A megélt imádságok volt a témája a lelkésznők és lelkésznék találkozójának május utolsó vasárnapján, Miskolcon. A Tisztáninneni Református Egyházkerület Nőszövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés négy résztvevője az egyházkerület négy különböző részéből érkezett: Anda Judit a Noszvaji Református Egyházközségtől, Lőrincz Krisztina a Pácini Református Egyházközségtől, Molnár-Kovács Edit a Hangácsi Református Egyházközségtől, Victor Jánosné Momo pedig a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodától.
A Tiszáninneni Református Nőszövetség immár második alkalommal rendezte meg lelkésznők és lelkésznék részére kerekasztal-beszélgetését, amelyen őszinte társalgást folytattak az őket érintő és foglalkoztató kérdésekről. Idén az imádság évéhez kapcsolódóan a megélt imádságokat helyezték a fórum középpontjába. Benke Kinga, a Tiszáninneni Református Nőszövetség vezetőjének tapasztalatai szerint a lelkésznők különösen érzékenyek arra, hogy kik előtt és milyen mértékben nyílnak meg, ezért legbensőbb titkukat csak Isten ismeri. Ezek az alkalmak azonban lehetőséget nyújtanak arra, hogy felszabaduljanak és egymás előtt is megnyíljanak.
A beszélgetésen az imádságról, annak mindennapi életben betöltött szerepéről, erejéről is szó esett. Molnár-Kovács Edit a lélegzetvételhez hasonlította imádságot, mely minden helyzetben reményt ad, általa még a legnehezebb helyzetekben is derűsen képes szemlélni az életét. Ő otthon is megteremti magának azt az énidőt, amikor elcsendesedve kapcsolatot teremt Istennel. Ilyenkor sokszor nem fogalmaz meg semmit sem, hanem egyszerűen csak készen áll arra, hogy Isten szólhasson hozzá.
A beszélgetésen az is szóba került, hogy egyes felmérések szerint egyre kevesebben imádkoznak hazánkban a 35 év alattiak körében. Anda Judit szerint ennek az lehet az oka, hogy az online tér kiszorítja az imádságra fordított időt. Elmondta, hogy a jelenség ellensúlyozására a gyülekezetükben bevezették azt a szokást, ami mára természetessé vált, hogy az istentiszteleteken a gyülekezeti tagok olvassák fel az igéket és mondanak imádságokat. Tapasztalatai szerint a fiatalabb korosztályt megragadja, ha a felolvasott igeszakaszokról, történetekről saját élményeiket megosztva beszélgethetnek az elhangzottakról kiválasztva azt a szót, képet, jelenetet, történést, ami különösen megfogta őket a történetben, majd az ezt követő imádságot is a kiragadott élmény szerint fogalmazhatják meg.
A megélt imádságok kapcsán saját házasságával kapcsolatban Lőrincz Krisztina azt osztotta meg, hogy amikor még nem ismerték egymást a férjével, azért imádkoztak, hogy Isten úgy alakítsa az életüket, ahogy azt Ő jónak tartja azért, hogy az Ő terve valósuljon meg az életükben külön-külön és együtt is. Szerinte az, hogy Isten a maga tervében használja őket nagyon nagy erőt és biztonságot ad nekik a mindennapokban, hiszen biztosak abban, hogy Isten áldása és vezetése teljesül a párkapcsolatukban és a családjukban egyaránt. Kifejtette, ha azért imádkozunk, amit nem látunk tisztán előre, azonban imánkban azt kérjük, hogy Isten akarata érvényesüljön az életünkben, akkor a Mindenható úgy alakítja majd életünk történéseit és helyzeteit, hogy meglássuk a helyes utat.
– Jó értelemben véve nekem szerves részem az imádság, mintha belülről hozzá lenne nőve a bőrömhöz. Szeretek imádkozni, másokat is imában hordozni – fogalmazott Victor Jánosné Momo, majd elmesélte, hogy magára nézve a leggyakoribb imája, hogy áldja meg Isten és tegye áldássá. Családban, iskolában, oviban is igyekszik kicsiknek is, felnőtteknek is megmutatni, hogy nemcsak szabott, kötött imádságokkal lehet Isten elé járulni, hanem saját szavakkal, természetes módon is. Nagy megtapasztalása volt, hogy Isten valóban figyel rá, és ha hálát ad, kér, Elé visz valamit, s Ő utána válaszol, akkor merjen úgy lépni, azt tenni, amit elé adott feleletként.