A Tiszáninneni Református Egyházkerület idén is meghirdette valamelyik kárpátaljai gyülekezetben végzett helyettesítő szolgálat lehetőségét, melynek célja, hogy a felhívásra jelentkező lelkipásztorok pár nap erejéig tehermentesítsék a kárpátaljai szolgatársakat. Idén négy lelkipásztor jelentkezett a szeptember 11-e és 13-a közötti szolgálatra: Juhászné Keresztényi Klára, Hajdu Enikő Márta, Lakatos Noémi és Pásztor Gyula. A lelkészek tapasztalatairól szóló beszámolókat változtatás nélkül tesszük közzé.

Juhászné Keresztényi Klára Vámosújfalu és Sárazsadány lelkipásztora
„Immár harmadik alkalommal juthattam el, Férjemmel együtt Kárpátaljára helyettesítő szolgálatra, mióta a háború kitört. Első alkalommal Halábor és Borzsova, második alkalommal Nevetlenfalu és Batár gyülekezeteiben, idén pedig, Nagybakta, Mezőgecse és Tiszacsoma települések református gyülekezeteiben szolgáltam, szolgáltunk.
Eddig minden alkalommal, így most is a Püspöki Hivatal körlevelében található felhívásra mondtunk igent, azzal a megfontolással, hogy a saját gyülekezetünk Vámosújfalu nyújt annyi biztonságot és szeretetet, illetve biztosít olyan imahátteret, amiből tudok vinni oda, ahol ezekre nagyon nagy szükség van.

Szombat esti érkezésünkkor találkozhattunk nagytiszteletű Dávid Árpád lelkipásztorral és kedves családjával, akik igen komoly szolgálatot végeznek a folyamatosan fogyatkozó településeken. Nyáron bibliahéttel, számos hétközi alkalommal és imaszolgálattal néznek napról napra szembe a kihívásokkal. A gyülekezetek létszáma jelentősen csökkent, hiszen a kivándorlás és elvándorlás mellett a felnőtt férfiak jelenlétének hiányával is számolniuk kell.
Mindhárom gyülekezet kicsit más. Nagybakta kis templomában a mosolygós, fiatal gondnokasszony vállalja a kántori szolgálatot is. A gyülekezet tagjai főként nők és asszonyok, illetve idősebb férfiak, akik már nem hadkötelesek. Az igét naponta lelki táplálékukként olvassák, mert megtartást, életet jelent számukra. Mezőgecsére visszaérve már hívogat a harang, amit régóta szeretnének megcsináltatni, hogy korszerűbb legyen a harangozás, de a jelenlegi helyzetben magyarországi cég sajnos nem vállalja a kiutazást. Így marad a régi elektronikai rendszer, amit gyakran kell javítani. Ez azonban a gyülekezet jelenlétéből nem von le, hiszen, ha szól a harang, jönnek, várja őket a szép templomuk. Itt is jellemzően a nők vannak többségben, szemben a régi időkkel. Az orgona szól, a lelkipásztor felesége Nóra vezeti az éneket a hangszeren. A szemekbe könnyek szöknek, mikor Isten figyelmes odafordulásáról szól az ige:
„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” ( 2Krón 16,9a)
Tiszacsoma gyülekezetére leginkább igaz, hogy családias, hiszen csak a beköltöző családok hozták be a református jelenlétet a faluba. Templomuk kicsi, egy haranglábbal, amiben a régi módon kézzel harangoznak. A Gondok úr szeretettel fogad és istentisztelet után finom ebéddel is vár bennünket. Szinte érezni lehet, milyen szoros a kötelék a gyülekezetben. Három különböző nagyságú és múltú gyülekezete az Úrnak.
De egyvalami most is jelen van és közös bennük, mégpedig, hogy Isten szeretetére akarják bízni magukat. A vasárnapi istentiszteleti közösség továbbra is keresi az Isten akaratát, minden nehézség ellenére is. Mert nehézség akad bőven. A helyi, Mezőgecsei iskola felső tagozata bezárt, a gyerekek csökkenő létszáma miatt. Ennek ellenére igyekeznek a gyermekeket megszólítani, keresni a találkozás és közös elcsendesedés idejét. Mindhárom gyülekezetben Nagytiszteletű Úr igyekszik tartani a lelket, keresni a közös Isten elé járulás lehetőségét.
Amit a vasárnapi igehirdetésekben is elmondhattam: ők, a megmaradt gyülekezeti tagok azok, akik szavaikkal, életükkel, jelenlétükkel hirdetik, hogy Isten megtartó kegyelme ma is ugyanaz, mint volt sok-sok nemzedéken át. Isten adjon számukra kitartást és bölcsességet, hogy a szolgálatban meg ne fáradjanak!”

Hajdu Enikő Márta Putnok, Serényfalva, Nagybarca lelkipásztora
„A Tiszáninneni Református Egyházkerület felhívására jelentkeztem a Kárpátaljai vendégszolgálatra. Régi vágyam vált ezzel valóra, és külön öröm volt számomra, hogy a Nagydobronyi református gyülekezet fogadott, hiszen a gyülekezett lelkipásztorával, nt. Kolozsy András Esperes Úrral már régóta ismerjük egymást. Nővérem kísért el az útra, így ketten indultunk a barabási kishatárátkelő felé, nagytiszteletű Úr pedig elénk jött, a határra. Megérkezésünkkor kellemes meglepetésben volt részünk, mert egy panzióban kaptunk szállást, ahol egész kis lakosztályt bocsátottak a rendelkezésünkre. Igényesen kialakított, tiszta, kényelmes szállásunk volt. Az este további folyamán megismerkedtünk a lelkipásztor családdal, majd a gyülekezet gondnokaival, munkatársaival közösen, egy nagyon oldott hangulatú, közös vacsorán vettünk részt. Sokat beszélgettünk arról, hogy hogyan élik meg, a jelenlegi nehéz helyzetet. hogyan telnek a mindennapok, megismerkedtünk a gyülekezet életével, az ott folyó szolgálatokkal is. Csodálatos volt látni azt a rendíthetetlen hitet, kitartást, a Mennyei Atyára hagyatkozást, mellyel hordozzák a háborús helyzetet.
A vasárnapi istentiszteleten felemelő élmény volt, a nagylétszámú gyülekezet előtt hirdetni az igét, mintegy 200 lélek volt jelen az istentiszteleten. Az igehirdetés, a Róma 8, 38-39 alapján szólt.
„Semmi nem szakíthat el, az Isten szeretetétől.” (Róm 8, 38-39)
„A nehéz, megterhelő időben egyetlen reménység, menedék, az Isten szeretetének a megragadása. Jó volt látni, az igére figyelő arcokat, az imára kulcsolt kezeket, s hiszem, hogy áldásul volt a gyülekezet számára a bátorító, vigasztaló üzenet. Áldott megtapasztalás volt, hogy az itt élők számára hitük megélése, a református hagyományok megtartása beépült mindennapi életükbe, és ez erőt, hitet, reményt ad számukra a nehéz, háborús helyzetben.
Látogatásunk közös ebéddel zárult, ahol tovább folytattuk az előző este megkezdett beszélgetést, bepillantást nyerve a gyülekezeti életbe, a gyermekotthonban, a Líceumban folyó munkába. Házigazdáink nagy szeretettel vettek körül, ajándékokkal ellátva engedtek utunkra. Megköszönve szeretetüket, egyik kedves testvérünk azt mondta: „Nekünk már csak ennyi maradt, a szeretet.” Ennek a szeretetnek az áldását, emlékét hoztuk haza magunkkal, és hálásan köszönjük a nagyadobronyi gyülekezet befogadó szeretetét. Nagyon hálás vagyok, hogy közöttük szolgálhattam.”

Fotó: illusztráció/Füzesabonyi Református Missziói Egyházközség Facebook
Halász Noémi, a Füzesabonyi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora
„Kettős érzésekkel jöttem el. Vendégszeretet, hitbeli beszélgetések, közösség és magány, munkanélküliség, félelem a jövőtől és bizonytalanság.
Az ukránok jól élnek, Ungvár lakossága 200.000 fővel nőtt, sokaknak van elegendő pénze házakat vásárolni a magyar falvakban, akár utcákat. Kárpátalján nincs háború. Jólét, virágzás, befektetések, mulatság (becsöppentünk az Ungvári Napok forgatagába).
A magyar lakosság oldalán szétszakított családok, munkanélküliség, kevés és rosszul fizető munkahely, idősek, asszonyok, omló házak, drónok folytonos megfigyelése, ami még a hálószoba ablakon is benéz.

A hetyeni gyülekezet és falu legnagyobb problémája jelen pillanatban, hogy a HEKS 15évi támogatás után kivonul az Élim Fogyatékos Nappali Ellátás finanszírozása mögül, éppen egy kilátástalan háborús, szegény helyzetben, így újabb munkahelyek szűnnek meg és 25 fogyatékos gyermek és család marad támogatás nélkül. Az MRE évvégéig vállalta a fenntartását, de aztán kitudja mi lesz. Reménység szerint így, hogy írok róla, lesznek támogatók, akár magánemberek, akár cégek, akár egyházi testületek, akik örökbefogadnak egy-egy gyermeket, és a finanszírozást sok kis adományból össze tudják majd rakni.
Az adományok leginkább pénzbeli formában jutnak át a határon leggyorsabban, hiszen mind az élelmiszer, mind a ruha, vagy más tárgyi adományok sok-sok adminisztráción, bürokratikus folyamaton kell keresztülmenjen, mire eljut a célszemélyig, és ennek a koordinálása nagyon sok időt vesz igénybe, néha szinte teljesíthetetlen, de semmiképpen sem „éri meg” ebben a formában támogatást juttatni. Alapanyag, dolgok, élelmiszer áruk vannak ott is, a boltok dugig tömve, az új éhínség az, amikor már nincs miből megvenni.

Isten hatalmas. Reménységgel vannak a nehéz helyzetben, imádságra, istentiszteletekre, találkozókra összegyűlnek, és nagyon örültek a látogatásnak is."

Fotó: illusztráció/tirek.hu archívum
Pásztor Gyula, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem lelkipásztora
„A szervezett kárpátaljai helyettesítés keretében szeptember 20-án a csongori református gyülekezetben járhattam. Amint az lenni szokott, ez a program is másként alakult, mint gondoltam vagy terveztem. A helyettesítéssel szemben sokkal inkább a találkozás és vele együtt a közösség volt hangsúlyos és lett ajándékká számomra ezen a napon. Természetes kellene, hogy legyen ez, de – bevallom – a háború kezdete óta az én kárpátaljai útjaim is megritkultak, így örülök azoknak az alkalmaknak, amelyek mégis erre ösztönöznek. Hálás vagyok a gyülekezetnek a meghívásért, a befogadásért, s a lelkészcsaládnak külön is a szeretetteljes vendéglátásért, a megosztott vasárnapi asztalért és időért. Miután a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem lelkészeként lehettem ott, ez a látogatás abban is hasznos szerepet játszott, hogy közelebbről láthassam az onnan érkező hallgatóink aktuális otthoni helyzetét, és ennek alapján számba vehessük a kapcsolataink most megélhető lehetőségeit, feladatait, hogy a mostani alkalomnak is folytatása következzék. Ehhez kérjük és várjuk Isten áldását.”