Folytatja a neves elődök által elkezdett munkát, de sok szempontból eltér a hagyományoktól. Az istentiszteletek mellett bevezette az ifjúsági bibliaórát, a baba-mama kört, a hitoktatók és középkorúak bibliaóráját, valamint az idősek számára megtartott klubot. Jobbágy Bertalant, a Miskolc-Hejőcsabai Református Egyházközség vezető lelkipásztorát kiemelkedő gyülekezeti szolgálatért Miskolc város napján Nívódíjjal tüntették ki, melyet Kriza Ákos polgármester adott át a Miskolci Nemzeti Színházban.
Először arról kérdeztük, hogy milyen érzésekkel vette át az egyházi munkáját elismerő világi díjat.
– Nagy öröm, amikor az ember kap külső visszajelzéseket a munkájáról, amely nem kötelességszerű, hanem annak az elismerése, hogy a város látja az egyházi munka közre kiható áldásos eredményét. Természetesen nem önmagamnak tudom be ezt az elismerést, hisz mindenekelőtt Istené a dicsőség. Rá tekintve látom mindazokat, akik mellettem állnak és segítenek a szolgálatban kiegészítve az egyház és a gyülekezet életét. Ilyenkor az ember visszatekint arra, hogy mi történt az elmúlt években és mi az, amit eddig tett. Sok mindenre gondolok: a családomra, barátaimra, lelkésztársaimra és a gyülekezetre.
– A laudációban az állt, hogy a gyülekezetben folytatja az elődök által elkezdetteket. Miben nyilvánul meg ez a hagyománytisztelet?
– Idén húsz éve, hogy lelkipásztor vagyok és tizenöt éve szolgálok Hejőcsabán. 2000 karácsonyán érkeztünk feleségemmel ebbe a gyülekezetbe, előtte Debrecenben voltam segéd- és beosztott lelkész. Amikor megpályáztam a hejőcsabai állást a gyülekezeti tagok azt kérdezték tőlem, hogy szeretek-e dolgozni és nem csak a lelkipásztori munkákra gondoltak, hanem a kétkezi munkára is. Ebből már értettem, hogy folytatnom kell azt, amit az elődök elkezdtek.
A gyülekezetnek valóban van egy olyan múltja, amit nem lehet elfelejteni, elhanyagolni, s ez a lelki életre és a fizikai munkára egyaránt érvényes. A régi jól bevált alkalmakon - melyeken az emberek az igehirdetés, az egymással való találkozás nyomán épültek - semmiképpen nem akartam változtatni. Megmaradt az istentiszteletek rendje, melyet ma is nagy szeretettel látogatnak, mindig "teltház érzésem” van, amikor belépek vasárnap a templomba.
– Mi az, amiben újat hozott Hejőcsabára?
– A lelkipásztor nem foglalkozhat csupán egy területtel, különösen ha vezető lelkipásztorról van szó. Minden és mindenki fontos kell, hogy legyen számára, de észre kell venni, hogy melyek azok a területek, amiket meg kell erősíteni, hogy teljes legyen a gyülekezet. Voltak olyan korábban szerzett élményeim, tapasztalataim, amiket szerettem volna továbbvinni. Elsődleges célunk volt, hogy az új alkalmak bevezetésével azok is megtalálják a helyüket, akik addig valamiért nem tették és hogy új embereket tudjunk megszólítani, akik aktív, szolgáló gyülekezeti tagokká válhatnak. Így jött létre az ifjúsági-, a hitoktatók- és a középkorúak bibliaórája, a baba-mama kör, illetve az idősgondozás és a gyülekezeti alapítvány.
– Az ifjúsági misszió ügyét különösen a szívén viseli…
– Lelkipásztorként arra rendeltettem, hogy az embereket elérjem és vezessem, segítsem őket a mindennapokban és ez igaz a fiatalokra is. Jézus mondja: "mert az embernek fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért". A gyülekezet egy nagy család, ahol a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki fontos. Mindenkit a saját nyelvén kell elérni.
Ehhez eszköz az ifjúsági klub, a csendes hetek és a berekfürdői gyülekezeti tábor. Továbbá a zenei és irodalmi alkalmak, vetítéses estek határon túli értékeinkről, sportrendezvények az egyházmegye gyülekezetei számára és még sorolhatnám. A pincét fiatalos programok számára alkalmas helyiségnek rendeztük be és elindult egyfajta ifjúsági gyülekezet élet. Ez a hely később a gyermek istentiszteleteknek és a már hagyományos nyári csendes hétnek is helyet adott.
– Milyen célokat tűznek ki ezzel a programmal?
– Az elsődleges cél az evangélium hirdetése, így az egész hét egy csodálatos istentisztelet. Gyakoroljuk és tanuljuk, hogyan lehet szolgálni és tenni másokért. Ezzel együtt nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek szívébe beleplántáljuk a hagyományainkat, a nemzeti értékeinket, kincseinket. Akár a kézműves- akár a néptáncos foglalkozásokon keresztül ismerjék meg, hogy honnan jövünk és kik vagyunk. Rendkívüli élmény, amikor mintegy százötven, 12 év alatti gyermek van együtt 30-40 segítővel, ami azt jelzi, hogy Isten lelke csodálatosan munkálkodik az életünkben.
– Azt mondta, hogy vasárnaponként mindig "teltház érzése" van a templomban. Ez minek köszönhető?
– Mindig keserű, amikor azt lehet hallani, hogy egyre kevesebben élnek egy településen, egyre kisebbek a gyülekezetek. Vannak elkerülhetetlen, fájdalmas élmények és megtapasztalások, azonban Istennek adok hálát, hogy egy olyan városrészre kerülhettem, ahol sokan laknak. Ez egy olyan terület, amit nem lehet felelőtlenül használni, hanem jó gazda módjára kell jelen lenni a városrészben.
Először is meg kell találni a közös hangot, azt a nyelvet, amin meg lehet szólítani a legkisebbet és a legidősebbet is. Meg kell látni azokat a feladatokat és lehetőségeket, melyeken keresztül meg lehet érinteni az emberi szíveket. Nem elég teológiai igazságokat mondani. Nem elég elvárásokat támasztani másokkal szemben. Mutatni kell a célt, a következő állomást és az ezekhez vezető utat, hogy az emberek lássák merre tartunk.
– Merre tartanak?
– Pilinszky János azt írta, hogy az egyház számára olyan, mint egy nagy hajó: tele van terhekkel, sokféle emberrel… Ezt az egyházat szeretni kell a maga szépségeivel és tökéletlenségével. Nincs más lehetőség. Hirdetett igazságaival nem a végállomás, hanem a túlsó part felé tart. A gyülekezet célja, hogy a földi életben megélje azt a szeretetközösséget, amit az Isten gyakorol az emberrel. A lelkipásztor feladata pedig, hogy az üdvösség felé vezesse az embereket.
Kojsza Péter