Napi lelki táplálék
Napi Ige és gondolatIsten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.
2012. június 26. kedd
A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. (Máté 22:39-40)
Ha azt valljuk, hogy szeretjük az Urat, akkor ebből egyenesen kellene következnie, hogy szeretjük embertársainkat is. De sok esetben nem következik egyik a másikból. Erre mutat rá például az irgalmas samaritánus története is. A törvénytudó, a farizeus tisztában van azzal, amit Isten kér a törvényben. Elméletben remekül tudja, de ki az én felebarátom? Ez a farizeusok kérdése Jézus felé. Ők szerették Istent, akarták szolgálni parancsolatait megtartva, de nem tudták beazonosítani a felebarát fogalmát. Jézus ezért mondja el az irgalmas samaritánus történetét (Lk 10:25-37). Az a konklúziója ennek a történetnek, hogy minden ember a felebarátom! Az általam kevésbé kedvelt népcsoport tagjai is! Őket is szeretnem kell? Igen, ezt kéri Isten törvénye. Meg tudjuk tenni? Nem… Sokszor a családunkon belül is szeretetlenek vagyunk, hogy szeretnénk igazán azokat, akik valamilyen oknál fogva nem szimpatikusak számunkra? Neked minden családtagoddal jó a kapcsolatod? Mindenkit egyformán szeretsz közülük? Nincs olyan, akivel hónapok óta nem beszéltél? Szeretettel tudunk-e viszonyulni szüleink, testvéreink, házastársunk, gyermekeink, unokáink felé? Gyakran találtatunk könnyűnek az Ige mérlegén, ha odakerülünk. Pedig Jézus még azt is mondta: szeressétek ellenségeiteket. Ha a családtagjainkat nem sikerül, akkor hogyan sikerülne azokat szeretni, akik bennünket kevésbé kedvelnek? Ez az Ige mércéje. Ezen az alapon már aligha gondolják túl sokan, hogy ők jó emberek. János apostol ezt írja első levelében: Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Milyen kemény szavak! De értünk kemények és igazak.
***
A nap gondolata:
A szeretet szívesen lesz szolgálóvá, az önzés ellenben szereti, ha kiszolgálják.
***
Imádság:
Mennyei Atyám!
Köszönöm, hogy egyértelművé teszed számomra: mindenki a felebarátom. Nem számít bőrszín, vallási hovatartozás, társadalmi pozíció. Feladatom szeretni mindenkit és bár ez hallatlanul nehéznek, sőt megvalósíthatatlannak tűnik, de Veled sikerülhet. Szeretni óhajtom nemcsak családtagjaimat, hanem mindazokat, akikkel bármilyen módon érintkezem. Ámen
Napi lelki táplálék
„Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” ApCsel 16, 30-31
ApCsel 16,19–40
„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent” (25). Igaztalan vádakkal, törvénytelen ítélettel, összeverve és a börtön reménytelen sötétségű mélyére taszítva is lehetséges imádkozni és felszabadult lélekkel Istent magasztalni?
(6) „… termésével elárasztja a világot…” (Ézsaiás 27)
AZ ÍGÉRETES JÖVŐ felé Isten nyit kaput. A fejezet a jövő kibontakozását írja le, nem menetrendszerűen, de kijelentve a döntő fordulatokat. Az ősi kígyót, Leviátánt[1] legyőzi az Úr (1). Ő véget vet minden halálos rendetlenségnek, és van hatalma harmóniát teremteni a világban, és az emberek szívében.
Apostolok cselekedetei 3,11-16 - A hírnéven múlik
„Hírnevet kell szerezned” – mondta nekem a sikeres vállalkozó és megpróbálta elmagyarázni saját világának szabályait. Péter és János számára ideális lehetőség lett volna hírnevet szerezni: a béna meggyógyításával a templomlátogatók figyelme rájuk terelődött.
2013. május 22. szerda
Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére… (ApCsel 3:1)
Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után
Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
