Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(30) „Az igaz soha meg nem inog, de a bűnösök nem maradnak meg a földön.” (Példabeszédek 10)

– Károli Gáspár fordítása így hangzik: „Az igaz soha meg nem mozdul; de az istentelenek nem lakják a földet.” Az egyik ismerősöm „lecserélte” a feleségét; de a felesége korábban már megcsalta őt. Ismerem mindkettőt, nyughatatlanok, a szemük sem áll jól: egy talicskát nem bíznék rájuk. 

Ez nem valami gőgös ítélet, hanem tény, amit sok háttértény igazol. Ma már nem hír a házasságtörés, más egyéb sem. Valaki a harmadik feleségénél tart, az ügyeletes ágyasokat nem is számolva. Ma ez a norma. Egy művészetszerető barátommal beszélgettem. Elmondta, hogy ma már nem az alkotás a lényeg, hanem az, hogy ezek közül éppen „kit csinálnak” meg. Márpedig nincs olyan neves művész, aki – az isteni normákon belül mozogva – befuthatna.

– Az ellentétpár végigvonul a fejezeten és magán a Példabeszédek könyvén is: az istenfélő és az istentelen közötti különbség. Ez a szemléletmód mindenre az élő, egyetlen Istenhez való viszonyulásban tekint. Valóban: mindent meghatároz, hogy hitben járunk-e, vagy sem. Más vallásokat most hagyjunk ki. Mozogjunk csak bátran a keresztyén talajon! Nem is értem, miért kell nekünk mindig „másfelé kalandozni”. Ez a kalandozás már önmagában besorolhat bennünket a két tábor egyikébe. Igenis, a földi viszonylatok minden ellentmondása ellenére is – miszerint itt soha nincsenek tiszta képletek – látszik, hogy ki hova tartozik. A világ egyszerű szemlélete ez? Nem! Inkább annak lényegi szemléletéről van szó.

– Az istenfélő mozdíthatatlan, nem inog. Az istenfélő is meginoghat. Az az Isten nem inog, aki az istenfélőt hordozta. Az istenfélő szilárdsága nem önmagában van, hanem kőszikla Istenében és megváltó Urában, aki feltámadott a halálból. Őrá tekintve állhatunk szilárdan; tudva, hogy életünk nem hiábavaló (1Korinthus 15,58). Az istenfélő mozdíthatatlansága nem valami hajthatatlan, embertelen ügybuzgóság, amely mindenkit és mindent kész lenne beáldozni az ügyért, amit képvisel. Rettenetes és félelmetes minden ilyen mozdíthatatlanság. Az istenfélő mozdíthatatlansága krisztusi; mozdul a másikért, de soha nem mozdul a sajátjai ellen. Az istenfélő soha nem lehet a „rábízott kincsek” árulója. Ez a mozdíthatatlanság teljes ráhagyatkozás az Úr kegyelmére, és ebből fakadó szeretet és hűség (3,3).

– Az istentelennek nincs maradása, nincs nyugta, nincs biztos lakozása. Az istentelennek mindig új, más és több kell. Ez a változtatni akarás, nem valami tényleges jobbra való törekvésből fakad, mint az istenfélőknél, hanem magából az istentelenségből: vagyis abból, hogy megunta a régit, legyen az feleség, barát, munka, lakás, gyülekezet, lelkész, egyház. Az istentelen eleve parázna. Sajnos a látható egyházban is sok ilyen istentelen van.

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

„Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról…” Jn 18,37b

Ef 1,15–23

„Amikor megemlékezem rólatok imádságaimban…” (16). Annak, hogy Krisztussal járunk, van egy gyakorlati és konkrét következménye: közösséget vállalhatunk egymással. 

tovább

(1) „Áldjátok az Urat…” (Zsoltárok 134)

ÁLDANI AZ URAT.

– 1. Istent áldani, azt jelenti, hogy leborulunk Őelőtte, elismerjük, hogy Ő az Úr, aki Jézus Krisztusban megváltott, szeret, nem vetett el, irgalmába fogadott. Ezért Őrá bízzuk magunkat mindenben, teljesen Őrá hagyatkozunk, ahogy az erkély az azt hordozó oszlopokra.

tovább

LUKÁCS 24, 13–27 - Minden hiába?

"Küzdött, remélt és mégis veszített.” Egy húszas évei közepén elhalálozott barátunk gyászjelentésén ez a mondat állt. Szörnyűnek találtam ezeket a szavakat, mivel úgy hangzanak, mintha az egész élete elfecsérelt idő lett volna.

tovább

2018. április 17.

Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10:46-47)

 

tovább

Haraszti Sándor: Tavasz

Tegnap még fagyos tél volt,
s a természet álmodott…
Magáról mit se tudva
szent titkot láthatott.

tovább