

Szeptember 15-én a hernádbűdi református templomban emlékünnepet tartottunk, amelynek keretében néhai Gidófalvy Andor lelkipásztorra emlékeztünk, aki 1966-1981 között végezte szolgálatait itt és a hozzátartozó egyházközségekben.

Hősök hete Jósvafőn!

2007. October 01. -

A fiatalkor nyarai bizony hamar tovatűnnek. Ködös távolból, hitetlenkedő tekintettel vizsgálgatják egymást a patinássá vált évek és a felnőtté cseperedett következő nemzedék. Később értik csak meg a múló évek logikáját: részese voltál valaminek, csak kérdés, hogy te tudomásul vetted-e ezt. Az iskolapadok gyanúsan kicsinek tűnnek, pedig úgy érzed, lenne még mit tanulnod...

Körzeti presbiteri konferenciák Abaújban

2007. October 01. -

Az Abaúji Egyházmegyét térképen keresve egy hosszú, keskeny területet találunk. Apró falvak, kis városok. Az Egyházmegye internetes bemutatkozásában a következőket olvashatjuk e nagy múltú térségről: „...valóban megmaradt jó néhány emlék számunkra a múltból. Igen - sóhajtunk - ez volt a múlt! És most?

Lelkészbeiktatás Abaújkéren - Reménnyel és hittel tovább a megkezdett úton

2007. October 01. -

Ünnepi istentiszteleten, 2007. szeptember 9-én iktatta be tisztébe a megválasztott Koczogh Julianna lelkipásztort az Abaúji Egyházmegye esperese, Baksy Mária. Az öt gyülekezet - Abaújkér, Abaújalpár, Boldogkőváralja, Boldogkőújfalu, Arka - és a meghívott vendégek részvételével zsúfolásig megtelt a 800 éves abaújkéri református műemlék templom. Akik nem fértek be a templomba, azok tv-képernyőn keresztül láthatták és hallhatták az eseményeket.

Lelkészbeiktatás Bódvaszilason

2007. October 01. -

A bódvaszilasi református gyülekezet régi vágya volt, hogy önálló lelkésze legyen. Három évvel ezelőtt döntötte el a presbitérium, hogy kiválik a Komjáti Egyházközségből. Ehhez a tervünkhöz minden segítséget megkaptunk az egyházmegyétől, a falu vezetésétől, az akkor itt szolgáló lelkipásztortól, Almási Ferenctől.

Nyári közösségerősítő alkalmak Szin, Szögliget, Perkupa, Varbóc gyülekezeteiben

2007. October 01. -

A Zsinat határozatának értelmében az idei esztendő a közösségek éve. Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke szerint „szükséges a belső közösségépítés, és a közösségek éve arra is alkalmat ad, hogy megerősítsük a magyar reformátusságot." Ezért is tartottuk fontosnak, hogy fogyatkozó létszámú gyülekezeteinkben olyan közös alkalmakat szervezzünk, amelyek erősítik egyházunkhoz és főként Krisztushoz való ragaszkodásunkat.

„Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig.” (Zsolt 19, 4-5a)

2007. October 01. -

Egyelőre még nem állíthatjuk, hogy az egész világ hallja hangunkat, de Baranyáig már biztosan eljutott. A Gönci Református Egyházközség Vegyeskara ugyanis szeptember elején Pécsett és környékén szolgált. A hosszú út fáradalmait nem érezve a kórus zengte a műveket, élményteli perceket szerezve a hallgatóknak.

A „Jósva” Erdei Iskolai Bázishely és Református Oktatási Centrum bemutatása

2007. May 01. -

z 1969 óta állandó lakó nélküli Parókia épülete három évtizeden át református nyári táboroknak adott otthont, de időközben kiderült, hogy a mai kor követelményeinek már nem felel meg, ezért fejlesztésre szorul. Hangó István tiszteletessel közösen végzett hosszú előkészítő munka után Csomós József akkori esperes elvi és anyagi támogatásával 1998-ban az épületegyüttest sikerült bevonni egy pályázati programba.

Baksy István: Emlékezzetek a régi napokra! - sajátos könyvajánló

2007. May 01. -

Hogyan kezd valaki könyvet, „saját történelmet" írni?

Eredetileg Édesapám tervezte azt, hogy megírja élete történetét, de ez sajnos nem valósult meg. Sok minden írhatott volna, de már hozzá sem tudott kezdeni.

Emlékezetes vasárnap Szendrőládon

2007. May 01. -

„Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!" Zsolt 84, 5

Valóban emlékezetes nap volt 2007. március 11-e a szendrőládi református gyülekezet életében. A számára legkedvesebb helyen, az Isten házában köszöntöttük Lekori József testvérünket és kedves feleségét, Margit nénit, akik 76 éven át látták el hűséggel a harangozás és templomtakarítás szolgálatát.

Göncruszkai passió

2007. May 01. -

A gyülekezetek életének eseményeiről általában úgy tudunk hírt adni, hogy lelkipásztorok meghívnak bennünket egy-egy alkalomra. A nagypénteki meghíváskor úgy éreztem, mintha egy szépirodalmi mű címével találnám szemben magam.

Károlyi Napok Göncön

2007. May 01. -

Sok minden történt hazánk, népünk életében. Ha visszatekintünk, akkor elmondhatjuk, hogy voltak szép, és keserű napok és évek is történelmünkben. Bár szétszakadva élünk a világ negyvenhárom országában, van egy dolog, ami nem ismer határokat. Ez pedig nem más, mint az Élő Isten szava, magyarul. Határok születtek az ismert és sokszor elhallgatott „békeszerződés" kapcsán.

„Kincset érő kövek” - Gondolatok egy kiállítás kapcsán

2007. May 01. -

2007. január 21. és február 16. között a Budapest Budai Egyházközség terme adott otthont az Ekhardt Júlia fotóiból készült, abaúji református templomokat bemutató kiállításnak.

Evangélizációs alkalmak Novajidrányban 2007 böjtjén

2007. March 01. -

A Novajidrányi Református Egyházban az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a böjt egyben a tél végi időszak nyújtotta csendes elmélkedések ideje is. Ilyenkor evangélizációs jellegű bűnbánati alkalmakat szoktunk tartani, melyek vendég szolgálattévők igehirdetésére épülnek. 2007 böjtjén az alábbi személyeket kértük fel a szolgálatra: Koczogh Julianna Abaújkérből, Godó Gábor Tállyáról és özv. Maczi Istvánné, aki mintegy 55 évvel ezelőtt férjével együtt a litkai gyülekezet diakónusaként kezdte meg szolgálatát.

Mi és a tradíciónk

2007. March 01. -

„- Ha Istennek mondasz egy szót, igyekezzél minden porcikáddal abba szóba belehatolni.

Egyik hallgatója megkérdezte:

- Hogyan lehetséges, hogy egy nagy ember olyan kis szóba belefér?

- Aki magát nagyobbnak képzeli, mint a szó, arról mi nem beszélünk."

(Martin Buber, Haszid történetek)

„Ha végigsöpör rajta a szél, vége van…” - Tábori lelkészek szomorú szolgálata Hejcén

2007. March 01. -

2006. január 19-én - ama tragikus csütörtöki napon - negyvenhárom szlovák katona igyekezett hazafelé Koszovóból a KFOR kontingens váltása után. Legtöbben közülük már az elmaradt karácsonyra készültek, már csak néhány perc választotta el őket szeretteiktől, már látszottak Kassa fényei, már elkezdte a repülőgép a landolást...

Aztán csak egyikük ért haza.

A szlovák An-24-es gép a kassai repülőtértől 30 kilométerre a Hejce község fölött magasodó 700 méteres Borsó-hegynek ütközött, s lezuhant. „Szolgálatteljesítés közben elhunytak" - olvashattuk. Ez év január 19-én a Tábori Lelkészi Szolgálat e negyvenkét elhunyt bajtársra emlékezett Hejcén.

Énekkari jubileum

2006. December 01. -

Göncön 1996-ban alakult meg a vegyes kar. Nem előzmények nélküli a létrejötte, mert több évszázados hagyománya van már itt a „harmóniás éneklésnek". Az egyre fogyó férfikar mellett alakult a vegyes kar, és néhány éve már egyedül ez működik a gyülekezetben. A mögöttük levő tíz évben énekeltek kárpátaljai, felvidéki és partiumi gyülekezetekben, az egyházmegye közösségeiben, kórustalálkozókon és otthon, egyházi és világi rendezvényeken és istentiszteleteken. Műsorukon főleg egyházi művek, ének feldolgozások szerepelnek, első renden magyar szerzők darabjai.

Konfirmandustalálkozó Szuhogyon

2006. December 01. -

Immáron hagyománnyá válik, hogy az új kenyérért hálát adó úrvacsorás Istentisztelt alkalmán konfirmandustalálkozóra is hívogatnak a harangok. Az elmúlt évben volt az első ilyen találkozó, amelynek hatására a gyülekezet tagjai nagy lelkesedéssel számolták ki és várják, hogy ők melyik évben lesznek majd jubiláló konfirmandusok.

Őrségváltás Abaúj keleti végén

2006. December 01. -

Az abaúji egyházmegye keleti bástyájáról széttekintve boldogság önti el a szívem. Hajdanában Regéc, Boldogkőváralja, Fűzér és még Telkibánya is a megütközésnek sziklái voltak. A 13. századtól bátor katonák álltak itt strázsát, dacolva az ellenséggel, s a halállal.

Ünnep a selyebi gyülekezetben

2006. December 01. -

A Cserehát dombsága között a szárazvölgyön található kis település lakosai csodálatosan szikrázó napsütésre ébredtek 2006. október 1-jén, amikor nem csupán a helyi önkormányzati és megyei képviselői választások miatt volt nagy izgalom, hanem a selyebi református gyülekezet hálaadásának sikeréért aggódó, de ugyanakkor örvendező arcú emberekkel lehetett találkozni az utcán.

Béres-napok Gagybátorban

2006. October 01. -

„Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az Ő kegyelme."
106. zsoltár 1. verse

Cserehát szívében fekvő kicsiny falucska, Gagybátor nagy napra ébredt 2006. szeptember 16-án. Mint utólag emlegetik az emberek „régen volt ilyen a környékünkön".

Hálaadás Pamlényban

2006. October 01. -

A Csereháti dombvidék csendjét 2006. július 23-án, délután 3 órakor a Pamlényi Református Templom harangjának zúgása törte meg. Ünnepi istentiszteletre hívta a környező falvak gyülekezeteit, valamint a meghívott vendégeket és a település elszármazottait, akik a templom belső felújításának örvendezhettek.

Iránytű - 2006

2006. October 01. -

A 21. század embere már nem ismeri Kolumbusz Kristóf reménykedő tekintetét, amely a távolt fürkészte. A masszív, legyőzhetetlennek, átjárhatatlannak hitt óceán végül maga is úgy látta jónak, hogy a felfedező célba érjen. A köd felszállt, a távolban az óceán kékségét a természet zöldje váltotta fel. Az árboc csúcsáról emberi torok formálta hang zengett: föld, föld. A szívekről óriási súly hengerült el, a sóhajok a siker előtt hódoltak.

Lelkészbeiktatás az Edelény-Finkei Református Gyülekezetekben

2006. October 01. -

„... annak nagy tetteik hirdessétek, Aki sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket." (I. Péter 2: 9.)

Az ősidők óta társegyházként működő gyülekezetek az edelényi öregtemplomban szeptember 10-én vasárnap délután iktatták be új lelkipásztorukat, Szűcs Ferencet. A már két éve a gyülekezetben szolgáló lelkipásztor feleségével együtt ellátja Damak és Hegymeg kicsi gyülekezeteinek szolgálatát is.

Lelkészbeiktatás Göncruszkán

2006. October 01. -

Göncruszkán, 2006. augusztus 23-án, szombaton került sor Sóhajda Levente nagytiszteletű úr beiktatására.

Missziói nap Abaújban

2006. October 01. -

Az Abaúji Egyházmegye Misszió Bizottsága 2006. július 18-án egész napos konferenciát tartott az Alsóvadászi Egyházközség gyülekezeti termében a kebelbeli lelkipásztorok számára.

Bábelőadásokkal Isten harcmezején

2006. May 01. -

lmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket..." (Máté 28,19a) - mondta Jézus akkor, a tanítványoknak, és mondja nekünk is a 21. században élő keresztyéneknek. Ezt a parancsot megpróbálva teljesíteni vágtunk bele egy olyan új kezdeményezésbe, amivel újból elérhetünk „minden népeket". Beleértve a gyerekeket, felnőtteket, időseket. Hiszen ki az, aki nem szívesen néz meg egy bábelőadást?

„Kétség és ámulat” avagy Pro Christ evangélizáció Abaújváron

2006. May 01. -

Kétség és ámulat mottóval indult el egy nyolcnapos műholdas evangélizáció a müncheni Olimpiai Csarnokból. Ulrich Parzany evangélikus lelkész igehirdetése, egy nem mindennapi istentiszteletet kínált zenével, színházzal, beszélgetésekkel és egy hihetetlen jó hírrel. Ez a hír: Isten téged is szeret!

„Kétség és ámulat” avagy Pro Christ evangélizáció Szinben

2006. May 01. -

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk. Nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni." (Zsoltárok 40,6.)

A zsoltáros megfogalmazásánál én sem tudok jobbat! 2006. március 20-tól 27-ig, a Pro Christ evangélizációs estéken ezt tapasztaltuk meg mi is: szini, szögligeti, perkupai, varbóci és számos más településről érkező reformátusok és keresztyének a szini gyülekezeti teremben.

Utak a cigánymisszióhoz

2006. March 01. -

Egy kicsit én is abban a helyzetben érzem magam, hogy olyan dolgokról írok, melyeket igazán nem tudok jól csinálni. Lelkipásztorként sem ismeretlen ez az érzés.

Vendégház Novajidrányban

2006. March 01. -

Több gyülekezetben működnek ifjúsági körök, konfirmációs és hittanos csoportok, cserkész közösségek, akik ebben az időben keresik a nyári programjaikhoz az alkalmas helyszínt. Az alábbi ismertetővel (is) lehetőséget szeretnék fölajánlani ezeknek a csoportoknak, ugyanakkor pedig bemutatni egy visszaigényelt egyházi tulajdonú ingatlan hasznosítási módját a hasonló helyzetben lévő gyülekezetek számára. A döntés meghozatalában annyi segítséget azonban hadd adjak, hogy gyülekezetünk egy kicsiny közösség, alig 220 egyházfenntartóval; noha mindig is lelkésztartó hely volt, mára már nagyon ellehetetlenült a megélhetés az országnak ezen a részén, melyért csak a természet szépsége kárpótol és a hozzánk érkező kedves vendégek öröme.

Felvidéki kirándulás - „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 90, 1)

2005. December 01. -

Isten áldását kérve életükre és munkájukra köszönjük a harmaci Nt. Szőkéné Orémus Zsuzsannának és Nt. Bódi Noémi gagybátori lelkésznőnek, hogy október 22-én szlovákiai kirándulást, testvéri találkozót szerveztek a harmaci, gagybátori, gagyvendégi, krasznokvajdai, büttösi, szászfai és pamlényi gyülekezetek részére.

Tízéves az Encsi Református Gyülekezet Énekkara

2005. December 01. -

Az Encsi Református Gyülekezet Énekkara 2005. október 16-án ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A délutáni istentiszteleten az igét Szűcs Endre, egyházkerületünk lelkészi főjegyzője hirdette. Prédikációjában kiemelte, hogy egy olyan korban, amikor kórusok, énekkarok szűnnek meg, hálásnak kell lennünk azért, hogy az Istentől reményt és erőt kapunk a folytatáshoz.

„Nem tesz az Úr sem jót, sem rosszat.” - Zofóniás 1,12

2005. December 01. -

A nem gyümölcs alapú, fekete teákról mondják, hogy ha egy kicsit sokáig áznak, akkor már olyan anyagokat iszunk meg, amelyek más hatással bírnak a szervezetre. Ezért lesz a kellemes, élénkítő tea később például nyugtató, amelytől el is alszik az ember. A kellemetlen savas ízről még nem is beszéltem.

„Örülök, ha ezt mondják nekem: Az Úr házába megyünk!” - (Zsoltárok könyve 122, 1)

2005. December 01. -

Amikor látunk egy idős embert, aki görnyed az esztendők súlya alatt, az ő hosszú életpályájára gondolva tiszteletet érzünk, s ha ő felnyitja előttünk emlékeinek gazdag tárházát, milyen érdeklődéssel hallgatjuk őt. De igazából a legöregebb ember élete is milyen rövid egy vén tölgyfáéhoz képest. Mielőtt az idős ember szemei megnyíltak volna, ez a fa már messze kiterjesztette zöldelő lombjait. Mennyi vihart élt már át, hány birodalom összeomlott azóta, hogy ez a vén tölgy egy kis makkocskában - mely neki bölcsője volt - szendergett! (Baksay Sándor nyomán) De ez a fa is milyen fiatal a mi templomunkhoz képest, amely immár közel 800 esztendő óta hirdeti Isten dicsőségét Abaújkér szívében.

5 éves a Boldogkőváraljai Református Gyülekezet

2005. October 01. -

„Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!"
(Zsoltárok könyve 37, 4)

 

Napjainkban a statisztikai adatok elszomorítanak bennünket, hiszen a fogyó népességgel együtt mi is fogyunk, magyar reformátusok.

Hálaadó istentisztelet Szemerén

2005. October 01. -

Templomunk belső megújulásáért adtunk hálát Istennek ez év július 24-én a szemerei református templomban. Az ünnepi alkalmon Csomós József püspök úr hirdette az igét a 100. zsoltár alapján:

Körzeti presbiteri csendesnap

2005. October 01. -

Az encsi református templomban, 2005. szeptember 17-én került megrendezésre a körzeti presbiteri csendesnap, melyre főként a Hernád-völgyi gyülekezetek kaptak meghívást. A missziói bizottság szervezésében létrejött alkalmat Baksy Mária esperes asszony nyitotta meg, aki a zsúfolásig megtelt templomban köszöntötte az előadókat, valamint a 26 abaúji gyülekezetből érkezett lelkipásztorokat és presbitereket.

Lelkészbeiktatás Szuhogyon

2005. October 01. -

Szeptember 24-én délelőtt verőfényes napsütés és a házigazda szuhogyi gyülekezet tagjai köszöntötték a közelről s távolról érkező vendégeket a templomkertben. Ünnepelni gyülekeztünk egybe.

Telkibánya-Bangor retúr - egy testvérgyülekezeti látogatás rendhagyó története

2005. October 01. -

Néhány évtizeddel ezelőtt a nyugati határhoz közeledve a torkunkban gombóc formálódott, nagyot kellett nyelnünk. Csüggedt, elnehezedett tekintetünket felemelve a géppuskafészkekkel szegélyezett országunkra, még gondolatunkban is csak halkan és félve hullámzott a jól ismert dallam: „Hol szőke szellő, lenge szellő játszik a Tiszán / Ott él egy nép, legendák népe / Ott az én hazám..."

A Vizsolyi Biblia öröksége - Ünnepségsorozat a megjelenés 415. évfordulója alkalmából

2005. June 01. -

Örököltünk. Mint magyarok, mint reformátusok, mint keresztyének Bibliát, Istentől. Négyszáztizenöt éve pedig Károlyi Gáspártól és munkatársaitól Bibliát magyarul, azaz anyanyelvünkön, ahogyan a legjobban értünk.

Egy falu és egy gyülekezet ünnepe

2005. June 01. -

Csodálatos reggelre ébredt március 13-án egy csereháti kis település, Alsóvadász lakóinak apraja és nagyja. Vasárnap reggel volt, de ez a vasárnap különleges nap volt. Az előttünk jártak ezt a vasárnapot így emlegették „fekete vasárnap".

Gyülekezeti Centrum épült Abaújszántón

2005. June 01. -

Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret esztek! De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget. (Zsolt. 127,1-2)

Hittanverseny Abaújban

2005. June 01. -

Abaújban négyévente kerül megrendezésre az Egyházmegyei Hittanverseny. A gyermekek most is nagy várakozással, lelkesen készültek a megmérettetésre, úgyannyira, hogy a „hazai pályán" lezajlott elődöntőket követően, 17 gyülekezetből érkeztek a két helyszínen lebonyolított középdöntőre. Örömmel töltött el minden felkészítő lelkipásztort és hitoktatót, amikor láthatták az ifjúság kitartását a készülődésben.

KERIT – Keresztyén Ifjúsági Tábor – Komjáti

2005. June 01. -

Kerit egy patak neve, amely Illés próféta számára az életet, a menedéket jelentette egy ideig. (1Kir 17, 1-7) Ez ihlette gyülekezeti táborunk nevét is: KERIT. Ez mozaikszó, szándékunk szerint a Keresztyén Ifjúsági Tábor szavak rövidítése. Szeretnénk, ha táborunk nemcsak kikapcsolódási, szórakozási helyként, hanem „menedékül", lelki feltöltődésül is szolgálna az idelátogató, nem kizárólag ifjúsági csoportok számára.

Vizsolyban járt Csiha Kálmán

2005. June 01. -

Március 10. (csütörtök) 16 óra 48 perc. Tizenkét perc múlva kezdődik az evangélizációs istentisztelet első alkalma Vizsolyban, és én most indulok el Encsről a gyermekorvosi rendelő elől. Beteg a gyerek.

Internet Zilizen

2005. March 01. -

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium tavaly indította el országos szinten az e-Magyarország nevű programját, melynek célja, hogy minél több településen elérhető közelségbe kerüljön az Internet. E programba a Magyarországi Református Egyház is bekapcsolódott, vállalva, hogy telephelyeket biztosít a számítógépek üzemeltetésére.

„Add, hogy növekedjünk együtt a hitben …”

2005. March 01. -

A 2005. évi ökumenikus imahétre kiadott központi anyag szövegéből való a címadó gondolat. Ennek jegyében tartottuk meg január 26-30 között a közös imádság alkalmait a gönci református gyülekezetben. Minden évben az országos rendezvény után egy héttel tartjuk a közös istentiszteleteket, azért, hogy más gyülekezetekből és felekezetekből tudjunk igehirdetőket vendégül látni.

Énekkari találkozó Abaújban

2004. December 01. -

„Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!" (Zsolt. 96, 1)

A 96. zsoltár verseivel köszöntötte Szilágyi Gábor szendrői lelkipásztor, ének-zeneügyi előadó az abaúji egyházmegye által szervezett énekkari találkozó mintegy 150 résztvevőjét.

 

Gyülekezeti gyakorlat Abaújban

2004. December 01. -

Keskeny, tekergőző utak, dombra fel, völgybe le, csörgedező patakok mentén... Ezen az úton jutottam el Abaúj szívébe: Abaújvárra. Számomra legalábbis úgy tűnik, mintha egész Abaúj szíve lenne. Ez volt ugyanis tíz napig az otthonom, gyülekezeti gyakornoki helyem.

„hitetek mellé ragasszatok … tudományt” (2Pt 1,5)

2004. December 01. -

Tiszáninnenről, Abaújból, Sárospatakról, Abaújszántóról többen voltunk november 6-án Kolozsváron. Enghy Sándor lelkipásztor-professzor szolgatársunk és barátunk szakította le 1996-ban elkezdett munkájának beért gyümölcsét. Doktorrá avatták. Vele örültünk együtt.

Az alacskai ifjúság felvidéki táborozása

2004. October 01. -

A nyáron újra alkalmunk nyílt átlátogatni Szlovákiába, hiszen másodszor rendezték meg Borzován a Református Tinitábort, amely most egyben Zenetábor is volt. Az idén kilenc fiatal látott neki a nagy kalandnak, és úgy érzem, egyikünk sem bánta meg, hiszen rengeteg élményben volt részünk.

Családi csendesnap Abaújban

2004. October 01. -

„Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon!" Ezt olvashatjuk a Példabeszédek Könyve 1. részének 8-9. verseiben.

Lelkészbeiktatás Göncön

2004. October 01. -

Vannak napok, mind az ember, mind egy-egy gyülekezet életében, melyek hosszú időre emlékezetesek maradnak. Vannak napok azonban, melyeket nem csak az emlékezés őriz, mert többek egyszerű emlékeknél, maguk határozzák meg az eljövendő holnapot. Ezekkel a sorokkal egy ilyen napra emlékezem.

Lelkésztovábbképző tanfolyam Mátraháza, 2004. július 26-30.

2004. October 01. -

Ez év nyarán a mátraházi lelkészüdülő adott helyet egyházkerületünk lelkipásztorainak a család témakörben megrendezésre kerülő továbbképzésének. Családdal jöhettünk, hogy családias légkörben a család problémáiról hallgassunk előadásokat és beszélgessünk.

Esperesi jelentés

2004. June 01. -

Az Abaúji Egyházmegye lelkipásztorai, gyülekezeti küldöttei 2004. május 22-én a szendrői református templomban tartották évi rendes Közgyűlésüket. Az alábbi sorokban Baksy Mária esperes asszony jelentéséből idézünk.

Hálaadó ünnep Hernádszurdokon

2004. June 01. -

2004. május 2-án, kettő óra körül barátságos, mosolygós emberek gyülekeztek Hernád­szurdokon, a templom előtt. Hálaadó istentiszteletre készült a helyi kis gyülekezet.

Károlyi Gáspár Napok Göncön

2004. June 01. -

Minden kapcsolatnak története van. Különös azonban az, ahogyan mi keresztyének szemléljük a Biblia lapjain előttünk álló kapcsolatokat, kezdve Ábrahám és Mózes útjain.

Konferenciaközpont és erdei iskola Jósvafőn

2004. June 01. -

Jósvafő község az Aggteleki Nemzeti Park szívében helyezkedik el, a településen élő reformátusság lélekszáma gyermekekkel együtt mintegy 220 fő.

 

Új szolgálati autók Abaújban

2004. June 01. -

Május 14-én örömmel és várakozással érkeztek az Abaúji Egyházmegye lelkipásztorai Encsre, az Esperesi Hivatalba, hogy használatba vegyék az újonnan érkezett, 12 db új Volkswagen szolgálati gépkocsi egyikét.

A múltnak ősi őre

2004. April 01. - „Edelényi öreg templom / Álldogál a Bódva-parton / Mint a múlt ősi őre" - kezdi Gyülvészi István edelényi pap-költő híres versét templomunkról. Áll a templom majd' hétszáz éve. 1330 körül épülhetett a gótikus, eredetileg a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templom. 1580-tól a református gyülekezet használatában van.

Egy falusi paplak újjászületése

2004. April 01. - Göncruszka ősi települése a Hernád völgye legészakibb csücskében, a Hernád folyó kies völgyének keleti oldalán terül el. Temploma 1100 körül épült. A valaha virágzó falu sorsa ma megegyezik sok más, a trianoni határ mentén fekvő település sorsával, és szenvedi mindazokat az állapotokat, amelybe az elmúlt bő nyolcvan, szűk ötven esztendő sodorta ezt a vidéket. Nem gondolom túlzásnak azt mondani, hogy élethalálharcukat vívják ezek a falvak a megmaradásért.

Együtt imádkoztunk a békéért

2004. April 01. -

Az egyetemes imahét megtartásának gyakorlata Encsen még gyermekcipőben jár. 2000-ben történt első alkalommal, hogy a településen élő összes keresztyén felekezet meghívásával tartottunk ökumenikus istentiszteletet. Az imahéten egy este gyűlünk össze felváltva a református és görög katolikus templomban.

Csomós János emlékére

2003. December 01. -

„Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti útaitok nem az én útaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útaim a ti útaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”   (Ézsaiás 55,8-9)

Esperesbeiktatás Encsen

2003. December 01. -

November nyolcadikán Encsen tartotta rendkívüli közgyűlését az Abaúji Egyházmegye.

Gyülekezeti nap Ongán

2003. December 01. -

Az ongai gyülekezet október 25-én tartotta immár második gyülekezeti ünnepét. Az előző esztendőben fogalmazódott meg - hagyományteremtő szándékkal - az igény, hogy a gyülekezetnek legyen egy külön ünnepe, olyan "gyülekezeti nap", amikor együtt lehetünk az együttlét öröméért, találkozhatunk egymással, az előző években konfirmáltakkal, elszármazottakkal,  meghívott vendégekkel.

Lelkészbeiktatás Aszalón

2003. December 01. -

Október 26-án vasárnap teljes egészében megtelt az aszalóiak református temploma. Feltehetően több, mint 500 fő jelenlétével 2 órakor megkezdődött Konc Gáll László lelkipásztor beiktatása.

Lelkészbeiktatás Vizsolyban

2003. December 01. -

Október 4-én, szombaton délután beiktatták Sipos Vizaknai Gergelyt a vizsolyi lelkipásztori tisztbe.

Üzen a múlt – Rákóczi-kori emlékhely Hangácson

2003. December 01. - Az új egyháztörténeti múzeum ünnepélyes átadása 2002. október 26-án volt Dr. Mészáros István püspök úr szolgálatával, Varga Mihály volt pénzügyminiszter ünnepi beszédével. 2003. szeptember 28-án „Rákócziak dicső kora” című kiállítással bővült a múzeum anyaga, Csomós József püspök úr hirdette az igét a neves évfordulós ünnepségen.

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24, 35)

2003. December 01. -

2002. február 10-ére virradó éjszaka riasztó szirénája hasított a vizsolyi éjszaka csendjébe. Jelezte, hogy a református templomból gonosz kezek eltulajdonították az ott kiállított Vizsolyi Bibliát.

Közgyűlési összefoglaló

2003. July 01. -

    Egyházmegyénk 2003. május 17-én tartotta évi rendes Közgyűlését az edelény-borsodi templomban. Az alábbi sorokban az ott elhangzottak foglalatát adjuk közre azzal a céllal, hogy  a kedves Olvasó is betekintést nyerjen egyházmegyei életünk jelenéről és Istentől elkért jövőjé-ről.   
       

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra… Zak 3,7/b

Zak 3

„Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged” (4). Újrakezdés nincs közösségi és egyéni bűnbocsánat, megtisztulás nélkül. 

tovább

(43) „…követte őt, dicsőítve az Istent.” (Lukács 18,35–43)

 EZ A KEGYELMI ÁLLAPOT! – 1. Koldulunk életünk romjain, vakon, szegényen; – a jólétben, látszólag egészségesen még inkább ezt tesszük. De Istenünk nem hagy el, mert közben szól az Ige, benne az evangélium, és hallunk Jézusról, kérdezősködhetünk utána (35–37). 

tovább

EZSDRÁS 8, 15-20 - Isten jóságos keze

Ezsdrásnak sikerült jelentős számú zsidót meggyőzni, hogy útra keljenek vele Jeruzsálembe. Egyébként teljes mértékben hiányzik egy csoport a szentség szolgálatában – a léviták. 

tovább

2017. szeptember 18. hétfő

Pontifex maximus

Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra. (Zsid 3,1) Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. (Zsid 4,14)

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább