Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(40) „Itt végződnek Jób beszédei…” (Jób 31,24–40)

MINDEN MEGSZÓLALÁSUNK ÉS CSELEKVÉSÜNK CSAK GERJESZTI A BAJT! – 1. Jób is befejezi beszédét, elhallgat (40). Utolsó szavai azonban nem tagadják meg eddigi látását és hitvallását, hanem megerősítik azt. 

Jób nem vetette reménységét e világ javaiba (24–28), ami pedig birtoka volt, azért keményen megdolgozott, amíg mások lustálkodva irigykedtek (38–40), nem volt kárörvendő, még ellenségei vesztét látva sem (29), nem beszélt csúnyán (30), nem hagyta magára a jövevényt (32), nem volt képmutató a vétkeit illetően (33), azaz feddhetetlenként sem játszotta el az érinthetetlen, gőgös tökéletest. – 2. Tehát Jóbnak sem Istentől (28), sem embertől nem kellene tartania (34). Mégis hova jutott, milyen érthetetlen és kibeszélhetetlen nyomorúságba. Ebben a helyzetében már csak Istentől fogad el magyarázatot, vádat, választ, de felmentést is csak Őtőle vár és fogad (35–37). Emberrel ezt már nem lehet rendezni. Igen, vannak olyan történetek, helyzetek, amit itt már nem lehet „lerendezni”, végképp nem megbeszélni. Sok ilyen van. Ezekben már csak az Úr szólhat! Nekünk hallgatnunk kellene, mert minden megnyilvánulásunk csak gerjeszti a gyötrelmet. – 3. Csendet! Ez ma különösen érvényes: „Ne szólj hozzá!” Isten szóljon és cselekedjen. Jöjjön a feltámadott Úr!

 

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

„…amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?” Jn 9,35/b

Péld 18,17–24

„Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (21). A szó elszáll? 

tovább

(35) „Hiszel te az Emberfiában?” (János 9,35–41)[1]

KIBEN HISZEL? Jézus a leglényegesebb kérdéseket tette fel a meggyógyított, kiközösített embernek. 

tovább

EZSDRÁS 8,31-36 - Végre célba érve

Utazni izgalmas! Amikor korábban családi nyaralásra indultunk, előtte mindenki nagyon izgatott volt. Előfordult, hogy az egyik gyereknek fájt a hasa, a másiknak a feje egy nagy utazás előtt. 

tovább

2017. szeptember 20. szerda

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben… (1Thess 4:9-10)

 

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább