Napi lelki táplálék

Református

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Jn 1,19–34

Keresztelő János őszintén, félreérthetetlenül vall három dologról: nem akarja önmagát a nagyokkal összekapcsolni, ő egyszerű előfutár vagy útkészítő, de ezt a küldetést örömmel, alázattal végzi. 

Egyértelművé teszi vallomásában a célját is: arra törekszik, hogy Jézus ismertté legyen mindenki előtt. Mert nem a vallásos tettek, az emberi áldozat, hanem egyedül Isten Bárányának az értünk való áldozata veszi el bűneinket. Rámutat arra, akin Isten Lelke megnyugszik, mert tőle és érte árad ránk a Lélek és minden áldás.


 

RÉ 36 MRÉ 36

IÉ Józs 3,5–11.17

Zsolt 36                                                        

Jer36,20–32

***

Imádkozzunk azokért, akik ebben az évben a gyülekezetünkben részesülnek keresztségben.
Hálaáldozatunkkal segítsük a keresztszülőket, adományozzunk hitmélyítő könyveket.

Zila Péter



rss

Napi lelki táplálék

Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Jn 13,15

Jn 13,12–20

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek” (17). Krisztus követése nem elméleti tudomány. A keresztyénségnek csak akkor van értelme, ha meg is tesszük azt, amire Jézus tanít.

tovább

(7) „…hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!” (Zsoltárok 108)

Isten nem feledkezett el népéről és ígéreteiről, hiszen az Ő népe az Ő tulajdona. ISTEN NÉPE ISTEN „KEDVELTJE”, AKIKET MEGSZABADÍT.

tovább

1Sámeul 8,1-9 - Istennek nincsenek unokái

Sajnos a történet megismétlődik: ugyanúgy, mint Éli fiai, Sámuel fiai sem követik apjuk példáját, hanem saját útjukat járják. 

tovább

2018. március 20.

Ha énbennem maradtok

Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek. (Jn 15,7)

 

tovább

Stefura Erzsébet: Virágvasárnaptól-Golgotáig

Erre fog jönni, ahol én lakom!
Minden virágom eléje rakom,
S hova nem jut, majd köntösöm teszem,
Hozsánnázva kiáltom lelkesen:
Óh, jöjj, lakozz velem!

tovább