Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(39) „…már fölkent király vagyok, de gyenge…” (2Sámuel 3,22–39)[1]

ELÉG NEHÉZ KIHÁMOZNI itt a neveket, személyeket, történéseket a szövegből, hát még az üzenetet. 

– Dávid bizalommal fogadta Abnért, Saul egykori hadseregének vezetőjét, aki az ország egységéért munkálkodott. Áldott az, aki az egységért munkálkodik. – Jóáb azonban beleavatkozott a dolgok menetébe. Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatta Abnért, és orvul megölte. Nincs áldás azon, aki önzően aljas indokból, bármilyen módon „kezet emel” a másikra. – Dávidot megrendítette Abnér halála, akit gyászdalban siratott el. Áldott az, aki még képes megrendülni… – Dávid már fölkent király volt, mégis gyengének tartotta magát. Ez az érzés áldás, amely látja a feladat nagyságát, és a maga kicsiségét. – Dávid félt Jóábtól és Abisajtól, Cerújá fiaitól, ezért nem bántotta Jóábot, hanem tehetetlenségében megátkozta ezt az Abnérra féltékeny orvgyilkost, és az Úrra bízta Jóáb sorsát, a maga, valamint az ország egységének ügyét is (31-39). Dávid kiengedte a gőzt, ez volt az átokszó; – de nem cselekedett átoktól fűtött indulatból, hanem az Úrban bízott. Boldog az, aki az Úrban bízik. 

_______________________________________

A teljes igemagyarázat:

[1] ELÉG NEHÉZ KIHÁMOZNI itt a neveket, személyeket, történéseket a szövegből, hát még az üzenetet.

– 1. Dávid bizalommal fogadta Abnért, Saul egykori hadseregének vezetőjét, aki az ország egységéért munkálkodott.

Áldott az, aki az egységért munkálkodik, de az ilyen ember mindig életveszélyben van.

– 2. Jóáb beleavatkozott a dolgok menetébe.

Valósággal megdorgálta Dávidot Abnérral kapcsolatos jóhiszeműségéért.

Szerinte Abnérról semmi jót nem lehet feltételezni.

Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatta Abnért, és orvul megölte. 

Jóáb tettét a szentíró és Dávid is vérbosszúval magyarázza, miszerint Jóáb testvéréért, Aszáélért vettek elégtételt.

Micsoda hazugság, hiszen Abnér éppen, hogy nem akarta megölni Aszáélt, hanem kérte, hogy ne üldözze és provokálja őt (2,19-23). 

Jóáb tettének oka sokkal inkább féltékenységében keresendő. Féltette a Dávid mellett elfoglalt helyét Abnértól, ezért ölte meg (20–27).

Nincs áldás azon, aki önzően aljas indokból, bármilyen módon „kezet emel” a másikra.

Mik a valódi indítékaink? Mik a történések igazi mozgatórugói?

Hisszük-e, hogy az Úr tartja a szálak végét a kezében?

– 3. Dávidot megrendítette Abnér halála, akit gyászdalban siratott el. 

Áldott az, aki még képes megrendülni…

Dávid már fölkent király volt, mégis gyengének tartottan magát.

Ez az érzés áldás, amely látja a feladat nagyságát, és a maga kicsiségét.

Félt Jóábtól és Abisajtól, Cerújá fiaitól, ezért nem bántotta Jóábot; – hanem tehetetlenségében megátkozta a féltékeny orvgyilkost; – és az Úrra bízta Jóáb sorsát, a maga és az ország egységének ügyét is (31-39). 

Dávid kiengedte a gőzt, ez volt az átokszó; – de nem cselekedett átoktól fűtött indulatból, hanem az Úrban bízott.

Boldog az, aki az Úrban bízik.


Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Jak 4,8

Ez 45,13–25

„A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égőáldozatokat, ételáldozatot és italáldozatot vigyen az ünnepeken, újholdkor és szombatonként, meg Izráel házának valamennyi ünnepén” (17). 

tovább

(6) „De még nagyobb kegyelmet is ad…” (Jakab 4,1–10)[1]

ISTEN KEGYELME. – 1. Milyenek vagyunk? Isten népe is? 

tovább

ÉZSAIÁS 66,18B-19 - Isten dicsőségét látni

Mire gondolunk, ha a „dicsőség” szót olvassuk ebben a részben? Szükségem volt pár pillanatra és összefüggésében kellett elolvasnom, hogy megértsem a verseket. 

tovább

2017. december 18. hétfő

Hidak, melyeket Jézus épített – 3.

Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég. (Lk 3,21) Ti azért így imádkozzatok. (Mt 6,9) Szüntelen imádkozzatok. (1Thessz 5,17)

 

tovább

H. M. R.:A karácsonyi ajtó

Emlékszem, rég volt. A bezárt ajtót 
hosszú estéken remegve lestem. 
Vártam nyílását azon a sok-sok 
felejthetetlen 
szép, gyermekkori karácsonyesten.

Kipirult arccal, dobogó szívvel, 
úgy vártam, mikor fordul a zárja, 
mikor tárul fel, mikor ragyog fel 
a titkok fája. 
Ó, hogy csábított minden kis ága!

 

tovább