Napi lelki táplálék

Verselő

Istenes versek, minden hétre a tirek.hu Verselő rovatában. Küldje el Ön is kedvencét ide: tirektartalom@gmail.com

Szigethy Ferenc: A szeretet dicsérete

Hiába szólok angyalok nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.

És láthatok én, tudhatok jövendőt, S lehet világos minden nagy titok - Lehetek én nagy bármely tudományban, A hitemet bár mindennap megálljam, Szeretet nélkül semmi sem vagyok. Ha vagyonomat felétetem mind is És ha testemet tűzre is adom, Szeretet nélkül meghalt amit tettem, Az örök cél lett megcsúfolva bennem, Az én lelkemnek nincs haszna azon. Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő, Nem kérkedik az, nem irigykedik, Nem ismerős a maga haragjával - Együtt örül az igaz igazsággal, Hisz és remél a végső ideig. Hiába szólok angyaloknak nyelvén, Hiába szép a beszédem nagyon, Ha szeretet pedig nincsen énbennem, Én Isten előtt csak olyanná lettem, Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.


rss

Napi lelki táplálék

Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Jn 10,17

Lk 12,13–32

„…ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek…” (22). Nap mint nap körülvesz bennünket a sok tanács: mit ehetünk, mit nem, mivel és mikor. 

 

tovább

(31) „…gyönyörködtem az emberekben.” (Példabeszédek 8)

Az élet kivételezett, nagy ajándékai azok a pillanatok – ebben a rohanó világban különösen –, amikor önfeledten megállunk, és gyönyörködünk valamiben. Ezekben a pillanatokban az örökkévaló, mennyei jelent éljük át. 

tovább

Lukács 20,20–26 - Megkülönböztetni a hangokat

Az írástudók és vezető papok besúgókat küldenek Jézushoz, hogy megbuktassák. Ilyen "besúgó", alattomos hangok az én életemben is jelen vannak. 

tovább

2018. március 4.

Gyönyörködni a Fiúban 

A mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. (Mk 1,11)

 

tovább

Dietrich Bonhoeffer: Hit

Hiszem,
hogy Isten mindent,
még a legrosszabb dolgot is,
engedi és segíti, hogy jóra forduljon.
Ehhez olyan emberekre van szüksége,
akik mindenben
a legjobbat szolgálják.

tovább