Hálaadó istentisztelettel és megemlékezéssel ünnepelték meg szeptember 27-én a miskolci Deszkatemplomban, hogy a Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola immár huszonöt éve működik református iskolaként. Fenntartója a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség.
Ennek gondolatát Reményik Sándor ismert verssorai inspirálták: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!”. Kezdeményezője Szilágyi István Levente az egyházközség akkori főgondnoka, valamint hajdani presbitériuma volt még 2000-ben, a rá következő évben pedig a miskolci önkormányzat kereszténydemokrata többségű közgyűlése már meg is szavazta, hogy az iskola fenntartói jogát átadja a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközségnek.
– Nem csupán fenntartói váltás történt 2001-ben, hanem értékközpontú építkezés is, ami azóta folyamatosan tart. A tudás átadása mellett hangsúlyt kapott a hitre nevelés. Az iskola közösséggé vált, ahol a keresztyén értékek a mindennapok részét képezik. A gyermekek nemcsak ismereteket, hanem erkölcsi útmutatást is kapnak – mondta az intézmény főigazgatója. Gólya Zoltán felszólalásában az iskola mérföldköveit, eredményeit ismertetve hangsúlyozta, hogy olyan elkötelezett fiatalokat bocsátanak útjukra, akik a tudás mellett hitet, erkölcsi tartást, felelősségérzetet és szolgáló lelkületet is magukkal visznek.
A negyedszázados évforduló mellett, a Deszkatemplom bejáratához felvezető lépcső előtt magasodó székelykapu adományokból történt helyreállítását, valamint a lépcső bal oldalán kialakított imasétányt is megünnepelte a gyülekezet.
A hálaadó alkalmon Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét a 100. zsoltár alapján. Magyarázatában a püspök kiemelte, hogy ez a zsoltár a hála mélyebb szintjeire vezet, és előre, Jézus Krisztusra mutat.
„Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre!” (Zsolt 100,5)