Napi lelki táplálék

Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

2012. július 4. szerda

Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait… (Máté 13:11)

Biztosan láttunk már olyan gyermeket, fiatalt, aki sokra tartotta magát, beképzelt volt és úgy élte a mindennapjait, mintha ő lenne a világ közepe. Sok esetben fel lehet fedezni azt az ilyen életek mögött, hogy minden megadatott nekik, hiszen a szülei dolgoznak, és a szükségesen is túl lett megteremtve nekik minden. Talán emiatt nem tudják az ilyen életek, hol tartanak. Hiszen meddig jutnának a szüleik fáradozása nélkül? Nem túl messze. Talán még éheznének is, vagy ott fagynának meg a hidegben. Valahogy így éli az emberiség is az életét, Isten vonatkozásában. Mennyi fölösleges elbizakodottság van a felnőtt társadalom élethez, sőt egymáshoz való hozzáállásában! Milyen sokra is tudja tartani magát Istennek legbecsesebb teremtménye, az ember, s közben mennyire vak, hogy naponta eszébe vésse: bármije, ami van, Istentől származik. Ő teremtett meg mindent, ami az élethez szükséges, s nem az ember keze csinálmánya az. Úgy is mondhatnánk, hogy mindent Isten végez. Isten tartja az alapjait mindenféle létezőnek, Ő az, aki gondviselése folytán felügyeli a világot. S hol vagyunk mi, törékeny emberek, hogy olyan nagyra tartsuk magunkat csak a legkisebb dologban is. (Berencsi Balázs)

***

A nap gondolata:

A keresztyén élet nem csupa mosolygás, de azért a szenvedések között is tud mosolyogni.

***

Imádság:

Istenem!

Óvj meg engem az önhittségtől! Fenyeget ez engem, de bárki mást is. Adj alázatot, hogy mindig tudjam, ki vagyok, Kihez tartozom és mi a célja életemnek! Ámen



rss

Napi lelki táplálék

Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek. ApCsel 26, 18

ApCsel 26,1–18

Folytonosság. A megtérésben megismerjük Jézust, az ő sorsfordító, életet megújító, bűneinket leleplező és új küldetést adó erejét. Viszont nem táplálkozhat hitéletünk egyetlen élményből.

tovább

(8) „… piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek…” (Ézsaiás 46)

Véletlenül elkapta a figyelmem az Eurovíziós dalfesztivál döntőjének egy szakaszát: a szavazatok érkezésének ideje alatt a házigazda Svédország bemutatkozott. Ez a bemutatkozása gyakorlatilag nem állt másból, mint a keresztyén egyházak durva kigúnyolásából, legszentebb értékeink lábbal tiprásából.[1] 


[1] Itt tartunk, ez a szabadság? Hol van ebben a keresztyén, hívő ember szabadsága, ha már vallás és szólásszabadságról zengedezünk? Meggyőződésem, hogy egyetlen más „világvallással” nem lehetne ugyanezt megtenni, következmények nélkül. Nincs üldözési mániám, tele vagyok szeretettel, nyitottsággal, sőt a témát sem szívesen hozom elő, mert csak újabb támadásra adunk lehetőséget.

tovább

Apostolok cselekedetei 11, 19-30 - Mi marad?

Nemrég a lelki vezetőm ezt a kérdést tette fel nekem: „Mit szeretnél, mit mondjanak majd rólad a temetésedkor?“ Furán hangzik ez a kérdés, hiszen nem rajtam múlik, hogy mit mondanak mások rólam a halálom után. Vagy mégis? 

tovább

2013. június 20. csütörtök

Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsoltárok 32:2)

tovább

Bódás János: Enyhülés?

Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

tovább