Napi lelki táplálék

Verselő

Istenes versek, minden hétre a tirek.hu Verselő rovatában. Küldje el Ön is kedvencét ide: tirektartalom@gmail.com

Vas István: Aki éjszaka ment Jézushoz

Éjszaka, hogy meg ne lássák.
Elvégre nem akárki volt.
Főember a zsidók között.
De Nikodémusz nem ügyeskedő ész,
Okosságtól korlátolt értelem:
 

Tudta, hogy csak Istentől jöhet
Az új tanító. Hallani akarta.
Tanulni tőle ment éjszaka hozzá.
De nem tudta, hová tegye,
Hogy aki meg nem születik ujonnan,
Isten országát nem láthatja meg.
 
„Hogyan szülessen az ember, ha vén?
Anyjának méhébe másodszor is
Bejuthat-e, újjászületni onnan?”
És kóválygott a feje a szavaktól.
 
Hogy test az, ami testtől született,
De ami a lélektől, lélek az,
És szél fú, ahová akar, zúgását
Hallod, de nem tudod, honnan hová,
S ahogy a pusztában Mózes a kígyót
Bottá emelte, az ember fiának
Emeltetnie úgy kell fölfelé,
És mindezt szeretetből – a Fiú
Nem kárhoztatni jött el a világot,
De megtartani.

A látogató
Felelt-e rá? Néhányszor bizonyára
Közbeszólt, mert bátor elme volt,
Csak öreg már s nem látta be, mi szükség
Víztől és lélektől újjászületni.
De nem jegyezték föl a szavait,
Nincs nyoma, hogyan lépett ki az éjbe:
Nem érdekelte őket Nikodémusz.
 
De felbukkan megint egy pillanatra
A főemberek között,
Mielőtt megindul a hajtás.
Nem jegyezték föl, csak egy mondatát:
„A mi törvényünk kárhoztatja-e
Az embert, ha meg nem hallgatja őt,
Kitudni, mit cselekszik?”
De kifizették: „Csak tudakozódj,
Támadt-e próféta Galieából?”
Leszavazták őt, aztán hazementek.
 
És aztán a történet folyt tovább,
Ahogy kellett, és megmaradt a holttest,
És titkon eljött, aki éjszaka
Járt Jézusnál, és mirhát, aloét
Hozott magával, holtaknak valót,
S eltűnt, nem kérdezték, honnan hová:
Nem érdekelte őket Nikodémusz.
És aztán folyt a történet tovább.


rss

Napi lelki táplálék

A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. ApCsel 8,6

2Móz 37

„A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte…” (9). A szövetségláda elkészült. A tetején kerúbok, Isten trónjának őrzői álltak, kiterjesztett szárnnyal. 

tovább

(4) „…szétszóródtak, elmentek, és hirdették az Igét.” (Apostolok cselekedetei 8,1–8)

István halála után a jeruzsálemi gyülekezetből elüldözték a görög nyelvű (hellenista) zsidókeresztyéneket, így a még megmaradt hat diakónust is. Az apostolok Jeruzsálemben maradhattak, hiszen ők mindennap a templomban tanítottak, szinte ott éltek, ezért úgy tekintettek rájuk, mint a zsidóság egy szigorúbb, hívőbb szárnyára.

tovább

ÁMÓSZ 3,1–8 - A nemesség kötelez!

Ismerős ez a szólás? Azt jelenti, hogy egy bizonyos társadalmi pozíció az annak megfelelő viselkedésformára kötelez.

tovább

2017. augusztus 7. hétfő

Kicsoda Jézus Krisztus? – Első

„Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó.” (Jel 1,17)

 

tovább

Gerzsenyi Sándor: Mindenki téged keres

Becsöngetett egy imbolygó alak.
TÉGED keresett, gondolom.
Tudják ezek, kitől remélhető
Néhány forintnyi irgalom.

tovább