Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

EZSDRÁS 7,11-20 - Isten irányít

Valaki nagyon elszántan veti be magát. Artaxerxész fél a „menny Istenétől”, vagy inkább tiszteli? Talán mindkettő lehetséges (23). 

Mindenesetre nagylelkűen és pontosan leíratja rendeletében, hogy a menny Istenét hogyan kell szolgálni és szolgálóit megajándékozni. Nem lehet használt ruhát, kopott cipőt, filléres adományokat adni nekik, de nem kell adózniuk és egyéb szolgáltatásokat sem kell fizetniük. Ez a pogány „királyok királya” megértette, hogy felette egy még hatalmasabb király áll. Gazdagságával tetszeni akar Istennek. Azt akarja, hogy a templomi szolgálat újra lendületet kapjon. A papokat jól kell tartani, a néppel pedig igazságosan kell bánni. Ezsdrás a templom számára szép, friss, nagyszerű dolgokat gyűjthet. Ez az egész folyamat érthetővé teszi, hogy maga Isten érintette meg ennek az uralkodónak a szívét. Isten képes rá, hogy királyokat, uralkodókat irányítson, szíveket keményítsen meg, mint az egyiptomi fáraónál, vagy hogy a megnyissa a király szívét. Ha népéről, gyermekeiről, az egész teremtett világról van szó, Isten minden rendszert működésbe hoz, hogy nagylelkűen cselekedhessen. Mint a pazarló mennyei Atya gyermeke, szeretném én is boldogan továbbadni másoknak javaimat. 

 



rss

Napi lelki táplálék

…becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket… 1Thessz 5,12b

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” (18). Ne csak alkalmi örömöknek örüljünk, hanem mindenkor öröm legyen bennünk, hiszen az evangélium mindig érvényes. 

tovább

(3) „…igazságra vezettek…” (Dániel 12,1–4)

– Áldott bizonyságtétel ez az Ószövetségben az örök életről. Olyan ez a néhány igevers, mint napfelkelte a halál árnyékának völgyében (Lukács 1,78), átívelő híd a túlpartra. Előttem van egy délnyugat-európai főváros: hatalmas híd ível át a széles tölcsértorkolattal óceánba ömlő folyó felett, ahol az áldó Krisztus tekint le ránk.

tovább

1 THESSZALONIKA 1,1-5 - A nagymamám és én

Milyen sokszor énekeltük együtt nagymamámmal a Napfivér, holdnővér című film híres dalát: „Róla beszél fű, virág, verebek és pacsirták, rügyező és lombos fák, a simogató szél.

tovább

2017. november 22. szerda

Az Ige tisztító ereje

Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. (Jn 15,3)

 

tovább

Dicsérje Őt a köd is!

Minden lélek és minden létező,
hó és szélvihar, tűz és jégeső,
Dicsérjétek az Urat!

tovább