Lélekfrissítő
János 13,31-35 - Márkajelzés
A Szentírás Szövetség új Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.
A mondat ismerős a számunkra: „Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" Ezt mondja Jézus tanítványainak, és ezzel nekünk is.
„Hát persze", mondjuk mi, „tudjuk. Így is teszünk!" De valóban így teszünk? Hiszen a szeretetről fognak minketfelismerni, ez a mi „márkajelzésünk": az egymás iránti szeretet. Tényleg megismernek minket? Látható valóban mindenki számára a „márkajelzésünk"? A gyülekezetünkben két idős asszony között már régóta parázslik egy veszekedés. Egy félreértésből született, az emberek pedig tovább szították, akik időnkent az egyik, majd a másik oldalt vették pártfogásukba, és végül úgy elmérgesedett a helyzet, hogy teljesen megszakadt közöttük a kapcsolat. Ha különkülön beszélünk velük, akkor mindketten azt mondják, hogy szomorúak, és hogy szeretnék a vitát lezárni. De egyik sem teszi meg az első lépést. Ilyen, és ehhez hasonló helyzetben vannak sokan közülünk, így újra és újra rádöbbenünk, hogy a „márkajelzésünk" mégsem olyan egyértelműen felismerhető. Jézusnak irántunk való szeretete viszont önzetlen volt, és az is marad; erre a szeretetre a megbocsátás és a megértés a jellemző. Jézus szeretetének át kell világítani rajtunk ahhoz, hogy mások felfigyeljenek rá. Lehet, hogy nem mindig sikerül megtennünk egy olyan nagy lépést, mint amivel például a fenti vitát azonnal le lehetne zárni. Akkor haladjunk inkább apránként! Ha meg merjük ezeket a lépéseket tenni, akkor válik nyilvánvalóan láthatóvá a „márkajelzésünk"!
* * *
Milyen kis lépést kell most megtennem?
A Lélekfrissítő megrendelhető:
Szentírás Szövetség
1091 Budapest Kálvin tér 8.
Tel./fax: 06-1-216-5115
szszov@mail.datanet.hu
www.szentirasszovetseg.net
2010. szeptember 11., szombat,
Teodóra
napja van.
Látogatóink száma a mai napon:
60
Összesen 2008. október 8. óta :
1383555
Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent.
-1Jn 4,7
Református
Az Ige Mellett
Lélekfrissítő
1Jn 4,7–21
„...bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé..." (17). Isten irántunk való szeretete elég a földi élet minden gondjára, a halálra és arra is, ami utána következik.
tovább
(65) „…meg kell halniuk a pusztában…” (4Mózes 26)
Gyermekként és fiatalon az ember beláthatatlanul tágasnak tekinti a földi életet, ám egy ponton hirtelen fordul a kocka, és egyszerre csak arra döbbenünk rá, hogy „itt" már alig van időnk.
tovább
János 9,35-41 - Látni és hinni
Másodszor is Jézus a kezdeményező, amikor odalép a vakon születetthez. Ezúttal a „lelki szemeit" nyitja meg, hogy Jézust igazán meglássa és felismerje.
tovább
Küldjön egy fotót
Radostyán és Kondó, két borsodi falu, Várady Zsolt
Karnyújtásnyira egymástól, testvéri közelségben két kálvinista ekklézsia,két templom, két borsodi falu, Radostyán és Kondó
Archívum megtekintése
Hangtár ajánló
Dr. Dienes Dénes megemlékezése Kálvin Jánosról
Formátum: .mp3, Méret: 2.0 MB
Ünnepi istentisztelettel, emléktábla avatással és adventi könyvvásárral emlékezett a gönci református gyülekezet Kálvin János születésének 500-ik évfordulójára 2009. december 13-án. Dr. Dienes Dénes megemlékezése Kálvin Jánosról.
Dokumentum ajánló
56-os megemlékezés
Formátum: .doc, Méret: 30.5 KB
Igehirdetés '56-os megemlékezésre a Lk. 22,41-44 alapján.
Sárospataki Református Lapok
Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből
Szám: LVII. évfolyam 2. szám, Rovat: Intézményeink
In memoriam Barcza József (1932-2004)
Barcza József Kunszentmártonban született 1932. július 22-én, ahol édesapja akkor - később Dögén - református lelkipásztor volt.