Szomorú alkalomból, mivel 98 évesen a szolgálatra elhívó Istene magához szólította Bojtor Istvánt, a teljesség igénye nélkül, csak egy pár felvillanó gondolattal szeretnék emlékezni, emlékeztetni rá. Fiatalon tért meg a nagy ébredésben, s olyan mély Krisztus élménye volt, hogy ennek a tüze még idős korában is ott lobogott a szívében. Élete vezérigéje volt a Filippi 2.11 „.. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére...”.

Nem megélhetési református volt, az igehirdetés számára nem egy szakma, hanem az Élő Jézus Krisztustól való küldetés. Egyszer viccesen mondta: A Magyarországi Református Egyházban a legmagasabb tisztség az igehirdető. Majd mosolyogva hozzá tette -olyan „pistabácsisan”- és a falusi pap. Annyira szívügye volt az igehirdetés, hogy vasárnap reggelenként nem is reggelizett. Uzonka nénivel együtt a Jézus szerelme adott nekik erőt az erő feletti úthoz. Leírhatatlan az a 98 év, amiken keresztül mentek benne.

Ma már elképzelhetetlen, hogy valaki azért kap fegyelmit, mert végzi a gyermek és ifjúsági munkát, az evangelizációt. Pista bácsi 16, azaz tizenhat fegyelmit kapott az egyházától. Nem kommentáljuk ezeket az embereket, akik az egyházat Jézus Krisztustól akarták megvédeni. A Konferenciákat úgy tartotta, hogy a rendőrségi dzsip ott körözött végig a parókia körül. Az egész országból, határon túlról is érkeztek az igére éhes fiatalok. Sokan, felnőttek is Göncruszkán tértek meg. Valódi megtéréssel.

Egyszer, a régi rendszerben Obervarton gyűltek össze vezetőink a nyugati keresztyénekkel, és a mieink bizonygatták, hogy itt nálunk vallásszabadság van. Ekkor valaki azt kérdezte a püspökünktől és mi van Bojtor Pistával? A püspökünk elsápadt, összeesett és meghalt. Ezt maga Pista bácsi mondta el.

Sokat szolgáltunk együtt, úgy néztem és nézek fel rá, mint édesapámra. Egy alkalommal, amikor az egyik professzor úr 1 est adott a lelkészképesítő dolgozatomra, Pista bácsi elkérte tőlem és sorról sorra, szóról szóra megcáfolta a bírálatot. El nem tudom mondani, hogy ez akkor milyen sok erőt adott nekem, hogy ezt az írását el is küldte az érintett személynek. Hiszen ebben az elesett egyházi közegben az Élő Krisztust képviselte. Ezért maradtam református lelkész.

Sokat jártunk együtt Erdélybe, tudom másokkal is -, de személyes élményem, hogy a határon gépfegyveres őrök kiszállítanak az autóból, bekísérnek egy helyiségbe és meztelenre vetkőztetnek. Mindent átkutatnak, mindent elvesznek tőlünk. Majd a szigorúan ellenőrzött evangélium jegyében elvették a személyes Bibliámat is, azt még megengedve, hogy felöltözzünk. Így engedtek tovább. Annál nagyobb súlyú volt 1989 karácsonya. Ne felejtsük el, hogy ez soha vissza ne térjen!

Göncruszkán is sokat jártunk, ahol évtizedeken keresztül az Ő gondnoka az én apósom volt. Ha kellett, papa megtartotta az Istentiszteleteket is. Rendszeresen színdarabok születtek szilveszterkor, amelyeket az ifjúság adott elő nagy lelkesedéssel. Generációk nőttek fel így, Pista bácsi nemcsak zenészi, írói, költői, nyelvészi tehetséggel rendelkezett, hanem rendezői vénája is volt. Alapító tagja, s elnöke a Magyar Református Missziói Szövetségnek, alkotó tagja a Kazinczy Ferenc Társaságnak, ahol a könyveit sorban kiadták, nagy szeretettel. Vezetője a Keresztyén Orvosok Konferenciájának, amely a hívő orvosokat öleli egybe a mai napig is.

Sok lelki szál köt Göncruszkához. Itt ismertem meg feleségemet, és esküvőnkön Pista bácsi ebben az „1000” éves templomban görögül olvasta fel az esküvői igeszakaszt. Egy lelkész zseni volt, igazi gyülekezet építő, biblikusan karizmatikus, az 5 talentumosak közé sorolnám. Több nyelven beszélt, de ha kellett megfogta a vakoló kanalat is. Keresztyénsége nem elméleti, papírba szorult volt, hanem Jézus Krisztushoz való személyes hűsége egy egész életre szóló példát adott. Pista bácsinak nincs szüksége arra, hogy én mondjak kedves szavakat felőle, mert az Ő dicsérete AZ ÚRTÓL VAN. Emléke legyen áldott!