A reformáció kezdetei, a magyar történelem sorsfordító eseményei és a Vizsolyi Biblia megszületése ma is elgondolkodtatnak bennünket. Mit jelentett a reformáció azoknak, akik először találkoztak tanításaival? Mi adott erőt a reformátoroknak a helytálláshoz? És mit kezdünk ma az örökségükkel? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kovács Zsolt Leventével Vizsolyban, a magyar bibliafordítás egyik legfontosabb emlékhelyén.

– A magyarországi reformáció történetét tanulmányozva újra és újra rácsodálkozom arra, hogy milyen hamar eljutottak a reformátori tanok erre a vidékre. De vajon mennyiben készítette elő a reformáció útját a száz évvel korábbi huszita mozgalom?

– A reformációt nem lehet kizárólag Luther Márton fellépésével kezdeni. Az egyház megújításának igénye már korábban megjelent. Husz János és Prágai Jeromos tanításaiban is meghatározó volt a Szentíráshoz való visszatérés, az egyház életének és erkölcsiségének megújítása. A huszita mozgalmak pedig közvetlenül érintették a Felvidéket és Felső-Magyarországot.

A huszitizmushoz kapcsolódnak az első magyar bibliafordítási kísérletek is. Ez azért fontos, mert a Szentírás anyanyelven történő megismerésének igénye már jóval a reformáció előtt jelentkezett.

A huszita mozgalom nyomai a népi vallásosságban is megmaradtak. A felső-magyarországi falvak építészetében még a 20. században is találkozunk olyan házhomlokzatokkal, amelyeken vallási hovatartozást kifejező jelképek, kereszt vagy kehely látható. Ilyeneket Vizsolyban, Göncön és Telkibányán is megfigyelhetünk.

Mindez arra utal, hogy a reformáció nem teljesen előzmények nélkül érkezett erre a vidékre. Az emberek már korábban találkozhattak az egyház megújításának gondolatával, a bibliai tanításhoz való visszatérés igényével.

– A reformáció kibontakozásának időszaka egybeesett a magyar történelem egyik legsúlyosabb válságával. Mohács, az ország politikai szétesése és a török előrenyomulás miként befolyásolta a reformáció elterjedését?

– Magyarország sorsát a 16. században alapvetően meghatározta a nagyhatalmi érdekek ütközése. Az Oszmán Birodalom és a Habsburgok hatalmi törekvései között a magyarság rendkívül nehéz helyzetbe került.

A mohácsi csatavesztés azonban nemcsak katonai és politikai tragédia volt. A király halálával, a kettős királyválasztással és az ország vezetésének megrendülésével a korábbi társadalmi és egyházi berendezkedés is válságba jutott. A csatatéren több püspök is életét vesztette, és az egyházi intézményrendszer jelentős területeken meggyengült.

Ebben a helyzetben nyílt tér az új tanítások előtt. Különösen fontos szerepet játszottak a mezővárosok, amelyeknek polgárosodó, öntudatosodó közösségei nyitottak voltak a reformátori gondolatokra.

A külföldi egyetemeken tanuló fiatalok hazahozták az új ismereteket. Kezdetben sokan tanítóként, iskolamesterként jelentek meg, később pedig prédikátori szolgálatot végeztek. A reformáció terjedésében a földbirtokosok támogatása is fontos volt: lehetővé tették, hogy birtokaikon az új tanokat hirdető lelkészek szolgáljanak.

A történelmi válság tehát nemcsak pusztulást hozott, hanem olyan helyzetet is teremtett, amelyben az evangéliumi megújulás szélesebb körben gyökeret verhetett.

– A külső körülmények mellett azonban az egyház belső állapota is változásért kiáltott. Milyen szerepe volt ennek a reformáció kibontakozásában?

– A reformáció egyik alapvető felismerése az volt, hogy az egyháznak újra a Szentíráshoz kell igazítania tanítását és életét.

Már Husz János prédikációiban és egyetemi előadásaiban is találkozunk az egyházi visszaélések, az erkölcsi hanyatlás és a tudatlanság bírálatával. Az egyház megújításának igénye nem pusztán szervezeti változtatásokat jelentett, hanem lelki és erkölcsi fordulatot is.

Luther Márton számára is az vált meghatározóvá, hogy a Szentírás legyen az egyház tanításának és gyakorlatának alapja. Amit nem lehet a bibliai kijelentésből megalapozni, azt felül kell vizsgálni. Ez a felismerés az egyházi élet számos területén változást hozott.

De ennek volt egy személyes oldala is. A reformáció nemcsak az egyházi intézményeket akarta megújítani, hanem az emberek hitét és életét is.

– Luther személyiségét a kortársai is rendkívül határozottnak írták le. Mennyire volt szükség erre a temperamentumra, bátorságra és olykor keménységre ahhoz, hogy a reformáció valóban változást hozzon?

– Azt gondolom, nagyon nagy mértékben. A reformáció kezdeti időszakában olyan nehézségekkel kellett szembenézni, amelyek között nem lehetett meghunyászkodva, a konfliktusokat mindenáron elkerülve képviselni Isten igazságát.

Gondoljunk csak a magyar reformátorok nemzedékére! Károli Gáspár, Szkárosi Horváth András és más prédikátorok olyan korban éltek, amikor a társadalmi viszonyokat bizonytalanság, erőszak és sokszor törvénytelenség jellemezte.

A hitvalló helytállás ebben a környezetben nem elméleti kérdés volt. Azt jelentette, hogy az ember akkor is vállalja a meggyőződését, amikor ennek súlyos következményei lehetnek.

Perényi Péter életében is látjuk, hogy a politikai küzdelmek, a fogság és a személyes megpróbáltatások között mennyire fontos erőforrás volt a hit.

A reformátorok személyes bátorsága és áldozatvállalása nélkül aligha beszélhetnénk ugyanarról a történelmi folyamatról. Károli Gáspár bibliafordítása talán a legjobb példája annak, hogyan válhat egy ember személyes hitvallása maradandó, nemzedékek életét formáló szolgálattá.

– De mennyit értettek meg mindebből az egyszerű emberek? A reformátori felismerések, az öt sola tanítása miként jelent meg a hétköznapokban?

– A reformáció tanításai közül a kegyelemből való üdvösség, a sola gratia, valamint az egyedül Krisztus általi megváltás, a solus Christus különösen hamar elterjedt.

Ez alapvetően megváltoztatta az emberek gondolkodását. Az üdvösséget nem lehet megvásárolni, nem lehet egyházi szolgáltatásokkal biztosítani. Az ember egyedül Krisztusban reménykedhet, és személyesen felelős azért, hogyan viszonyul Istenhez.

A változás a mindennapi életben is megjelent. A korabeli forrásokból látható, hogy az emberek egyre gyakrabban hivatkoztak a Szentírásra, és annak alapján kérdőjelezték meg a korábbi vallási gyakorlat egyes elemeit.

A reformátori tanítások megszilárdulásához ugyanakkor idő kellett. A helvét irányú reformáció kibontakozásában jelentős szerepet játszottak a tarcali és a gönci zsinatok. Károli Gáspár és munkatársai számára fontos feladat volt annak tisztázása, hogy mit vallanak a Szentírás alapján Krisztusról, az úrvacsoráról és a keresztyén hit alapvető kérdéseiről.

A reformáció tehát nem egyik napról a másikra ment végbe. A mezővárosokban gyorsabban, a falvak világában lassabban alakult át a gondolkodás és az egyházi élet.

– Ha már Károli Gáspár szóba került, Vizsolyban nem kerülhetjük meg a Biblia megszületésének történetét. Milyen jelentősége volt annak, hogy a teljes Szentírás magyar nyelven az emberek kezébe kerülhetett?

– A Vizsolyi Biblia megszületése rendkívüli vállalkozás volt. Nemcsak teológiai és irodalmi, hanem társadalmi, gazdasági és nyomdatörténeti szempontból is.

Érdemes arra gondolni, hogy a 16. században ez az északkeleti térség korántsem számított az ország peremvidékének. A török előrenyomulás következtében a gazdasági, szellemi és kulturális élet számos fontos központja éppen itt helyezkedett el. Sárospatak, Kassa, Debrecen, a hegyaljai mezővárosok meghatározó szerepet játszottak.

Károli Gáspár munkájához nemcsak tudás, hanem komoly összefogás is kellett. Fordítótársakra, nyomdászokra, patrónusokra és jelentős anyagi forrásokra volt szükség.

Meggyőződésem, hogy Károli érezte munkájának történelmi jelentőségét. Nem egyszerűen egy könyvet akart elkészíteni, hanem a magyar nép lelki megújulását kívánta szolgálni. Azt remélte, hogy a Szentírás anyanyelvű megismerése az emberek hitét és életét, ezen keresztül pedig a nemzet sorsát is formálhatja.

– Luther bibliafordítását olykor azzal illetik kritikával, hogy saját teológiai meggyőződése is hatott rá. Károli és fordítótársai esetében mennyire érvényesült a reformátori szemlélet?

– Természetes, hogy a fordító teológiai látásmódja és meggyőződése hatással van a munkájára. Károli Gáspár és társai ugyanakkor humanista műveltségű tudósokként törekedtek arra, hogy hűségesek maradjanak a bibliai szöveghez.

Többféle forrást, korábbi fordítást és magyarázatot használtak. A Vulgata fordítási megoldásait is ismerték, és ahol szükségesnek látták, az eredeti szöveg alapján törekedtek a pontosításra.

Károli gondolkodására jelentős hatást gyakorolt a wittenbergi reformáció, különösen Melanchthon történetszemlélete. A magyar nép sorsát gyakran az ószövetségi választott nép történetével állította párhuzamba: a megpróbáltatások, a bűnbánat és az Istenhez való visszatérés összefüggésében értelmezte a történelmet.

Ez a gondolkodásmód már korábbi munkájában, az 1563-ban megjelent Két könyv-ben is megmutatkozott.

Úgy vélem, ez a történelmi felelősségtudat végigkísérte bibliafordítói szolgálatát is. A Szentírás magyar nyelvre fordítása számára nem öncélú tudományos teljesítmény volt, hanem hitvallás és szolgálat.

– Vizsolyban különösen nagy súlya van ennek az örökségnek. Hogyan tudja a mai gyülekezet megélni és továbbadni mindazt, amit elődeitől kapott?

– Vizsoly reformátusságának történetében sok megpróbáltatás volt. A Rákóczi-szabadságharcot követő időszakban átrendeződtek a birtokviszonyok és a felekezeti arányok is. A református közösség kisebbségbe került, de ragaszkodott a hitéhez és a templomához.

Érdekes, hogy a templom megőrzése és felújítása sokszor összekovácsolta a gyülekezetet, ugyanakkor konfliktusokat is okozott. A templompadok öröklése, használata körül például komoly viták alakultak ki. Ez is mutatja, hogy a gyülekezeti élet sohasem volt mentes az emberi gyarlóságoktól.

Egyik lelkipásztor elődöm, Benke Imre beiktatási prédikációját ma is szívesen olvasom. Megrendítő, mennyire komolyan foglalkoztatta őt a közösség lelki állapota, a keresztyén szeretet, az egymás terhének hordozása és a hit mindennapi megélése.

Ezek a kérdések ma is ugyanúgy előttünk állnak.

Vizsolyban ma is van református közösség, folyik cigánymisszió, és hirdettetik az evangélium. Hogy milyen jövőnk lesz, azt természetesen nem tudhatjuk. De hiszem, hogy Isten kegyelméből van jövőnk, ha komolyan vesszük a ránk bízott szolgálatot.

– Vizsoly ma már nemcsak egy gyülekezet otthona, hanem olyan emlékhely is, ahová sokan a Biblia története miatt érkeznek. Hogyan lehet a történelmi érdeklődést a Szentírás élő üzenetéhez kapcsolni? És mit üzen nekünk ma a reformáció?

– A kiállításaink, a biblia nyomtatásának bemutatása és az interaktív élmények nagyon fontosak. Olyan emberekhez is eljutunk általuk, akik talán távol állnak a keresztyén hittől, vagy különösebben nem foglalkoznak Istennel.

Ez nagyszerű lehetőség, de önmagában nem elegendő. Nemcsak a Biblia megszületésének technikai és történelmi körülményeit kell bemutatnunk, hanem azt is, hogy Károli Gáspár miért vállalta ezt a hatalmas munkát.

Azt szerette volna, hogy a Szentírás mindennapi erőforrássá váljon az emberek életében.

Érdemes felidézni a Vizsolyi Biblia előszavának egyik gondolatát, amely arra buzdítja az olvasókat, hogy ne csak a templomban hallgassák Isten igéjét, hanem otthon is olvassák a Szentírást.

Ennél aktuálisabb reformációi üzenetet ma sem nagyon tudnék mondani.

Azt gondolom, hogy nekünk, vizsolyi reformátusoknak, de talán valamennyiünknek szembe kell néznünk azzal, hogy nem vagyunk elég bibliásak. Nem értjük és nem értékeljük eléggé a Szentírást. Nem fordítunk elegendő időt és energiát arra, hogy az Igén keresztül közelebb kerüljünk Istenhez.

Pedig a reformáció öröksége éppen erre kötelez bennünket. A Biblia nem csupán történelmi emlék vagy féltve őrzött nemzeti kincs, hanem ma is Isten élő, bennünket megszólító igéje.