Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

EZSDRÁS 6,19-22 - A hit ünneplése

A hazatért zsidók úgy értelmezik visszatérésüket és a templom újjáépítését, mint egy újrakezdést Istennel. Isten újra feléjük fordult! 

Ők ugyan újra és újra eltávolodtak tőle és az abszolút mélypontra a fogság keserű időszakában jutottak el. De Círus király idejében, hála az ő jóságának, visszatérhettek országukba és újra felépíthették templomukat. Számukra ezzel világossá vált: „megörvendeztette őket az Úr“ (22). Nem a hatalommal bírók jósága elsősorban, hanem maga Isten az, akinek a keze benne van ebben a játékban. És ők érzik: hitünknek ereje van! A mi Istenünk nem csak az a személy, aki valamikor a teremtést létrehozta és elindította a saját útjára. Nem, végigkíséri és megtartja a teremtett világot és továbbra is folyamatosan működteti. Sok generációval azelőtt megszabadította népét Egyiptomból, erre emlékeztet a páska ünnepe. Most pedig hazavezette őket a fogságból. Kiadósan ünnepelnek örömmel és hálával telve. Olyannyira, hogy még a nem zsidó polgárokra is átragad az öröm, ők is velük együtt ünnepelnek.

 



rss

Napi lelki táplálék

Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek. Mt 9,8

Mt 9,1–8

Lehetne azokról szólni, akik sokat tettek azért, hogy ez a beteg ember Jézus elé kerüljön. Ma is felhasználja az Úr a testvérek szolgálatait. 

tovább

(1) „…Isten próbára tette Ábrahámot…” (1Mózes 22)[1]

HA ISTEN TESZ PRÓBÁRA. – 1. Mindjárt az első vers döntő a nehéz szakasz helyes megértésében. Isten tette próbára Ábrahámot (1). Isten senkit sem kísért (Jakab 1,13), azt a gonosz teszi. 

tovább

Lukács 6,12–19 - Éjjeli ima

Az utóbbi években fokozatosan tudatosult bennem, mekkora jelentősége és ereje van az imádságnak. Ebben az összefüggésben felismertem, mennyire fontosnak tartotta Jézus is az imádságot. 

tovább

2018. január 19. péntek

Megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is… (Fil 4:11-12)

tovább

Isten vezet

Szememmel én vezetlek téged,
Amerre mégy, veled megyek.
Utat török, s nem árthat néked
Sötét völgy, vagy zordon hegyek,
Járj szárazon, vagy víz felett,
Orcámnak fénye hűn vezet.

 

 

tovább