„Fűtsük ki a Fűzfás Házat!”

Adományozási program

A miskolci Ökumenikus Imahét felekezetei a persely adakozással egységesen a Szimbiózis Alapítvány "Fűtsük ki a Fűzfás Házat" adományozási programját támogatja, amelyről itt olvashatnak.

Szimbiózis Alapítvány

A miskolci Szimbiózis Alapítvány többek között lakhatást biztosít fogyatékos, elsősorban értelmileg akadályozott és autizmussal élő személyek számára. A nagy várakozási lista csökkentése érdekében hat évvel ezelőtt hoztuk létre a Fűzfás Házat, ami a ház előtt álló óriási fűzfáról kapta nevét. A ház a Baráthegyi Majorság telephelyünk önálló része. A valamikori diósgyőri TSZ- disznóhizlalda telepből, már csak egy fafödémes parasztház állt, a hozzáépített gépjavító műhellyel. Ennek az ingatlannak megvásárlásával és felújításával jött létre családias otthonunk, melyben 12 olyan fogyatékos személy került elhelyezésre, akik árvák, (gyermekvédelemből érkeztek), vagy támogató szülői háttér nélkül maradtak.

Az értelmileg akadályozott és autizmussal élő személyek mellett egy vak-értelmi fogyatékos házaspár is tagja a lakóközösségnek. Mindenkinek van egy- egy saját szobája, és várhatóan életük végéig megoldódik a lakhatásuk. Mindenki kiveszi a részét a ház működtetésében, a legtöbben dolgoznak ( a legfiatalabb autista lakó foglalkoztatásba bevonása most indult), emellett saját kis kertet is művelnek együtt. A rezsiválság a Fűzfás Ház működtetését is veszélyezteti. A speciális szükségletű közösség számára egy kis kazánház építése, egy faelgázosító kazán beszerzése jelentheti a hosszú távú megoldást.

A rezsiválság a Fűzfás Ház működtetését is veszélyezteti. A speciális szükségletű közösség számára egy kis kazánház építése, egy faelgázosító kazán beszerzése jelentheti a hosszú távú megoldást.

A program teljes leírás itt olvasható:

Fűzház Ház adományozási program

Formátum: .pdf

Méret: 986379KB