Napi lelki táplálék
LélekfrissítőA Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.
Az apostolok cselekedetei 4,1-12 - Nem tudjátok, kivel álltok szemben?!
Ismét felbukkannak a keresztre feszítés napjaiból ismert rossz emlékű nevek. Kajafás és a többiek, akik Jézus kivégzésénél is nagy hanggal léptek elő a hallgatásból. Sokakat megrendített és Istenhez vezetett a Golgota már ott, akkor is.
Milyen lehetett átélni, ami még az evangéliumok leírása szerint is olyan lélegzetelállító – az elsötétülő ég, a megrendülő föld, a felülről kettéhasadt kárpit – megannyi félreérthetetlen üzenet Istentől. Vagy mégis lehet itt vaknak maradni? Úgy tűnik, igen. Ha valakinek elég megátalkodott a szíve, mint ezeknek a vallási vezetőknek. Hogy miért? Kinek így, kinek úgy, de valamiért mindegyiknek komoly vesztesége elismeri Krisztust Messiásnak, vagy épp magát a feltámadás tényét (a szadduceusok tagadták a feltámadást). Mindegy is, hogy kit mi vezérelt, de azt láthatjuk a hozzáállásukból (bosszankodtak azon, hogy tanítják a népet (mármint Péter és társai), hogy nem az igazságra kíváncsiak, hanem inkább szeretnének már egyszer és mindenkorra pontot tenni ennek az egész Jézus-ügynek a végére. Elég messzire mentek már eddig is, sikerült kivégeztetniük Jézust, most pedig már szeretnék, hogy elüljön a Körülötte folyó vita, és visszatérjen minden a régi kerékvágásba. De nem számolnak vele, hogy Kivel állnak szemben. Valóban azt hitték, a Golgotával vége lesz? Hogy Jézus testével együtt a tanítása is megsemmisíthető? Péter megtelve Szentlélekkel válaszol erre a kérdésre a nagytanács előtt (8): „… a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen.”(10) Úr Jézus, tudod, hogy már régen szerettem volna Rólad beszélni _________ (a személy neve) -al. Kérlek, készítsd el az ő szívét, hogy Te valóban sarokkő lehess az életében, és ne botoljon meg ebben a kőben. Ámen.
Napi lelki táplálék
Hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. ApCsel 17, 27-28
ApCsel 17,16–34
„…Isten …most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (30). Pál apostol a pogány világ egyik szellemi központjában, Athénben sem akart kitérni küldetése egyik fontos üzenetének meghirdetése elől.
(6) „Mert a Seregek Ura megment téged…” (Ézsaiás 29)
„Ariél” (1) Jeruzsálemre utal, „oltárt - tűzhelyet” jelent, az égőáldozati oltár pedig Jeruzsálemben volt. Hiába az istentisztelet és az áldozati kultusz, ostrom indul ellenük (2), megalázottá és megtörtté lesznek (4). Miért történik mindez?
Apostolok cselekedetei 4,13-22 - Amivel a szív tele van...
Lehetetlen hallgatniuk. Amit átéltek Jézussal, az annyira kitöltötte szívüket, annyira megváltoztatta az életüket, hogy erről beszélniük kell. A jeruzsálemi felsőbbség nem tud mást tenni, megpróbál szájkosarat tenni Péterre és Jánosra.
2013. május 25. szombat
Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. (Habakuk 2:4)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
