Egységre jutni egymás között. Nagy dolog, ha a felekezetek egy településen közösen tudnak fellépni. Még nagyobb, ha nemcsak a színfalak előtt, hanem a színfalak mögött is megvan ez az egység. Sajószentpéter ilyen település, ahol a protestáns felekezetek lelkipásztorai közösen gondolkodnak és imádkoznak városukért. Négy éve már nemcsak a parókiák csendjében szerveznek találkozókat, hanem nyilvános alkalmakon is közösen hívják és keresik Isten elveszett bárányait. Idén a Szepesi Gusztáv Városi Stadionba hívták találkozóra azokat, akik már tudják, kiben hisznek, és azokat is, akik még fontolgatják, mi legyen Istenről a véleményük.

Az elmúlt évben a klímaváltozás kérdéseire kerestek keresztyén válaszokat. Idén Isten azt a gondolatot helyezte a szervezők szívére, hogy valaki akkor is keres, amikor te már feladtad. Az est házigazdája Major Zsolt, a Sajószentpéter-Bányai Református Gyülekezet lelkipásztora volt. Ő adott keretet az együttlétnek, megfogalmazta az alkalom helyét és célját.

Bevezetője után Boros Lajos mezőtúri baptista prédikátor először keresztyén énekkel, majd igehirdetéssel szolgált. Az igét a három elveszettségről szóló példázat közül az elveszett drachma történetéből választotta (Lk 15,8–10). Azzal a képpel nyitott, hogy a drachma akkor is értékes volt, amikor a szemét között hevert. A dolgoknak nem a környezetük adja meg a valós értéküket. Isten akkor is értékesnek lát bennünket, ha mi saját magunkat egészen másként látjuk.

Saját életét hozta fel példának, felidézve, milyen körökben mozgott: „Az éjszakában két pohár, egy üveg társaságában romantikáztam a bűnnel és bűnözővé tettem embereket. Isten mégsem csak a bűneimet látta” – mondta. A börtönben találta meg az üzenet: Isten keres, Isten szeret. Nem kapott negyvenöt perces prédikációt, viszont volt még öt perce a cigarettaszünetből. Ennyi idő alatt kellett döntésre jutnia.

Saját helyzetére alkalmazta annak a férfinak a példáját, aki a Niagara-vízesés fölött kifeszített kötélen többször átkelt, végül már egy talicskát is áttolt rajta. Azt kérdezte a nézőktől: ki az, aki beleül ebbe a talicskába? Senki nem merte megtenni. Ő azonban Isten szavára beleült ebbe a talicskába – és Isten, ahogy fogalmazott, azóta egyszer sem ejtette le.

Az evangéliumi nyílt nap következő megszólalója a helyi Apostoli Gyülekezet lelkipásztora, Bertalan Csaba volt. Arról beszélt, miként ragadta meg őt Isten. Ateista hátterű családból érkezett, maga is ateista világnézetet vallott, és azzal ütötte el az időt, hogy keresztyénekkel vitatkozott a világ keletkezéséről.

Bertalan Csaba szerint az volt a „szerencséje”, hogy nem volt igaz rá a laodiceai gyülekezetnek mondott ige: „Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból” (Jel 3,16). A megmenekülését abból vezette le, hogy ő bizony Isten iránt teljesen hideg volt.

Amikor életében minden, ami biztosnak látszott, a recesszió miatt összedőlt, eljött az a pillanat, amikor egyik munkatársán keresztül Isten elkezdett dolgozni a szívén. Kapott tőle egy könyvet, amely egy, a Moszkvai Állami Egyetemen elhangzott előadás leiratát tartalmazta. Gyakorló ateistaként rögtön felkeltette az érdeklődését. A címe ez volt: John Maisel: Isten-e Jézus?

Olyan kérdésekkel és érvekkel találkozott benne, amelyek elgondolkodtatták. Mennyire valószínű például, hogy négy ember ugyanarról az eseményről lényegében ugyanazt állítsa? Az evangéliumok beszámolóit jogi szempontból is vizsgálták: vajon összebeszélésre utalnak-e, vagy éppen az eltéréseik teszik hitelessé a tanúságtételüket? Bertalan Csaba elmondta azt a folyamatot, amelynek végén már csak azt vette észre: ő maga áll ott a kereszt alatt. Megtérésében a végső lökést a gyermekén keresztül kapott jel adta, amely Istenre mutatott.

A negyedik alkalommal megtartott evangéliumi nyílt napon baptista és református testvérekből szerveződött alkalmi énekkar magasztalta az Urat, szolgálatukat Kocsis László baptista lelkipásztor kísérte gitáron. Az evangelizáció végén közös imádságra került sor. A Miatyánk elmondása után a résztvevők egy-egy lelkipásztor vezetésével a sportcsarnok különböző szegleteibe vonultak. Ott körbeállva, egy rövid felvezető után együtt imádkoztak a városért, az ébredésért, az országért és a nemzetért.

Az alkalom végén azok, akik még nem csatlakoztak egyik felekezethez sem, magukkal vihették a jelen lévő gyülekezetek bemutatkozó szórólapjait. A záró imádság és elköszönés ellenére sokan még együtt maradtak, hogy megosszák egymással az elmúlt órák tapasztalatait és élményeit. A sajószentpéteri lelkipásztorok pedig folytatják imaszolgálatukat, és keresik az újabb alkalmakat arra, hogy közösen hívják azokat, akiket Isten ma is keres és hazavár.