Kiállításokkal nyílt meg a Határtalan Napok

A Komlóstetői Református Általános Iskola tanulóinak alkotásai is láthatóak a Határtalan Napok november 5-étől 7-ig tartó programsorozatában, amely két kiállítás megnyitójával vette kezdetét november 5-én a Miskolci Nemzeti Színházban.

IMG_1326[1]

Fotó: Balogh Csilla

Az esemény idei vendégvárosa Arad, így a Nagyszínház Nézőtéri Társalgójában Simó Margit aradi képzőművész Dante illusztrációi, valamint a „Magyar vagyok – határtalanul” című Kárpát-medencei nemzetközi rajzverseny alkotásai várják az érdeklődőket.

IMG_1339[1]

Fotó: Balogh Csilla

Simó Margit kiállítását az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke, a kiállítás kurátora mutatta be. Fekete Károly az ajánlásában elmondta, hogy a Dante illusztrációk mellett, más irodalmi alkotások vagy éppen zsoltárok által ihletett grafikákat is felvonultat Simó Eszter kiállítása. Megjegyezte, hogy a művész képein sokszor lehet látni olyan sziluetteket, amelyek a képből az ürességbe lépnek, ám mégis megpróbálják megtalálni az egyensúlyt. A kiállítást stílusosan Dante Isteni színjátékának utolsó sorával ajánlotta a megjelentek figyelmébe:

„…a Szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot.” (Paradicsom, XXXIII. 145) Fordította: Babits Mihály.
IMG_1346[1]

Fotó: Balogh Csilla

A „Magyar vagyok – határtalanul” című Kárpát-medencei nemzetközi rajzverseny alkotásairól a Komlóstetői Református Általános Iskola igazgatója beszélt. Oroszné Kvaszta Noémi felidézte, hogy 27 évvel ezelőtt azzal a céllal indították útjára a kezdeményezést, hogy lehetőséget adjanak a legfiatalabbaknak arra, hogy a művészet nyelvén valljanak magyarságukról, hitükről és összetartozásunkról. Az igazgató tudatta, hogy református iskolaként azt vallják, hogy minden tehetség Isten ajándéka, amit bibliai idézettel támasztott alá:

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való” (Jakab 1,17)
IMG_1318

Fotó: Balogh Csilla

A kiállításon látható alkotásokról Oroszné Kvaszta Noémi azt mondta, hogy azok nem csupán színes rajzok vagy ügyes formák, hanem ezek a gyermekszívek üzenetei, melyekben tükröződik a tisztelet múltunk hősei, történelmünk, irodalmunk, kultúránk iránt, és az a természetes büszkeség, amellyel a mai gyerekek megélik nemzeti identitásukat. A pályázatot bemutatva azt emelte ki, hogy ez a rajzverseny az évtizedek alatt hidat épített: nemcsak a papír és a ceruza, a festék és a vászon, hanem a határokon átívelő magyar szívek között is. Rámutatott, hogy a beérkezett alkotások idén is bizonyítják, hogy a „magyarság” nem csupán egy szó, hanem ezerféle szín, forma és érzés. A gyerekek rajzai emlékeztetnek minket arra, hogy bárhol éljünk is a világban, a gyökereink közösek, a jövőnk pedig azokban a kezekben van, amelyek ma, ezeket a csodálatos műveket készítették.

Az említett két kiállításon kívül a Határtalan Napok programsorozat három napon keresztül izgalmas előadásokkal, különleges művészeti találkozásokkal is várja a közönséget.

IMG_1355[1]

Fotó: Balogh Csilla

A pályázatot bemutatva azt emelte ki, hogy ez a rajzverseny az évtizedek alatt hidat épített: nemcsak a papír és a ceruza, a festék és a vászon, hanem a határokon átívelő magyar szívek között is. Rámutatott, hogy a beérkezett alkotások idén is bizonyítják, hogy a „magyarság” nem csupán egy szó, hanem ezerféle szín, forma és érzés. A gyerekek rajzai emlékeztetnek minket arra, hogy bárhol éljünk is a világban, a gyökereink közösek, a jövőnk pedig azokban a kezekben van, amelyek ma, ezeket a csodálatos műveket készítették.

IMG_1358

Fotó: Balogh Csilla

Az említett két kiállításon kívül a Határtalan Napok programsorozat három napon keresztül izgalmas előadásokkal, különleges művészeti találkozásokkal is várja a közönséget.

(Borítókép: Balogh Csilla)