Hálaadással Átányon

43 év szolgálat

Az átányi gyülekezet február 25-én, vasárnap hálaadó istentisztelet keretében mondott köszönetet Ferenczfi Zoltánnak, aki 43 év lelkipásztori szolgálat után vonult nyugdíjba. A lelkipásztor 26 évig szolgált a gyülekezet közösségében. A hálaadó ünnepségén az Egervölgyi egyházmegye és a kerület vezetése egyaránt megköszönte neki a hosszú éveken át végzett hűséges szolgálatot.

Az ünnepi alkalom igehirdetője Pásztor Dániel, az egyházkerület püspöke a 8. zsoltár alapján a magasságokról és a mélységekről beszélve rámutatott arra, hogy a kételyekkel teli életben, az ezernyi kérdés között az egyetlen megoldás, ha Isten elé térdelve Tőle kérjük el a választ. „Az Úr válaszára van szükségünk, különben akkor szólunk, amikor hallgatni kellene, és akkor hallgatunk, amikor szólni kellene.”

Az igehirdetés végén a püspök megköszönte Ferenczfi Zoltánnak a több mint négy évtizedes szolgálatát. Dr. Molnár Pál, az Egyházkerület főgondnoka is méltatta lelkészi életpályáját és Isten áldását kérte a nyugdíjba vonuló lelkipásztorra. Gordos Attila, az Egervölgyi Egyházmegye esperese kiemelte Ferenczfi Zoltán munkájának mindenkori igényességét és precizitását.

Ferenczfi Zoltán

_DSC6477

1958. december 6-án Vásárosnaményban született munkás szülők elsőszülött gyermekeként. Édesapja akkor még kohászként Miskolcon dolgozott, édesanyja a ház körül és a mezőgazdaságban helyezkedett el, később mindketten a néhány faluval arrébb található acélüzembe jártak dolgozni. Gyermekkorát a Naményhoz közeli faluban, Mátyuson töltötte.

1973. szeptember 1-jén kezdte meg a középiskolát a Debreceni Református Kollégiumban, majd itt végezte el a teológiát is. 1998. február 1-jén kezdte meg a szolgálatot az átányi gyülekezetben, ahova a Pácini Egyházközségből hívták meg.

Képernyőkép 2024-02-28 230225

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Szabó István

Ezt követően Átány nyugdíjba vonuló lelkipásztorát köszöntötték az egyházkerület területéről érkezett szolgatársak. Majd Jámbor Dénes, Átány polgármestere a több mint két és fél évtizedes átányi út legemlékezetesebb eseményeit idézte fel.

Majd a köszöntések és a nyudíjba vonulással kapcsolatos eszmecsere után az ünnepelt meghatottan köszönte meg az egybegyültek kedvességét és közös szeretetvendégségre invitálta az ünneplő közösséget.