Az április 25-én megrendezendő szakmai napon a többi közt bemutatják a Csáti Graduált, a résztvevők megismerkedhetnek az új református énekeskönyvvel, énekeket tanulhatnak és szakmai kérdéseket is megvitathatnak egymással.
A rendezvény célja, hogy a szervezők a tiszáninneni református gyülekezetek kántorait bekapcsolják az országos egyházzenei vérkeringésbe. Ezen túlmenően a szakmai nap abban is segítséget szeretne nyújtani a kántoroknak, hogy ne szigetelődjenek el, és alkalmat teremtsen nekik a közös beszélgetésre és szakmai muníció megosztására.
A programok között szerepel a Csáti Graduál tavaly megjelent hasonmáskiadásának a bemutatása betekintést nyújtva a református elődök régi énekeibe, a résztvevők megismerhetik az új református énekeskönyvet, amelyből énekeket is megtanulhatnak, és segítséget kapnak az énektanításban, az énekkísérésben. A rendezvény alatt kottabörze is várja az érdeklődőket.
A nap zárásaként a délután folyamán megtanult közös kórusművekből és orgonadarabokból zenés áhítatot szerveznek a jelenlévők részvételével a belvárosi református templomban 17 órától.
Az egyházkerületi székház nagytermében 13 órakor kezdődő rendezvényre a kántori szolgálatot ellátókon kívül az egyházzene iránt érdeklődő nem szakmabelieket is várják.
Az énekes napon való részvétel online regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a meghívón található QR-kód segítségével (vagy ide kattintva), illetve a megadott telefonszámon és/vagy e-mail-címen keresztül lehet.
(Címlapfotó: Balogh Csilla)