Együtt a csúcsra! – avagy Nem Adom Fel!

Nemesbikk-Hejőbába

A nemesbikki nyári gyermektábor hetét gazdag programok tették emlékezetessé, ezek között volt az egyik délutánon a NEMADOMFEL Együttes koncertje. Az eseményre meghívást kaptak a szomszédos gyülekezetek tagjai is.

Az idei nyáron 21. alkalommal rendezte meg a Nemesbikki Református Egyházközség nyári gyermektáborát, helyben, a parókia udvarán.

Az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő rendezvény június 20. és 26. között ismét 120 gyermeknek, fiatalnak és családjaiknak nyújtott egy héten keresztül tartalmas, lelki megerősödést kínáló programokat, beszélgetéseket, találkozásokat.

Nemesbikk 4

A tábor fő üzeneteként megfogalmaztuk, hogy azon az úton, amelyre Isten indít, ahol látni és megáldani szeretné az életünket, nem szabad az akadályokba, nehézségbe beleütközve elcsüggedni, félreállni, feladni. Egyszerűen azért nem, mert Jézus Krisztusban már miénk a győzelem!

Délelőttönként egy-egy bibliai hegyre küzdöttük fel magunkat (Ararát, Mórija, Sínai, Kármel, megérkezve a Golgotához). Az ezeken keresztül kapott üzenetek kitartásra buzdítottak, illetve arra, hogy Jézus Krisztus által, Vele és Benne biztos, hogy jó az irány, biztos a megérkezés.

A tábor délutánjai kicsiknek és nagyoknak, óvodásoktól, általános-, középiskolásokon és egyetemistákon át, a családokat is megszólítva és elérve, kínáltak változatos lehetőségeket, közös játékokat, beszélgetéseket, kirándulásokat, rendkívül meghatározó találkozásokat. Vendégként köszönthettünk világhírű labdarúgót, országos bajnok sportolót, neves ismeretségre szert tevő énekest, akikben közös volt, hogy Isten segítségével – bár sokszor megtehették volna – de mégsem adták fel a küzdést céljuk eléréséért.

Nemesbikk 3

A legkedvesebb találkozást a NEMADOMFEL Együttes hozta el számunkra. A NEMADOMFEL Együttes Magyarország első, sérültekből álló zenekara. 20 éve folyamatosan koncerteznek hazánkban és külföldön egyaránt, évente átlagosan 30 000 ember előtt lépnek fel.

A koncert megszervezéséhez Nemesbikk, Hejőbába és Nyékládháza - Mezőnyék református gyülekezetei együtt nyújtottak be pályázatot Tiszáninneni Református Egyházkerületünk támogatásáért, amelynek elnyerése tette lehetővé a felemelő alkalom megtartását. Mindezért szeretnénk ezúton is kifejezni szívből jövő köszönetünket!

Az alkalomra meghívást kaptak a környékbeli gyülekeztek, és hála Istennek, többen éltek is a páratlan lehetőséggel. Hiszen az együttes szándéka nem más, mint ahogyan ők megfogalmazták: „lelket önteni a világba”. Kedves, bíztató megjelenésüket látva, szolgálatukat hallgatva, sikerült is a céljukat elérni.

Máig a szívemben cseng a daluk:

Nemesbikk 2

„Jöhet szél mely összedöntheti a várakat.

Jöhet szél mely falakat rombol el.

Mert amíg kezemet fogja néhány amolyan igazi jóbarát,

Engem semmilyen szél nem érhet el.

Jöhet jég mely megfagyasztja a vágyakat.

Jöhet jég mely a lelket rontja el.

Mert amíg kezemet fogja néhány amolyan igazi jóbarát,

Engem semmilyen jég nem érhet el.

Jöhet tél mely könnyeket hoz a hó alatt.

Jöhet tél mely tavasszal sem megy el.

De amíg kezemet fogja néhány amolyan igazi jóbarát,

Engem semmilyen tél nem érhet el.

Soha nem adom fel!

Nem kísérhet újra a magány.

Soha nem adom fel!

Nem jöhet több szomorú délután.

Soha nem adom fel!

Míg kezemet fogja egy igazi jóbarát,

Mert így együtt soha nem adjuk fel.”