TéliTali a Lévayban

Február 2-4 között a miskolci Lévay József Gimnázium és Diákotthonában
közel 200 fiatallal újra megrendezésre került ReFiSz TéliTali elnevezésű alkalma.

A REFISZ 1989 óta munkálkodik az ifjúsági misszióban, aminek már a kezdetek óta kiemelt eleme a téli találkozó és a nyári tábor is. Az országos programokon túl rengeteg regionális alkalmat szerveznek, de mind közül kiemelkedik a TéliTali. A NyáriTábor után a második legnagyobb országos alkalom a szervezet égisze alatt, amelynek célja a korábbi évben történt hitre jutásokban és elhatározásokban való megújulás és megerősödés.

A miskolci Lévay József Gimnázium és Diákotthonba közel 200 fiatal érkezett, akik együtt keresték Isten üzenetét és jelenlétét péntek délutántól vasárnap délig. A jelenlévőkön felül félszáz ember követte az élő közvetítéseket, amiket bármikor vissza lehet nézni ReFiSz YouTube csatornáján.

refisz-telitali-2024-04

A hétvégét a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Pásztor Dániel nyitotta meg áhítatával, majd a szombati napon Rákoskeresztúr lelkésze, Sóskuti Zoltán vezette az ige mentén a fiatalokat, majd vasárnap közös úrvacsorával zárult a hétvége, ahol Mári Lőrinc és Korsós Tamás szolgáltak. A szervezet munkatársai elmondták: fontosnak tartják, hogy az ige életet megváltoztató oldalát is megmutassák alkalmaikon, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a személyes bizonyságtételekre. A hétvégi TeliTali-n Herman Fanni osztotta meg a résztvevőkkel, hogy Isten hogyan formálta saját magáról kialakult negatív képét és erősítette meg értékességét.

refisz-telitali-2024-01

A résztvevők gyülekezeti megoszlásával kapcsolatban megtudtuk, hogy az ország mindegyik szegletéből érkező fiatalok többségében Dunamellékről jöttek. Fontosnak tartják a gyülekezetbe tartozást és a gyülekezeti közösségekbe való becsatlakozást, ezt minden alkalmukon erősítik, illetve hamarosan elindítják partnergyülekezeti programukat is, amivel reményeik szerint hatékonyabban tudnak a fiataloknak segíteni lelki közösséget találni. A REFISZ misszióját önkéntesekkel végzi, így a kis létszámú munkatársi csapat mellett évente több mint 130 önkéntessel dolgoznak együtt. A TéliTali szervezését több mint 40 önkéntes szolgáló segítette már az ősz elejétől kezdve. Azt is elárulták oldalunknak, hogy ez egy tudatos döntés, hiszen a szervezet egyik alapértéke a “fiatalok a fiatalokért” elv.

refisz-telitali-2024-03

Hegyek és völgyek” ez volt a témája a hétvégének, mivel a megújulás és az új lendület volt a középpontban. A frontális előadások, csoportbeszélgetések és reggeli csendességek ezt a témát járták körbe, majd a csoportvezetők és lelkigondozók segítették a fiatalokat hitbeli kérdéseikben.

„Ezek mind megmutattak egy szeletet Isten élő üzenetéből, sokak számára valódi lendületet és megújulást adva a jövőre nézve. A legfontosabb, pillanatok közé tartozott, amikor az egyik résztvevő a szombati nap alatt adta át életét Krisztusnak. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebbe a munkába behívott minket, részesei lehetünk, illetve, hogy ő munkálkodott ezen a hétvégén is.” fogalmazta meg a ReFiSz egyik munkatársa.

Refisz

Az Ifjúsági szövetség honlapja