Napi lelki táplálék

Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

2018. május 28.

„Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak.” (ApCsel 11:25-26)

 

Barnabás és Saul együtt dolgoztak a gyülekezetben – számol be az eseményről igeszakaszunk. S milyen jó ezt olvasni. Ez is a feladatunk. Együtt munkálkodunk, mert Isten minden gyermeke szolgálatra hívatott. Meg kell találnunk a helyünket a gyülekezet szolgáló közösségében. Tegyük fel időnként a kérdést magunknak: Mit tudunk vállalni a gyülekezetben a gyülekezetért? 

Kierkegaard szerint az emberek azt hiszik, hogy a lelkész színész, és ők a kritikusai. Nem tudják azonban, hogy ők a színészek, a lelkész pedig a súgó, aki a színfalak mögül emlékezteti őket elfelejtett szerepükre. Több, mint elgondolkodtató szavak ezek. Te hogy nézel a lelkészedre? És önmagadra? (Katona Béla)

***

Imádság:

Uram! Nem a feladataimat eltévesztő, hanem azokat jól tudó és jól végző tanítványod szeretnék lenni. Ámen

***

A nap gondolata:

Ha találsz egy ügyet, ami nagyobb az önérdekednél, és abba beleadod magad, akkor két dolgot fogsz felfedezni. Először is, hogy nem baj, ha elismered korlátaidat, amíg nem azokra alapozod az életedet. Másodszor, hogy Isten áldásai akkor áradnak ki, ha odaadod, amid van, ahelyett, hogy csak beszélnél arról, amid nincs. Tehát, ha szeretnél valamit kapni, add oda!



rss

Napi lelki táplálék

Megragadta a városkapu ajtaját a két ajtófélfával együtt, és kiszakította zárastul, majd a vállára vette, és fölvitte a hegytetőre. Bír 16,3b

2Móz 17

A pusztában víz nélkül sem állat, sem ember nem éli túl. Mózes most fogja ugyanazt a botot, amivel az egyiptomi szabadulás csodáit végezte, és vizet fakaszt vele.

tovább

(1) „…a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé…” (Márk 16,1–8)

1–3. versek. Mi már tudjuk: az Úr ügye nem egy halott emlékének ápolása. Ez hamarosan felragyogott a Jézus temetését távolról szemlélő, majd Jézus testét másnap reggel megkenni induló asszonyok előtt is. Ezek az asszonyok távol álltak, féltek, aggódtak, állandóan kérdeztek, de Isten Lelke által elindultak.

tovább

LUKÁCS 9,37–43A - Szent rémület

Szeretném hallani, milyen hangot ütött meg Jézus, amikor tanítványaival beszélt. A 41. verset olvasva sajnos semmiféle utalást nem találunk arra nézve, hogy humorosan, dühösen vagy idegesen szólt. 

tovább

2018. július 15.

„Egyik ember formálja a másikat.” (Péld 27:17)

tovább

Ady Endre: Az Isten-kereső lárma

Neved sem értem, Istenem, 
De van két árva, nagy szemem 
S annyi bolondot látok, 
Hogy e sok bolondságból 
Nagy ijedelmemben, 
Uram, hozzád kiáltok. 


tovább