Napi lelki táplálék

Református

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

Ruth 1

„…az asszony ott maradt a két fia és a férje nélkül” (5). Naomi férjével és két gyermekükkel indult egy idegen országba, abban a reménységben, hogy ott bőven lesz kenyerük. 

Most pedig olyan, mint a szedett szőlő. Megszakad a szíve, ha a három sírhalomra néz. Hogy lehet ezt kibírni, van tovább egyáltalán? Van így értelme az életének? „…akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok” (Ézs 40,31). Istenben bízva töltötte be küldetését, így lett áldás az övéi, települése, sőt népe javára is.

Róm 2,1–10

RÉ 238 MRÉ 368                                                                   

 

Pótor Imre



rss

Napi lelki táplálék

Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt. ApCsel 24,16

2Sám 6

A jó döntést is lehet rosszul véghez vinni. Dávid most nem kérdezi az Urat, maga szervezi meg, hogy a szent ládát, Isten jelenlétének szimbólumát Jeruzsálembe hozassa. 

tovább

(21) „A halottak feltámadása miatt vádolnak…” (Apostolok cselekedetei 24,10–21)

PÁL BESZÉDE FÉLIX HELYTARTÓ ELŐTT.

– 1. Pál beszéde tisztességes. Az apostol a törvényes rendet betartja; a felsőbbség iránti tiszteletet megadja. Pál soha nem vitázik, konfrontálódik „csak azért is”; nem szít lázadást (10–13).

tovább

NEHÉMIÁS 6,1-9 - Pletykafészek

„Hallottad a legújabb hírt?” Ismerek olyan embereket, akiknek úgy tűnik, hogy a pletykák terjesztése a hobbijuk. Anélkül, hogy a dolgok valóságtartalmát megvizsgálnánk, egyszerűen mindent továbbadnak. 

tovább

2017. szeptember 30. szombat

Az áldás forrása

„Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben a szokásokat tisztelő sátorlakó. Ezért Izsák Ézsaut szerette, mert ízlett neki a vad, Rebeka viszont Jákóbot szerette.” (1Móz 25, 27-28)

tovább

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt, ott még egy tücsök 
dalt próbál szegény, a füvek között. 
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó 
nem nótaszó ez már, de búcsúszó. 

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. 
Közeleg a rozsdaszínű áradat. 
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött 
elnémul a rigó, el a tücsök. 

 

tovább