Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

LUKÁCS 10,17–20 - Örömujjongás 1

A két évvel ezelőtti húsvéthétfőn a munkatársainkkal együtt ünnepeltük, hogy a templomunk mögötti élményparknak, a „húsvétkert”-nek több mint ezer látogatója volt. 

Mindenütt sugárzó arcok, vidám nevetések, kellemes beszélgetések, meghitt találkozások, nyitottság és Jézus tettei feletti meghatottság uralkodott rajtunk. A tanítványok a sikeres küldetésük után vélhetően meg ennél is jobban fel voltak „pörögve”. Mert amit átéltek, ennél sokkal mélyrehatóbb volt. Mert ők közvetlenül szembe kerültek még a sötétség hatalmával is, és ebből a harcból győztesként kerültek ki! Jézus ezzel hatalmukat és tekintélyüket igazolja, de már azt is sejti, hogy tanítványai számára ezek a szellemi magaslatok veszélyesek is lehetnek. Mert hatalmunk érzése és a teljesítményünk miatti hamis büszkeségünk, amit a saját „nézz rám, milyen jó keresztény vagyok” számlánkra írunk, pont ilyenkor jelenik meg, és ebbe belebukhatunk. Jézus pontosan emiatt arra inti tanítványait, hogy ne győzelmüknek örüljenek, hanem inkább annak, hogy ők Isten szeretett gyermekei. És mindennek semmi köze a teljesítményünkhöz, ez kizárólag ajándék!

***

A lelki szegények mélyen elcsodálkoznak azon, hogy a Teremtő egy asztalnál ül azokkal, akiket teremtett.

BRENNAN MANNING



rss

Napi lelki táplálék

Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. ApCsel 13,4

2Krón 3

„Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett” (14). Elkészült a templom a szentéllyel és a szentek szentjével, e két helyiséget a kárpit választotta el. 

 

tovább

(4) „…a Szentlélektől kiküldve…” (Apostolok cselekedetei 13,1–12)

A SZENTLÉLEK HORDOZZA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁT.

– 1. Pált és Barnabást a Szentlélek küldte el az evangélium hirdetésére; de ezt imádság, böjt, szolgálat előzte meg; valamint az antiókhiai gyülekezet jóváhagyása és kiküldése követte. Ki küld el bennünket? Van-e felhatalmazásunk Istentől és emberektől? 

tovább

LUKÁCS 15,11–24 - Várni

Újra itt egy történet, amit már óvodás korom óta ismerek. Annak idején főleg a szemtelen fiún járt az eszem, aki egyszerűen csak otthagyta családi otthonukat, és elherdálta az örökségét. 

tovább

2017. augusztus 23. szerda

Kicsoda Jézus Krisztus? – A világ világossága

Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. (Jn 8,12)

 

tovább

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

tovább