Napi lelki táplálék
Napi Ige és gondolatIsten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.
2012. június 21. csütörtök
Én nyomorult ember! (Róma 7:24)
Hogy mennyire viszonylagos a bűn az emberek között, arra álljon itt egy példa. A közelmúltban énekkarunk a tiszalöki börtönben járt és csaknem egy órás szolgálatunk végén hitépítő prospektusokat osztogattunk az alkalmon jelenlévő csaknem 100 fogvatartott között. Az egyik börtönviselt ember ezt mondta énekkarunk egyik tagjának: Megöltem az anyósomat, de nem gondoltam, hogy ez bűn. Lehet azt mondani erre, hogy ez extrém eset, amit elfogadok, de élnek közöttünk olyanok, akik ennyire nem észlelik, hogy mi a bűn és hogy valami mennyire az. Persze ennek a hátterét is lehetne boncolgatni, hogy milyen családba született, hogyan nevelték, vagy éppen nem nevelték az illetőt…
Egy másik példát is hadd mondjak: a gyermekekre megszületésük utáni napokban, hetekben, hónapokban, nem ritkán az első néhány évben sokan azt mondják, hogy milyen tiszták, ártatlanok (lélekben). Pedig nem azok! A Biblia szerint nem azok. Egyik énekünk fogalmaz a következőképpen: Mert én anyám méhében, fogantattam vétekben e világra lettem eredendő bűnben, kárhozatos esetben. Ez pontosan így van: két bűnös embernek nem lehet bűntelen, ártatlan és tiszta gyermeke. Már a fogantatáskor nyilvánvaló, hogy egyetlen gyermek sem tiszta és ártatlan Isten előtt…
***
A nap gondolata:
Isten nem sújt kettős teherrel, de ha mégis megteszi, kettős erővel ruház fel. (Ravasz László)
***
Imádság:
Uram!
Senki nem bűntelen. Nem is volt az emberként csak Jézus Krisztus, aki egyszerre volt valóságos ember és valóságos Isten és közénk jött, hogy magára vegye bűneink büntetését. Köszönöm e nagy kegyelmet, hogy Krisztus keresztáldozatában nekem bűnbocsánatom van. Áldalak érte! Ámen
Napi lelki táplálék
„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok.” ApCsel 18, 9-10
ApCsel 18,1–17
„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass…”(9). Isten szolgája félelemből is elhallgathatja az örömüzenetet. A mulasztásos bűn sokszor veszélyesebb lehet, mint a cselekedeti, de a Szentháromság Isten bátorítására nem maradhatunk némák.
(2) „A fáraónál keresnek oltalmat…” (Ézsaiás 30,1-18)
Egy közelgő Asszír veszély félelme során, a Júdában lakók Egyiptomban láttak támaszt (1-2). Ezt az Isten engedetlenségnek tartja (8): szégyent vallanak mindazok, akik „Dél Behemótjában” bíznak, mert segítsége üres hiábavalóság (6-7).[1]
Zsoltárok 29 - Emlékezzünk Isten nagyságára!
Néhány hete új munkahelyem van. Néha úgy érzem itt magam, mint egy kis béka a nagy réten. Egyik helyről átugrálok a másik helyre, de nem látom még át az egészet. Sokszor így van az életemben is.
2013. május 26. vasárnap
Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát. (Péld 18:22)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
