Istentől érkező végső segítség – Megújult a mályinkai református templom

A kétszáznegyven éves templom teljes felújításáért, az új, csaknem kész gyülekezeti házért és a tenni akaró, élő gyülekezetért adtak hálát december 14-én a mályinkai református templomban.

DSC_7962

Mérten Nikoletta lelkésznő

Fotó: Sütő Dávid Pelé

– Itt már nagyon rossz állapotok voltak a felújítás előtt – mondta Mérten Nikoletta, a Tardonai Református Egyházközség lelkipásztora, és sorolta: két méter magasságig állt a víz a falakban, a tető beázott, dohos, egészségtelen volt a levegő, s mivel nem volt szigetelve a padlózat a padok lábai elrohadtak, de az ülőfelületük is olyan szinten meggyengült, hogy már nem lehetett tovább javítgatni azokat, rendkívül rossz állapotban voltak a nyílászárók is, a harangláb felé eső hátsó ajtón, ha félrefordult egy madár, akkor befért rajta, az ablakokat is csak a Szentlélek tartotta. Ezért is választottuk az alkalom vezérigéjének a 121. zsoltár első két sorát:

„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta."

Tőle vártunk segítséget nehéz helyzetünkben. Ő rendelt ki mindent, az egész folyamatot, az embereket, a segítőket.

DSC_8013

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Többszöri próbálkozás után az elmúlt három évben aztán az állami támogatás mellett az egyházkerület segítségével, a gyülekezeti tagok és a településen élők szorgos munkájának is köszönhetően megújulhatott a Mályinkai Református Egyházközség temploma. A korszerűsítés során kicserélték a tetőhéjazatot, felújították a külső-belső homlokzatot, kialakították a szivárgót, a déli kapu kivételével kicserélték a nyílászárókat, a belső deszkamennyezetet, a padozatot és restaurálták az értékes barokk bútorok egy részét újjáteremtve ezzel a templombelső eredeti képének látványosságát és értékeit.

A műemlék templom kiemelkedő műemléki és művészettörténeti értéke a fából készített bútorzat.

DSC_8029

A restaurálás célja a műtárgyak eredeti megjelenésének visszaállítása, valamint megfelelő használhatóságának hosszú távú biztosítása volt. Ezeket szem előtt tartva a farestaurátori terv szerint hozták helyre a 18. század közepén készült legrégebbi 8 és a 18. század második felében készült további 7 üléssort, így mentve át és őrizve meg ezeket az utókornak.

DSC_8056

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Farestaurátori kivitelezésben helyreállítva megvalósult a berendezési tárgyak közül a legkorábbról származó északnyugati pad előlapjának, az eredetileg előtte elhelyezkedő kisméretű (tanítói) pad, a Mózes szék és a különálló padmellvéd, valamint a mennyezeti faborítás részét képező feliratos mező, a királykazetta felújítása.

DSC_7899

Fotó: Sütő Dávid Pelé

A harangláb renoválása során tetőfedést, faszerkezeti javításokat végeztek, valamint kicserélték a harangláb külső burkolatát és helyrehozták feljárati lépcsőt.

DSC_7865

Az új gyülekezeti ház

Fotó: Sütő Dávid Pelé

S mivel a gyülekezetnek nem volt saját közösségi épülete, amiért a hétközi alkalmakat, a szeretetvendégségeket a parókián vagy a lelkészlakásban voltak kénytelenek megtartani, szükség volt egy önálló mosdóval felszerelt különálló térre is, ahol otthonra lelhet a közösség és a lelkészi irodát is kialakíthatják. Az új gyülekezeti ház épületét várhatóan idén karácsonyra már birtokba is veheti a gyülekezet.

DSC_8027

Barna Sándor püspök

A hálaadó istentiszteleten a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Barna Sándor az Európa Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy mindig örömmel tölti el, ha osztozhat egy-egy gyülekezet örömében. Adventre utalva rámutatott, hogy ebben az időszakban azért adunk hálát, mert Isten végső segítséget küldött Jézus Krisztus személyében jelentve ez azt is, hogy Isten megjelenik a mi történetünkben, egy-egy gyülekezet történetében például templomfelújítás során, hiszen „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” (Zsolt 127) Tehát a végső segítség Istentől érkezik, ahogy azt az ünnepi istentisztelet vezérigéje is kifejezi.

FOTÓGALÉRIA