Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(2) „…fedett hely a zivatar idején…” (Ézsaiás 32)

– Tegnapi üzenetünket hangsúlyozza a mai igeszakaszból kiemelt kép is: rejtekhely az Úr, fedett hely, árnyék a tűző napon (2). Ezek a képek is azt hangsúlyozzák, mint a tegnapi: oltalmaz az Úr, megvéd az Úr, mint a repdeső madár a fészkét, mint a tető védi az embert a zivatar idején, vagy a tűző napon.

– De ha nem oltalmaz, akkor megment az Úr a bajból, szabadító hatalma által.

– Ha pedig örök rendelése, üdvözítő akarata úgy döntött, hogy nem szabadít meg a konkrét bajból, akkor is megtart.

– Egyszer egy általam igen szeretett, komoly, hívő ember gyónt nekem őszintén, súlyos testi szenvedések között. Ezt mondta: – „Ha nem is oltalmaz és kímél, mégis megtart az Úr. Ugyan a jelen szenvedései között kegyelmi állapot megmaradni ebben a bizonyosságban. Nem a hitünk tart meg, hanem az Ő kegyelme. Hányszor biztattam én is szenvedőket. Most olyan üresnek és hamisnak hallok minden szólamot. De tudom, így is az Úré vagyok!” – Soha nem felejtem el ezt az őszinte hitvallást, miközben rádöbbentem, milyen érzéketlenek vagyunk más szenvedéseire. Az Úr nem ilyen. De nemcsak érzékeny népe hívei szenvedéseire, hanem oltalmazza, megmenti, végül megtartja övéit. Az előbbi kettő időleges szabadításának hatalma; ez utóbbi örök, megváltó szeretetének hatalma! Megtart az Úr!

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Jn 10,17

Lk 12,13–32

„…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek…” (22). Nap mint nap körülvesz bennünket a sok tanács: mit ehetünk, mit nem, mivel és mikor. 

 

tovább

(31) „…gyönyörködtem az emberekben.” (Példabeszédek 8)

Az élet kivételezett, nagy ajándékai azok a pillanatok – ebben a rohanó világban különösen –, amikor önfeledten megállunk, és gyönyörködünk valamiben. Ezekben a pillanatokban az örökkévaló, mennyei jelent éljük át. 

tovább

Lukács 20,20–26 - Megkülönböztetni a hangokat

Az írástudók és vezető papok besúgókat küldenek Jézushoz, hogy megbuktassák. Ilyen "besúgó", alattomos hangok az én életemben is jelen vannak. 

tovább

2018. március 4.

Gyönyörködni a Fiúban 

A mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. (Mk 1,11)

 

tovább

Dietrich Bonhoeffer: Hit

Hiszem,
hogy Isten mindent,
még a legrosszabb dolgot is,
engedi és segíti, hogy jóra forduljon.
Ehhez olyan emberekre van szüksége,
akik mindenben
a legjobbat szolgálják.

tovább