ELHÍVÁS ÉS HIVATÁS, AVAGY „BOLDOG LELKIPÁSZTOR”?

HIVATÁSGONDOZÓ NAP LELKIPÁSZTOROKNAK

Kedves Szolgatárs!

Az évben 8760 óra van. Ha figyelembe vesszük, hogy néha aludni is kell, még úgy is több ezer marad a szolgálatra. Sokszor ez is kevésnek tűnik, így Te maradsz a listád végén. A több ezerből mégis szólhatna Rólad, a hivatásodról 24 óra. Egy nap, amikor lelkipásztorok kis (12-15 fős) közösségében elhívásodról, hivatásodról gondolkodhatsz. Ebben a lelkipásztori közösségben egymás hite által épülünk. Hallgatunk, de hallgatnak is. Beszélünk, de beszélnek is. Nagy csoportban, kis csoportban, párban. Egyéni csendességben. Foglalkozásokon és kötetlenül is.

Az első (és reménység szerint nem az utolsó) „24 óra magadért program” címe: Elhívás és hivatás, avagy „boldog lelkipásztor?”

24 óra konkrétan: 2023.09.22. (péntek) 16 órától 2023.09.23. (szombat) 16 óráig.

Mindez Sárospatakon történik, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Bethlen Internátusában. Elhelyezést 2 ágyas kollégiumi szobákban tudunk biztosítani, és szállásodért nem kell fizetned. Biztosítunk még vacsorát, reggelit és ebédet, valamint a foglalkozásokhoz szükséges eszközöket. Ezt is támogatja SRTA, így a részvétel jelképes 5.000 forint (ha ez lenne, ami visszatart, erre is van megoldás, csak gyere bátran).

A részletekre vonatkozó kérdéseidre választ kaphatsz, és részvételi szándékodat is itt jelezheted: lelkesztars@gmail.com.

További tervezett „24 óráink”:

2023. nov. 3-4: Századik gyászom: élet-szolgálat a halál árnyékának völgyében

2024. jan. 12-13: Emberkép, etika és lelkigondozás: összenőtt-e, ami összetartozik?

2024. feb. 2-3: Házas-pár-baj, avagy a páros növekedés lehetősége

2024. márc. 22-23: Imádság és áldás: hogyan üdül fel az, aki másokat felüdít?

2024. máj 24-25: Küzdelem és/vagy megküzdés: mire elég a két hal és az öt kenyér?

Sárospatak, 2023. szeptember 6.

Dr. Barnóczki Anita

főiskolai adjunktus, a Gyakorlati Teológiai Tudományok Intézetének mb. vezetője

Sárospataki Református Teológiai Akadémia

(Fotó: Nagy Károly Zsolt)