Országos tanévnyitó Felsőzsolcán

Augusztus 28-án Felsőzsolcán adott otthont az országos református tanévnyitónak a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola. A 2021/2022 tanév megnyitóján 99 iskola, 249 felnőtt és 89 tanuló képviselte iskoláját.


Pásztor Dániel püspök igehirdetésében arról beszélt miben más egy református keresztyén oktatási intézmény. „Az a többlet, amit mi tudunk, hogy mi úgy tekintünk a fiataljainkra, a ránk bízott életekre, mint az isteni terv részesei. Mert istennek minden élettel van terve, ezt mi nem látjuk tisztán, de ő felhasznál minket, pedagógusokat, lelkipásztorokat, mind azokat akik ebben az oktatási tevékenységben benne vannak, abba a tervbe, melyet isten elgondolt egy-egy fiatal életről.”  A Tiszáninneni Református egyházkerület vezetője ezek után három dolgot helyezett a szülők és pedagógusok szívére - Neveljétek a rátok bízott fiatalokat a nekik megfelelő módon, szeretettel, felelőséggel és hitelességgel, mert Isten ránk bízta a legnagyobb kincset, amit emberre bízhat. -

kép

Az igei szolgálat után Nagy György, a Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket. Molnár János a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Zsinat presbiteri elnöke tanévnyitó beszédében köszönetet mondott minden pedagógusnak, szülőnek és diáknak a koronavírus-járvány idején, a távoktatásban mutatott helytállásért, majd hivatalosan is megnyitotta a 2021/22-es tanévet.

„Az elmúlt időszak online oktatása mindenki számára keserves időszak volt, bár sikerült megoldani a nehézségeket, mégis hiányzott a jelenlét.  Most reménységgel indulunk neki ennek a tanévnek, hogy újra a megszokott közösségben, személyes jelenléttel tanulhatnak a diákok.” –  nyilatkozta az Európa rádiónak a zsinat világi elnöke.

kép

A  Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola tanári és gyermek kórusának szolgálata után Csöbör Katalin országgyűlési képviselő köszöntő szavaiban úgy fogalmazott: A tudás szolgálja az egyén, a nemzet és a gyülekezet érdekét. A képviselő mellett Schanda Tamás miniszterhelyettes (ITM), Szarka Tamás Felsőzsolca polgármestere és Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodájának irodavezetője köszöntötte a 2021/22-es tanévben induló református köznevelési intézményeket.

kép

A tanévnyitó végén Csernaburczky Ferenc, a Zsinat Oktatásügyi Bizottságának elnöke közreműködésével átadásra kerültek a Makkai Sándor díjak. A Református egyház díjait Berkesiné Berényi Eszter, Kurgyis András és Szőcs Ildikó vehették át, a több évtizeden át végzett kiemelkedő közösségi szolgálatuk elismeréseként.