Napi lelki táplálék
LélekfrissítőA Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.
Zsoltárok könyve 150,1-6 - Osztatlan figyelem
Az énekelve imádkozás számomra nagy ajándék. Az Istenhez fűződő kapcsolatom fontos része, hogy Őt énekben szólíthatom meg. Jó érzés az is, ha Istent másokkal együtt dicsérhetjük, mint ahogy a 150. zsoltár is kifejezi.
Sokféle hangszer, emberi hang, zenei stílus áll rendelkezésünkre, hogy Istent dicsőítsük és imádkozó alaphelyzetbe kerüljünk. Isten semmit sem kíván jobban, mint hogy hallhassa tőlünk, hogy Ő életünk középpontja, ezért nem tehetünk semmi mást, mint hogy szeretetünket és hálánkat újra meg újra kifejezzük Neki. Így szívünket Istenre hangolhatjuk. Azok a dolgok, amik elterelik figyelmünket, vagy amik lehúznak, háttérbe szorulnak. Isten mindenekelőtt azt szeretné, ha dicsőítenénk és imádnánk Őt. A hála, könyörgés és kérés csak másodlagos. Isten sokszor már cselekedett, mert az emberek dicsőítették őt, anélkül, hogy egyetlen kérés is elhagyta volna ajkukat. Nem csak Pál apostol tapasztalhatta meg, hogy egy hosszú és kitartó dicsőítő ének után a börtönben hirtelen minden bilincs lehullott róla, és ennek hatására a börtönőr egész családjával együtt megtért. Emlékszem egy lelkipásztor bizonyságtételére is, aki egy öngyilkosság határán álló emberrel beszélt telefonon, imádkozni kezdett és Istent dicsőítette. Egy bizonyos idő eltelte után az az ember megszólalt: „Köszönöm, most már minden rendben, újra világos van körülöttem.” Ebben az imában nem segítséget kértek, hanem egyszerűen Istent imádták. Én magam is átélem rendszeresen, hogy a dicsőítés felemel, és a hála, amit Isten elé viszek, Őt arra készteti, hogy elvegye szemem elől a sötét fátylat.
***
Arra lettünk teremtve, hogy Istent dicsőítsük. Ez egyben ajándék is számunkra.
Napi lelki táplálék
Azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt. ApCsel 25, 25
ApCsel 25,13–27
Tájékozatlanság (20). Ma is sokan, akár vezető, döntéshozó szerepben levő emberek is, csak félinformációkkal, elkapott félmondatokkal, átvett, de át nem gondolt véleménnyel rendelkeznek hitkérdésekben.
(9) „Jaj, annak, aki perbe száll alkotójával…” (Ézsaiás 45,9-25)
A fazekas és alkotása, a cserépedény képe Isten Lelkének munkájára utal. 1. Isten Lelke hitet ébreszt: felismerem alkotómat, teremtő és megváltó Istenemet, akin kívül nincs más (18 és 21), aki elrejtőzködő Istenből hozzám lehajló Istenné lett (15), akinek Igéje igaz (19); - miközben rádöbbenek a saját cserépedény voltomra (2Korinthus 4,7).
Apostolok cselekedetei 11, 1-18 - Ne álljunk Isten útjába
Jó életszemléletet és alapot kaptak azok, akiket keresztyén értékek szerint nevelték szüleik, vagy ráadásul akiknek a szüleik maguk is keresztyének voltak. Néha ezek az értékek azonban törvényekké merevednek: „Ezt mindig is így csináltuk!“
2013. június 19. szerda
Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsoltárok 32:2)
Bódás János: Enyhülés?
Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.
Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.
