Napi lelki táplálék

Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

2018. július 16.

„Egyik ember formálja a másikat.” (Péld 27:17)

Formáljuk egymást, de engedjük-e, hogy az Ige formáljon bennünket? Valaki így mondta: „Meghallani és megélni az Igét: életprogram, a hitelesség legfontosabb záloga. Sok ezer szónál meggyőzőbb, ha egyszerűen csak látszik az ige; családi életünkben, egyéni életvezetésünk során, az emberi kapcsolatokban és a szolgálatban is.”

Amikor Igénk azt mondja, hogy egyik ember formálja a másikat, akkor lényeges kérdés, hogy mivel hatunk egymásra? Több dologgal is. Hatunk egymásra a szavainkkal„Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett.” – írja Pál apostol (Kol 4:6) Hatunk egymásra a kedves beszéddel, de a durva beszéddel is. Persze nem ugyanaz a hatás, ez vitán felüli. A kedves beszéd jó hatással van ránk. Az a beszéd, amely nem erőltetett, nem megjátszott, nem mézes-mázas, valamit elérni akaró, hanem őszintén kedves.

Ha tudják rólunk, hogy templomba járunk, hogy az Úr Jézus tanítványai vagyunk, akkor különösen figyelik a beszédünket. Azt, hogy mikor mit mondunk. Mi fér bele, és mi nem a beszédünkbe. Kicsúszik-e a szánkon időnként valami olyan, ami méltatlan az Úrhoz, akit szolgálunk? Ha igen, már legyintenek is. Ha nem, az jó bizonyságtétel lehet… (Katona Béla)        

***

Imádság:

Uram! Formáld és járd át a szívemet, hogy a szavaim is rólad tegyenek bizonyságot, hiszen a szív teljességéből szól a száj. Ámen

***

A nap gondolata:

Egyetlen meggondolatlan szó viszályt szíthat, egyetlen kegyetlen szó tönkretehet egy életet. Egy keserű szó gyűlöletet olthat valakibe, egy durva szó halálra sújt. Egy kedves szó elegyengeti az utat, egy örömteli szó felvidítja a napot. Egy jól időzített szó csökkenti a stresszt, egy szeretetteljes szó gyógyít és megáld.

 



rss

Napi lelki táplálék

„…Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Jn 4,38

Jel 21,9–27

„Nem láttam templomot a városban…” (22). A „teljesen új” az Is-tentől való, benne az Úr dicsősége ragyog. 

tovább

(10) „De ez a nap az Úré…” (Jeremiás 46,1–12)

AZ ÚR NAPJA.

– 1. Olyan az ember, olyanok a népek, olyan a bűn önzése, mint a Nílus, amikor árad: zúg, eláraszt, elborít, elpusztít (7–8). Félelmetes és határtalan az ember nyomorúsága; – amely egyszerre szenved saját magától, saját testi és lelki bajaitól; – ugyanakkor szenvedést okoz másoknak, mert nem „fér a bőrébe”, állandóan készülődik valamire (3–4).

tovább

Lukács 6, 36–38 - Egyedül Isten ítélkezik!

Konzervatív gyülekezetbe járok, és teológiát tanultam az egyetemen. Pontosan emlékszem még az első szemináriumomra. 

tovább

2018. január 24. szerda

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. (Fil 4:19)

 

tovább

Wass Albert: Tél

Templomi csöndben, 
Éjjeli ködben 
Aszkéta-ágat zörrent a szél, 
Valahol messze, 
Csillag szemekre 
Szürke ködfátylat borít a Tél. 

tovább