Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

5) „Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem…” (Zsoltárok 137)

AZ EMBER LEGNAGYOBB NYOMORÚSÁGA, hogy akkor kezdi el értékelni mindazt, amit kapott az Úrtól, életét, egészségét, szeretteit, munkáját, hitét, kultúráját, értékeit; – amikor az Úr azokat elveszi tőle.

– 1. Isten népe a babiloni fogságban visszaemlékezett korábbi életére, Istenére, hitének kincseire, országára, városára és templomára. Idegen országban emelkedett érzékenységgel és bizonyossággal, szent vágyódással énekelték zsoltáraikat (1). Ezt hallva, sanyargatóik öröménekre kényszerítették őket, cinikusan és megalázóan (2–3).

– 2. Ekkor kétségbeesett és elkeseredett indulat ragadta el Isten népét.Parancsra, fogságban, idegenek között nem énekelnek az Úrnak, csak azért, hogy szent ügyük nevetség tárgya legyen.

– 3. Dacos, de fontos hitvallást tesznek, miszerint soha nem feledkeznek el hitükről, városukról, templomukról, szent értékeikről. Inkább a halál, mint Istenük és hitük megtagadása (4–6).

– 4. Ekkor azonban az érzelmek fokozódnak, indulataik emberivé lesznek, amikor ellenségeikre, a rajtuk gúnyolódó edomitákra, valamint az őket fogvatartó Babilonra kegyetlen pusztulást kérnek Uruktól (7–9). Ez emberi, túlzottan is emberi, de mégis érthető. Jézus Krisztus megmutatta, hogy Isten gondolata más. De Jézus Krisztus arra is megváltott és erőt adott, hogy csak saját hitünkhöz hűen szerethetjük a másikat.

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek! ApCsel 11,18

1Krón 26

„Amikor... felkeresték őket, és találtak köztük kiváló vitézeket...” (31). Gondoltad-e már úgy, amikor levetted a tekinteted Jézusról, és csak a körülményeidre néztél (Mt 14,30), hogy egyedül vagy a hitben és a szolgálatban? 

tovább

(17) „…ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?” (Apostolok cselekedetei 11,1–18)

– A jeruzsálemi gyülekezetben SZÁMONKÉRTÉK Pétert a pogány Kornéliusz megtérése kapcsán (1–4). Súlyos kérdést kellett tisztázni: zsidó- és pogánykeresztyének viszonyát, együtt pedig Jézus Krisztushoz való viszonyukat, ledönthetetlennek tűnő válaszfalak leomlását, ezeknek minden megcsontosodott részleteivel együtt.

 

tovább

ZSOLTÁROK 121 - Honnan jön a segítségem?

Őszintén szólva nem sok zsoltárt tudok kívülről, de ez közéjük tartozik! Ha nem jön szó a számra, ha összekuszálódtak a gondolataim, a 121. zsoltárt imádkozom. 

tovább

2017. augusztus 17. csütörtök

Kicsoda Jézus Krisztus? – Krisztus, Messiás

Megtaláltuk a Messiást, ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus. (Jn 1,42)

Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb. (Fil 2,9)

 

tovább

Tiele -Winckler Éva (Fordította: Túrmezei Erzsébet: Hozzád kötötten - mégis szabadon

Elhívtál! – Mérhetetlen kegyelem!
Szolgálatodra! – Drága kiváltságunk!
Szereteted érezve szüntelen,
ha Te vezetsz, béke útjain járunk.

tovább