Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,35-40 - Tettre készen

A következő reggelen a város vezetői elhatározzák, hogy szabadon engedik Pált és Szilászt. Pál azonban nem akarja Filippit egyszerűen elhagyni és titokban eltakarodni. 

A felelősök igazságtalanul bántak vele is és Szilásszal is, megszegték a törvényt. Egy római polgárt ugyanis nem szabad megkötözni és megkorbácsolni. Ezért az elöljárók teljesítik Pál követelését és személyesen kísérik ki őket a börtönből. Ezzel visszaáll a tekintélyük. Szabad polgárként a két apostol meglátogatja Lídia házicsoportját és bátorítják az ott összegyűlteket. Pál és Szilász megtehették volna, hogy egyszerűen csak elhagyják a várost, de Pál aktívan kiállt a jogaiért. Pál mert megszólalni és harcolni az igazságért. Ez engem is elgondolkoztat. Néha az az érzésem, hogy épp mi nők nem merünk kiállni a jogainkért. Ehelyett azt reméljük, hogy valaki majd kiáll értünk, vagy a dolgok majd maguktól megoldódnak. Szeretném megtanulni Páltól, hogy helyes az, ha a jogaimat aktívan követelem. Szabad megszólalni és nevén nevezni az igazságtalanságot, hogy az igazság a helyére kerüljön. Milyen helyzetekben látjuk szükségét, hogy szót emeljünk és aktívvá váljunk?

***

Nem akkor válunk békekövetekké, ha kitérünk a konfliktusok elől, hanem akkor, ha megtagadjuk a tettes és a passzív áldozat szerepét és az igazságtalansággal szemben aktívan megküzdünk..

(HANS-JOACHIM ECKSTEIN)



rss

Napi lelki táplálék

Továbbá ezt teszitek: könnyel öntözitek az ÚR oltárát, sírtok és sóhajtoztok, mert nem tekint már az áldozatra, és nem fogadja kegyelmesen tőletek. Mal 2,13

Mal 2,10–16

A szövetség hűséget kíván. Ezért olvasunk arról végig a Szentírásban, hogy Isten hűséget kíván népétől. 

tovább

(13) „De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” (2Péter 3,1–13)

– Igen, a mi gondolkodásunk számára szinte elhordozhatatlan ez az igeszakasz. Még azok számára is, akik jártasak a Biblia világában, üzenetében, szóhasználatában.

 

tovább

ESZTER 6,1-13 - Álmatlanul Susán várában

Gondolom, egyikünk számára sem ismeretlen az álmatlanság. Nekem biztosan nem. Gyakran előfordul, hogy éjjel felébredek és nem tudok újra elaludni, mivel össze-vissza cikáznak a gondolataim. 

tovább

2017. október 16. hétfő

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.” (1Kor 3:16-17)

 

 

 

tovább

Makovei János: Az alkalom

Beköszönt s nem tér vissza
többé soha, soha.
Kézfogásra akkor már
nem nyújtják oda,
ha nem ragadtad meg 
idején a baráti kart.
Akkor hiába minden, bár
szíved jót akart.
Minden perc mely eltelik,
már múlt idő.
Minden lehullt kő fölött
egyszer a fű kinő.
Minden megtett lépés visz
Az út vége felé.
Egyszer elfárad a kéz is,
Ha a vizet öntené. 
És hiába a szomjú föld,
Nincs már irgalom,
Ha egyszer rest voltál, amikor
Itt volt az alkalom.

tovább